Ugrás a tartalomhoz

Zene és költészet

Május 24-én, pénteken 18 órától a Városháza dísztermében kerül megrendezésre Dömény Krisztián citeraművész szerzői estje, melyben főként versmegzenésítéseket hallhat a közönség olyan klasszikusoktól, mint például Kosztolányi Dezső, de ma élő költők verseinek feldolgozása is meg fog szólalni, a költők jelenlétében! Az esten citerára, fuvolára, zongorára és kamarazenekarokra komponált művek hangzanak el. Fellépnek a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola és a budakalászi Kalász Művészeti Iskola művésztanárai és növendékei, valamint Debreczeni-Kis Helga.

Dömény Krisztián citeraművész és zenetanár arról vall, milyen kérdésekre keres válaszokat a zenében, és a zene csatornáján keresztül az életben:
„A zene, és a zeneszerzés számomra olyan, mint a szimbólumok: kifejezhetek vele olyan dolgokat is, melyeket megfogalmazni nehezen tudnék, vagy nem is tudnék. A zenével viszont minden frázisban, és az előadó sóhajaiban ott lehet a válasz, az a bizonyos érzés, amit én is érzek, és amit közölni szeretnék a közönséggel. Mit érzek, mire vágyom, mi varázsol el, mit akarok elvarázsolni. Kimondatlanul, vagy egy költő tökéletesre faragott szavainak adva a zenémet. A citera lelkének mélyére igyekezve, ami már rengeteg művész kezében bizonyította, hogy pódiumra való, kifejező hangszer. Mi is ezen szorgoskodunk.

Aki eljön a citerás szerzői estemre, egy utazáson vesz majd részt – a műsor szerkezete „éjféli vándorútra” hívja a vendégeket.

A koncerten tanárok és diákok egyaránt fellépnek. Csodás érzés, amikor a darabjaimat játsszák mások, és az még csodásabb, amikor egymás műveit játsszuk el: növendékeim is írnak darabokat, saját dalokat, amiket örömmel osztanak meg a közösség többi tagjával. Talán ebben is rejlik a lelkesedés: mindenki fontosnak tartja a másikat, a másik gondolatait.”

 

Dömény Krisztián citeraestjén közreműködnek:
– Csenki Zalán, koboz
– Debreczeni-Kis Helga, hegedű, citera
– Harmónia Fuvola- és Citerazenekar
– A Kalász Művészeti Iskola népi énekes növendékei
– Őri Beatrix Katalin, zongora
– Sasvári Borbála, ének
– Várai Áron, ének
– Vonóstrió: Holló Judit, Négyessy Katalin, Zakar Katalin

 

Facebook-esemény:

https://www.facebook.com/events/2000198136684715/?ti=icl

 

 

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.