Ugrás a tartalomhoz

A júniusi testületi ülés hírei

Június 13-án tartották a nyári szünet előtti utolsó képviselő-testületi ülést, két hónap szünet után szeptemberben ülnek össze újból a képviselők. Beszámoló az ülésen hozott legfontosabb döntésekről.

  1. évi költségvetés módosítása

Az államháztartás számviteléről szóló kormányrendelet előírásainak megfelelően az elmúlt időszak változásai miatt átdolgozták a 2019. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet mellékleteit. A módosítás során előirányzatosításra kerültek a 2019. évi állami támogatások, a januártól májusig tartó időszakban a testület és a bizottságok által hozott határozatok költségvetést érintő hatásai, valamint az intézmények által kért és egyéb módosítások. Az átdolgozás a költségvetés főösszegének 1,83 milliárd forintos növekedését eredményezte.

Intézményvezetői pályázat

A SZEI jelenlegi intézményvezetője, dr. Pázmány Annamária lemondott magasabb vezetői megbízatásáról 2019. december 31. napjával, ezért a képviselő-testület a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján pályázatot ír ki az álláshely betöltésére. A pályázati eljárás lefolytatására, a pályázatok véleményezésére három fős szakértő bizottságot állítanak fel, melynek tagjai lesznek: dr. Gerendás Gábor jegyző, a Közalkalmazotti Tanács elnöke és a Pest Megyei Orvosi Kamara által delegált tag. Tekintettel arra, hogy 2019 októberében lesz a helyi önkormányzati polgármesteri- és képviselő-választás, az intézményvezető személyéről az új képviselő-testület dönt a november 14-i testületi ülésen.

Rendeletmódosítások

  • A testület megadta támogató döntését a Településképi arculati kézikönyv és településképi önkormányzati rendelet módosításához. A korrekciós módosítási eljárás a jogszabályi előírások szerint lezajlott, a tervezet államigazgatási és partnerségi véleményezése lezárult. Az arculati kézikönyv egyes településképileg meghatározó, eltérő karakterű területei lehatárolásának korrekciója történt meg. A rendeletmódosítás érintette a Belvárost, a Skanzen területeit. Korrigálásra került a Szarvashegy alatti, üdülő övezetű területcsoport, amely mezőgazdasági karakterből üdülő karakterbe kerül, valamint a Sztaravodai út menti, újonnan formálódó gazdasági területek mezőgazdasági karakterből ipari-gazdasági karakterűvé alakulnak. Korrigálták a helyi védelemmel nem érintett vagy településképi szempontból nem meghatározó területeken a kerítés létesítésére vonatkozó előírásokat, pontosították a reklámok elhelyezésének általános szabályait, a reklámhordozókra vonatkozó követelményeket.
  • Elkészült Szentendre Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének korrekciós módosításának tervezete, párhuzamosan az Arculati kézikönyv és a Településkép védelméről szóló rendelet korrekciójával.
  • Sem a térítési díjakról szóló rendelet, sem az SZMSZ nem tartalmazott rendelkezést a nem önkormányzati fenntartású intézmények (iskolák) étkezési térítési díjának fizetési szabályaira. Tekintettel arra, hogy az önkormányzat étkeztetési kötelezettsége kiterjed az iskolákra is, ezért szükség volt a módosításukra.
  • Módosították az anyakönyvi események szabályairól szóló rendeletet is a Nagycsaládosok Országos Egyesülete kérése. Az egyesület meghirdette a „Nagycsaládos Esküvő” pályázatot, melynek keretében szeptember 14-én öt jegyespárnak az egyesület biztosítja a házasságkötési helyszínt, az anyakönyvvezetőt, a fogadást stb. Az esemény helyszíne a Skanzen, a közreműködő anyakönyvvezető a szentendrei önkormányzat anyakönyvvezetője. A külső helyszíni házasságkötést díjfizetési kötelezettség terheli, és annak érdekében, hogy díjmentes lehessen az esemény, szükség volt a rendelet módosítására.
  • Módosították az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről szóló önkormányzati rendeletet. A rendeletben szereplő ún. művészlakásokat a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-nek 15 évre adja ki, amellyel nem volt összhangban a lakásrendelet, amely csak 5 évre engedi megkötni a lakásbérleti szerződést. Emellett egy kormányrendelet módosításával térítésmentessé vált a kéményseprői ellenőrzés és tisztítás az önkormányzati lakások bérlőinek, amelyről ugyancsak szükség volt rendelkezni. Végezetül pedig az elővásárlási joggal érintett lakások és helyiségek esetében pontosították a ’helyben szokásos forgalmi érték’ fogalmának meghatározását, aminek jelentése: a pályázati eljárásban megajánlott legmagasabb vételár.
  • Módosították a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt.-vel kötött parkolási üzemeltetési szerződést, ami a parkolóautomaták NAV-hoz történő bekötése miatt vált szükségessé. Az önkormányzat felhatalmazást adott a VSZN Zrt.-nek a fenti feladatok ellátására.
  • Módosították az önkormányzat és a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. közötti közétkeztetési szolgáltatási szerződést a jogszabályváltozások és a gyakorlati alkalmazás tapasztalatai alapján, valamint a gondnoksági közszolgáltatási szerződést a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság új telephelyének takarítási feladatának ellátása érdekében.

Új közbeszerzési eljárás

A Városi Szolgáltató NZrt. 2018-ban közbeszerzési eljárást követően szerződést kötött a közétkeztetés nyersanyagigényének ellátására. Az egyik nyertes ajánlattevővel azonban a szerződést szállítási problémák miatt közös megegyezéssel megszüntetik, ezért új közbeszerzési eljárást szükséges indítani az ellátás biztosítása érdekében. A testület hozzájárult a közbeszerzési terv módosításához és az új eljárás megindításához.

Helyi Esélyegyenlőségi Program

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény értelmében az önkormányzatok ötévente öt évre szóló helyi esélyegyenlőségi programot kell elfogadniuk. Tekintettel arra, hogy a 2013-2018. évekre vonatkozó Helyi Esélyegyenlőségi Program lezárult, a testület elfogadta a 2019-2024. évekre szóló új programot.

A helyi esélyegyenlőségi programban helyzetelemzést kell készíteni a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok – különös tekintettel a nők, a mélyszegénységben élők, romák, a fogyatékkal élő személyek, valamint a gyermekek és idősek csoportjára – oktatási, lakhatási, foglalkoztatási, egészségügyi és szociális helyzetéről, illetve meg kell határozni a problémák komplex kezelése érdekében szükséges intézkedéseket. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által működtetett mentori hálózat segítségével a hivatal munkatársai elkészítették Szentendre Város 2019-2024. évekre szóló Helyi Esélyegyenlőségi Programját. A program kidolgozásához segítséget nyújtott a Gondozási Központ Szentendre, a Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény, a Védőnői Szolgálat, a Hajléktalanszálló, az Egészséges Városért Közalapítvány, a köznevelési-közoktatási intézmények, akikkel idén márciusban egy fórum keretében egyeztettek. A programot véleményezésre elküldték a nemzetiségi önkormányzatok részére is.

Új közterület-elnevezések

Központi jogszabályi előírás alapján folyamatosan zajlik a szentendrei közterület elnevezések és házszámozások felülvizsgálata. A mostani ülésen két közterület és egy közút elnevezéséről döntöttek. A 1794/4 hrsz-ú közterület új elnevezése Ligeti Erika tér lett. A területen senki nem rendelkezik állandó bejelentett lakcímmel, az elnevezést Zakar Ágnes önkormányzati képviselő kezdeményezte. Ligeti Erika (1934–2004) Munkácsy-díjas szobrász- és éremművész, akinek a most róla elnevezett közterületen áll a 2008-ban felavatott Navigare necesse est című szobra. A 11230 névtelen közterület elnevezése Erdőszél utca lett, az itt lakó egyetlen ingatlantulajdonosa javaslatára. Lakossági kezdeményezésre a 0187 névtelen közutat Szántó utcának nevezték el.

Gépjármű-beszerzés

A Szentendrei Rendészeti Igazgatóság kibővült feladatrendszere és megnövekedett járőr létszáma miatt szükséges a szolgálati feladatok ellátására – a jelenleg használt Dacia Duster gépjármű mellett – két új gépjármű beszerzése. Az ajánlatkérések Dacia Duster és Dacia Dokker beszerzésére történtek. A képviselő-testület hozzájárult, hogy a rendészeti közfeladatok ellátása céljából megvásárolják a gépjárműveket az Autó Triplex Kft.-től zárt végű pénzügyi lízing útján.

Mária utcai csomópont-fejlesztés 

A képviselő-testület a Szentlászlói út – Mária utca fejlesztés tárgyú közbeszerzési eljárás lezárásáról szóló döntést átruházta a Közbeszerzési Bizottságra, tekintettel a beruházás fontosságára. A fejlesztésére kiírt közbeszerzési eljárás három szakaszból áll. I. szakasz: Szentlászlói úti munkálatok (járdaépítés, kerítés-átépítés, jelzőlámpa + közvilágítás, gyalogos műtárgy a közművekkel együtt, támfal-kivitelezés); II. szakasz: a Mária utca nyugati oldalának munkálatai (magassági korrekció, párhuzamos parkolósáv + rácsos folyóka, út- és vízelvezetés építés); III. szakasz: Mária utca nagy parkoló (út- és támfalfelújítás) kivitelezési munkálatai. A felújításra 50 millió Ft áll rendelkezésre az idei költségvetésben.

További cikkeink a témában