A városban sétálva sok „gyüttment” szentendrei nem is sejti, milyen sok épület köthető Hörömpő Zoltán nevéhez. Ősei generációkon keresztül az építőiparban tevékenykedtek, nem csoda hát, hogy e hagyomány folytatódott.
A legjobb építészekkel dolgozott együtt. A Bárczi Gusztáv Iskola, a Móricz Zsigmond Gimnázium, a Szent András új szárnya, a Református Gimnázium főépülete és az új hat tantermes szárny, vagy épp a Skanzen Balaton-felvidéki és a Dél-dunántúli tájegységének kivitelezése – csak néhány a helyben megtalálható épület közül, és akkor még nem jártunk a Dunakanyarban, a fővárosban és az ország különböző pontjain, ahol többek között az OTP-nek számos fiókját építették. A ma már nyugdíjas mérnök aktív tagja a közösségnek – egyik alapítója az 1998-ban megalakult szentendrei Rotary Klubnak.
Koltai Andrea: A mai napig mindent az építész szemével szemlél, ha sétál a városban?
Hörömpő Zoltán: Igen, szigorúan! Az emberek 99%-a inkább lefelé néz, pedig felfelé kellene. Én ezt teszem, és mondom is a mellettem sétálónak: nézd már, micsoda homlokzata van ennek az épületnek! Például a Margit híd körút felőli oldalán áll egy gyönyörű kék homlokzattal díszített lakóház – szinte senki nem nézi meg. Engem felemel, amit látok ma Budapesten, és az, ami az utóbbi tizenöt évben ott történt, különösen büszkévé tesz.
K.A.: Pedig manapság divat mindent leszólni, mondván, ez már nem a régi fényes főváros, a modern toronyházak elcsúfítják Budapest építészeti örökségét.
H.Z.: A mai építészeknek nincs könnyű dolguk, a kiegyezés-kori házak közé kell megálmodniuk valami oda illő, mégis modern épületet – de én úgy látom, jó dolgok születnek, rengeteg a tehetséges építész. Épp a napokban hallottam, hogy legalább száz, magas szinten dolgozó építész iroda működik ma az országban. Ez annak is köszönhető, hogy hihetetlen prosperitást él meg a szakma, ami nem adatik meg olyan gyakran. Annak idején volt olyan ismerősöm, aki Németországba kényszerült „rabszolga-építésznek”, mert itthon nem akadt munka – ma nem így van, mindenkinek adódik feladat.
K.A.: Soha nem jutott eszébe, hogy külföldre megy, és ott próbál szerencsét?
H.Z.: Nem. Még pályám legelején gondoltam arra, hogy jó lenne megismerni más országok építészeti stílusát, technikáját. Aztán a külföld jött hozzánk – állítom, hogy a magyar építőipar csúcsszinten tud dolgozni. Csak meg kell nézni a Magyar Zene Háza épületét. Ne felejtsük, hogy a japán építész, Sou Fujimoto mellett magyar tervezők is dolgoztak rajta! Európai színvonalú a kivitelezés is, amit teljes egészében magyar építőipari vállalatok végeztek.
Engem felemel, amit látok ma Budapesten, és az, ami az utóbbi tizenöt évben ott történt, különösen büszkévé tesz.
K.A.: Szentendre belvárosában, a Duna-korzón, vagy akár a külső területeken sétálva milyen benyomások érik?
H.Z.: Kettős érzés. Az üdvözlendő építőipari prosperitás árnyoldalát látom: tragikus ez a nagymértékű betelepülés. Teljesen irracionális helyeken valósulnak meg ingatlanfejlesztések. Hat-nyolc lakásos épületek ott, amire az ember álmában sem gondolt volna. És nemcsak megépítik, hanem akad, aki meg is veszi. Pont a minap sétáltunk végig egyik barátommal a belvároson; megállt a Fő téren, és döbbenten csak ennyit mondott: szörnyű, hogy le van robbanva ez a város. Ezt néhány egyéni kezdeményezés próbálja tompítani, mint például a Kék Duna eszpresszó újraépítése. De nem tudom, mi lesz a Hotel Szentendre-projekttel a Bercsényi utcában – tavaly ősz óta fel van állványozva, semmi nem történt. A Péter- Pál utca sarkán álló épület felújítása is elég vontatottan halad. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a Pátriárka utca sarkán most lebontott épület helyén majd mi épül.
K.A.: Vajon mi hiányzik? A pénz, a kreativitás, az akarat, a vízió?
H.Z.: Nehéz kérdés. Annyit mondhatok: nem szabad visszarévedeznünk a XIX. századba, meg a XVIII.-ba, amikor a szerbek, a dalmátok megépítették a várost – nem gondolhatjuk, hogy ebbe a környezetbe nem lehet építeni, ez nem igaz. A régi értékek megőrzése mellett, azzal egyenértékű XXI. századi dolgokat kell alkotni. Persze azért vannak értékes kezdeményezések is: a Kocsis-fivérek nem véletlenül kaptak építészeti nívódíjat. A Kucsera utcai társasház – a húsáruház helyén – színvonalas, igényes épület lett. Szintén ők tervezték – cipőkanállal beszorítva egy családi házas telekre – a Bolgár utcai lakótömböt, és már most, 60%-os készültségnél is látszik, hogy van benne koncepció. Odafigyeléssel, hozzáértéssel épül, nem csorbítva a várost. Szentendrén számtalan kitűnő építész dolgozik.
K.A.: Számos sikeres projekt megvalósulásában vett részt. Érték kudarcok is?
H.Z.: Hogyne, persze. A Pilisi Parkerdővel például nagyon sokáig, nagyon jó volt az együttműködés – annak idején mi terveztük és építettük a központi székházukat –, aztán változtak a személyi feltételek, számunkra kedvezőtlenül. Egy későbbi közös munkánkon szinte a vállalkozásunk tönkremeneteléig megnehezítették a feltételeket. De volt magánvállalkozásban is olyan, aki teljesen kihasznált. Vagy az is egyfajta kudarc, ha az elvégzett munkát nem fizetik ki teljesen. Minőségében talán nem adtunk át soha csalódást okozó munkát, legalábbis ilyen visszajelzés soha nem jött.
K.A.: Arra soha nem gondolt, hogy tanítana?
H.Z.: Ahhoz több pedagógiai, elmélyültebb elméleti tudás kell, nem gondoltam rá soha. Persze sokszor, sokan voltak nálam szakmai gyakorlaton. Fénykorában a cégem – a Modulor Kft. – rengeteg szakmunkástanulót tanított. Akkoriban öt országos beiskolázású technikum működött, magas színvonalú oktatás zajlott bennük – ma már nincsenek ilyenek, és aki dolgozik a szakmában, zömmel autodidakta módon tanulja meg a technikákat. Most talán lassan visszaállítják a rendszert, de hány év telt el komoly szakképzés nélkül!
Nem szabad visszarévedeznünk. A régi értékek megőrzése mellett, azzal egyenértékű XXI. századi dolgokat kell alkotni.
K.A.: Jövőre ünnepli huszonöt éves fennállását a szentendrei Rotary Klub, melynek Ön is alapító tagja.
H.Z.: Dr. Cseri Miklós, a Skanzen vezetője, 1997- ben kezdte el szervezni a Rotary Klubot itt a városban – törzshelyünk az Aranysárkány Vendéglő lett. Ő akkor már évek óta tagja volt egy budapesti klubnak, és nagyon tudatosan állt neki a szervezésnek. Engem ismerősök hívtak – megvallom őszintén, addig semmit nem tudtam a mozgalomról. De hajtott a kíváncsiság: miért ne menjek, itt van Szentendrén, sok az ismerős is. Később az egymás iránti egyszerű érdeklődés valódi barátságokká érett, összetartó csapattá váltunk. Mára négyen maradtunk az alapító tagok közül.
K.A.: Az 1905-ben, Chicagóban életre hívott mozgalom alapelvei elég egyértelműek: a barátság ápolása, magas etikai elvek a magán- és hivatásbeli életben, a segítőkészség ideálja, szolgálat mindenek fölött. Azt hiszem, rangot jelentett bejutni egy ilyen klubba.
H.Z.: 1997-ben nagy tülekedés volt, mindenki be akart kerülni. Miklós személyisége is erős vonzást jelentett – az asztaltársaságban ott ült az akkori városvezetés, művészek, galériatulajdonos, vendéglős. Beszélgettünk, ismerkedtünk. Hivatalosan 1998 nyarán alakultunk meg, emlékszem, az ünnepélyes alkalom a Városházán zajlott. Ez az esemény örök életre szóló, katartikus élményként maradt meg bennem: kedves, baráti, ugyanakkor elegáns és méltóságos pillanat volt. Mindjárt huszonöt éve – jövőre jubilálunk, az elnök újra Cseri Miklós lesz.
K.A.: A Rotary Klub körül manapság nem tolonganak a felvétel érdekében, de a klub tevékenysége, vállalásai azért a mai napig fontosak.
H.Z.: Így van, azok példaértékűek. Annak idején az első akciónk eredménye a Skanzenben a Tapintható – Láthatatlan Térkép domborműve volt, aztán – elsőként az országban – a Posta akadálymentes feljárója következett, mely akció országos programmá szélesedett. Vagy a Fő téri kereszt örökbe fogadása: figyelemmel kísérjük az állapotát, ha kell, javítjuk.
Elnökségem alatt újítottuk fel a Rákóczi iskola homlokzatát.
Az anyagi háttér minden alkalommal adakozás nyomán teremtődik meg – például a Dumtsa utcai tapintható térkép domborművének elkészítését az OTP is támogatta, és tagunk, Pap Lajos készítette el a talapzatot. A Rotary Klub egyik legnagyobb projektje volt, amikor tizenhét szentendrei oktatási intézmény számára írtunk ki pályázatot arra, hogy igényeik szerint kiegészítjük az iskolai étkeztetés eszközrendszerét. A programot nemcsak mi, hanem hazai és nemzetközi testvérklubok is támogatták. Klubunkon belül a projekt motorja Szigeti Zsolt hajdani tagunk volt. De például hangversenyzongorát szereztünk a zeneiskolának, vagy játszóteret újítottunk fel a Benkó Dixieland-koncert bevételéből…
Ma az egyik fő célunk a Bárczi Gusztáv Általános Iskola folyamatos támogatása: sportpálya, számítógépes terem, klimatizálás, pedagógusok képzését szolgáló programon való részvétel támogatása – mind-mind a klub segítségével valósultak meg.
Hosszú évek óta tart a középiskolásoknak szóló „Bízz magadban!” tanulmányi pályázatunk, és az első pillanattól sikeres a cserediák-programunk. Segítségével rengeteg fiatal jutott ki külföldre hosszabb-rövidebb időre, néhányuknak egyenes utat biztosítva a továbblépésre.
Sokan jönnek hozzánk is, és nagyon jó megtapasztalni, hogy aki idelátogat Amerikából vagy Ausztráliából, milyen szinten beleszeret az országba. Lehet itt bármit mondani, ezek közül a gyerekek közül van, aki visszajár, annyira hiányzunk neki. Nagyon jó érzés, hogy a Rotary képes különböző kultúrákat összeismertetni, a fiatalokat összehozni.
K.A.: Az állandóan változó környezetben a Rotary – a maga szabályaival, elveivel – az állandóságot képviseli, de vajon képes- e ma is érvényesen működni?
H.Z.: Van még az ilyen erősen hagyományelvű szervezeteknek létjogosultságuk, vagy ők maguk is változásra kényszerülnek előbb-utóbb? Az alapelvekben valóban nincsenek változások, de fejlődünk, és ez így van rendjén. Ma már például nők is lehetnek tagok, és alakult ifjúsági szervezetünk is. Kell, hogy legyen az állandóságnak is értéke. Rotary – a fogaskerék forog, a kerekek egymásba kapcsolódnak – mindig lesz valami.
A Rotary egy nemzetközi szervezet, de minden klub önálló entitásként dönt a támogatások kapcsán. A Rotary egyik fő szerepvállalása a polio vagy más néven gyermekbénulás elleni cseppek elterjesztése volt (Nálunk Sabin-cseppek néven ismert). Mára mindössze négy országban létezik a betegség. A szentendrei klub többnyire a városhoz kötődő kezdeményezéseket támogat, melynek egyik eleme a Bárczi iskola (hivatalos nevén: Cházár András Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium Bárczi Gusztáv Tagintézménye) támogatása. Az összesen négy iskolát és 25 millió forintos adományt jelentő projekt az országos Rotary közreműködésével, a nemzetközi szervezet jelentős finanszírozásával valósult meg. A Bárczi tanárai egy továbbképzés keretében ismerkedtek meg a KIP módszerrel (Komplex Instrukciós Program), és vettek részt a több részből álló képzésben. A két év során folyamatos mentorálást is kaptak a résztvevők, és mára már beépítették a pedagógiai modelljükbe. Az évek során a Rotary a Bárcziban támogatta a sportpálya gumiborítását, de hozzájárultak az informatikai oktatás segítő rendszerének felállításához is, de nekik köszönhetően valósult meg a nagyposta akadálymentesítése is.
-ka-
Megjelent a Szentendre és Vidéke 2022 májusi számában.
Kiemelt kép: Deim Balázs
