Ugrás a tartalomhoz

Három év alatt az élmezőnyben

Két éve még a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium diákja volt, ma már Európa-bajnoki döntőről és egy budapesti, teltházas, világklasszisokat felvonultató világkupáról mesélhet. A 19 éves Brucker Lili hat éve találkozott először az atlétikával, de mindössze három éve indult el igazán a versenysport útján. A magyar 4×100 méteres női váltó tagjaként országos csúccsal jutott az Európa-bajnoki döntőbe. Arról kérdeztük, hogyan élte meg az elmúlt éveket, és milyen érzés volt Európa legjobbjai

Mi jár most a fejedben az EB és a világkupa után?

Igazából még az EB-t sem tudtam teljesen feldolgozni, az egész egy álomvilágnak tűnt. Olyan gyorsan elröppen a pályán töltött idő, közben pedig rengeteg impulzus ér minket. Szerintem még idő kell ahhoz, hogy minden élmény igazán leülepedjen bennem. Mindkét versenyre hidegrázós emlékként gondolok vissza. Az EB azért volt különösen fontos, mert ez volt az első igazán nagy nemzetközi felnőttversenyem. A világkupa pedig azért marad különleges, mert Budapesten, magyar közönség előtt rendezték. Elmondhatatlanul jó érzés volt felsétálni a pályára a hatalmas ováció közepette. Most a pihenőidőmet töltöm, nincsenek edzéseim, de fejben már az októberben kezdődő alapozásra készülök.

Mit adott neked ez a két nagy felnőttverseny?

Rengeteg motivációt a következő évekre. Hihetetlen élmény volt ilyen szintű versenyzők és világsztárok között lenni, velük együtt futni. Önbizalmat is adott, mert megerősített abban, hogy jó úton járok. Tudom, hogy még csak az elején tartok, de ezek a versenyek megmutatták, hogy érdemes tovább dolgoznom és hinnem magamban.

Mikor kezdtél atletizálni, és hogyan kerültél ehhez a sportághoz?

Szentendrén kezdtem atletizálni 2020-ban, Karaffa László vezetésével, elsősorban a szüleim biztatására. Később a továbbtanulás miatt abbahagytam, majd 2022 végén Vasvári Sándornál folytattam, már az UTE színeiben. 2023 végén kerültem a jelenlegi edzőmhöz, Nyilasi Péterhez, akivel azóta is együtt dolgozunk.

Melyek a legjobb utánpótlás-eredményeid?

Kilencszeres korosztályos országos bajnok és hatszoros diákolimpiai győztes vagyok. Mindegyik címre nagyon büszke vagyok, ezek az utánpótláséveim legfontosabb mérföldkövei.

Mit szeretsz a futásban?

Ha őszinte szeretnék lenni, elsősorban a sprintelést szeretem. Az edzések teljesen kikapcsolnak: ilyenkor csak a futásra koncentrálok, mintha egy külön buborékba kerülnék, ahol két órára megszűnik a külvilág. Sokszor egy kifejezetten fárasztó edzés után is sokkal jobb kedvem lesz. Jó érzés látni, ahogy a befektetett munka napról napra eredménnyé válik.

Az iskolai testnevelés hozzájárult ahhoz, hogy megszeresd a sportot?

Igen, mindenképpen. Az atlétika alapvetően egyéni sportág, én viszont mindig szerettem a csapatsportokat is. Testnevelésórán, amikor csak lehetett, röplabdáztunk az osztálytársaimmal. Így ott a csapatsportok iránti szeretetemet is kiélhettem.

Mi fér még bele az életedbe a sport mellett?

Jelenleg az ELTE hallgatója vagyok. Fontosnak tartom, hogy a sport mellett a tanulásra is elég figyelmet fordítsak. Emellett szeretek időt tölteni a családommal és a barátaimmal. Fontos, hogy az élet más területeire is jusson idő.

Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik most még nem szeretnek futni?

Sok fiatal kifejezetten tart a futástól. Én is így voltam vele, és igazából most sem mondanám, hogy magát a futást szeretem a legjobban. Versenyezni viszont annál inkább. A versenyek előtti drukk és izgalom egészen különleges érzés. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy legalább egyszer adjon egy esélyt a futásnak. Lehet, hogy végül megszereti, és akár sprinter is válhat belőle, ahogy belőlem. Soha nem késő elkezdeni.

További sok sikert kívánunk Lilinek!

G. E.

További cikkeink a témában