Ugrás a tartalomhoz

Az ügyeleti rendszer tapasztalatai

A szentendre.hu oldalon elérhető tapasztalatgyűjtő kérdőív szerint a lakosság többsége elégedetlen az új ügyeleti rendszerrel. Az egészségügyi kormányzat képviselői viszont úgy vélik: jól működik a rendszer, és nem akarnak változást.

A Pest vármegyében lévő huszonegy ügyeleti telephelyen február 1-je óta 7406 beteget láttak el az Országos Mentőszolgálat szakemberei. Közülük 515 esetben elegendő volt a telefonos segítségnyújtás, 5928 beteget valamelyik ügyeleten, míg 963 pácienst a saját otthonában vizsgáltak meg. Az összes beteg közül 2738 volt tizennyolc éven aluli.

A kormányzati kommunikáció és az OMSZ főigazgatója szerint jól működik az új rendszer, az ügyeleti pontokat februárban igénybe vevő betegek száma nem indokolja újabb pontok nyitását. Szentendre és Pomáz polgármestere Pomázon és Tahitótfaluban 24 órás ügyeleti pont, Szentendrén pedig dedikált gyermekorvosi ügyelet létesítését kérte dr. Takács Péter egészségügyi államtitkártól, aki a fenti adatokra hivatkozva utasította el őket. Külön kiemelte, hogy a budapesti Bethesda és Heim Pál gyermekkórházak ügyelete a Szentendrén és környékén élők számára változatlanul igénybe vehető. Az Átölel a Pilis-Dunakanyar kiadvány, amely a Bethlen Gábor Alap Alapkezelő Zrt. támogatásával jelenik meg, és a kormányhoz közel álló helyi politikusok bemutatkozását tartalmazza, beszámolt egy olyan esetről, amikor életet mentett a szentendrei ügyelet.

Egészen mást tapasztalnak a szentendre.hu oldal kérdőívére válaszoló helyi lakosok. A visszajelzők kétharmada elégedetlen az új ügyeleti rendszerrel. Gyakoriak az ügyeleti szám nehéz elérhetőségére, a szentendrei ügyeleti pont erős forgalma miatti lassú megközelíthetőségre vonatkozó panaszok. Többen aggályosnak tartják – mivel negatív tapasztalatot szereztek ezzel kapcsolatban –, hogy az ügyeleti ponton nem gyermekorvos vizsgálja meg, és látja el a gyerekeket. Szintén aggasztó, hogy a szentendrei járásban közel százezer lakosra jut egy ügyeleti pont, szemben más járásokkal. Emellett a pomázi és tahitótfalui ügyeleti pontok nyitása mellett szól a térség közismerten rossz közlekedési viszonya is, amely több visszajelzésben is felmerül.

„Nagyon örültünk, hogy március 15-én szép idő volt és megindultak a turisták, de délután kilométeres sorok álltak a 11-esen, a rosszul lévő idős apámat nem tudtam elvinni az ügyeleti pontra Budakalászról.”

„Csobánkáról szerettünk volna lázas gyermeket a szentendrei ügyeleti pontra vinni, de a helyszín nem volt megközelíthető. Március 15-én megindultak a kirándulók, a Dunakanyar forgalma beállt. Nem érzem, hogy ezen a helyszínen biztosítható lesz a sürgősség és a betegbiztonság.”

A nehézkes megközelítés a váci gyermekorvosi ügyeletet is érinti, főleg, amióta a Megyeri hídon is csak vármegye matrica birtokában hajthatnak át az autósok. A gyermekorvosi ügyelettel azonban nem ez az egyetlen probléma. A hivatalos tájékoztatás szerint a gyermekeket bármely ügyeleti ponton ellátják. Ám a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Háziorvosi Csoportja aggályosnak tartja, hogy az új rendszerben „gyermekellátásban nem járatos felnőtt háziorvos/mentőtiszt gyermek ellátásra kényszerül”.

Lehet, hogy ezért tapasztalta a következőt egy szentendrei család:

 „Az ügyeletes orvos elsősorban arra volt kíváncsi, hogy miért nem a napközbeni ellátást vettük igénybe. A kétéves kislányom, akinek a lázcsillapítás ellenére sem ment 38,5 alá a láza és erősen köhögött, a férjemmel az autóban ült, amíg én az ügyeletes orvossal beszéltem, aki legyintett, és néhány szemforgatás kíséretében látatlanban közölte a diagnózist, miszerint vírus, nincs teendő. Nem látták el tehát a kétéves kislányomat.”

 

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Meglepetés az ásatáson című bejegyzéshez

Meglepetés az ásatáson

Meglepetésre háromszáznál is több régészeti korú objektumot tártak fel és dokumentáltak a Ferenczy Múzeum Centrum régészei.