Hűvös tavaszi nap volt, és egész nap szakadt az eső. Pedig az emberek már nagyon várták a nyarat, április 29-én közel a strandnyitás, a kacsás úszógumik, az olcsó gumimatracok felfújása. Ám a nyár késett, így didergő, fázós emberek baktattak komótosan a szentendrei futballpályára. A laktanyában nagyjából ezerháromszázan lesték, ahogy kikocog a zöld gyepre a magyar válogatott. Különleges edzőmérkőzés volt 1970. április 29-én – a helyi csapat, a Kossuth KFSE gyakorló mérkőzésen látta vendégül a jókora traumán átesett nemzeti csapatot. Néhány hónappal voltunk az 1969. decemberi „marseille-i vérengzés”, a csehszlovákoktól elszenvedett világbajnoki pótselejtező után. Nem csoda, hogy a szurkolók nehezen bocsátották meg, hogy a kedvencek nem jutottak ki a mexikói világbajnokságra. Az új kapitány, Hoffer József munkához látott, és április 12-én Belgrádban csapata értékes kettő-kettes döntetlent ért el Jugoszlávia ellen. Aztán nem sokkal később már Bene Ferenc, Kocsis Lajos, Dunai II Antal, Páncsics Miklós és a többiek felsorakoztak a laktanyai pályán. A kezdés előtt Vedres József a szentendrei Járási KISZ Bizottság titkára ajándékokkal kedveskedett a válogatott tagjainak – ám ez volt az egyetlen barátságos pillanat ezen a délutánon. Furcsa ezt ennyi év távlatából leírni, de a magyar válogatott itthon sem azelőtt, sem azóta nem szerepelt ilyen ellenséges légkörben, mint Szentendrén. Sokat mond a tudósítás alcíme: „Ez az edzőmérkőzés elmaradhatott volna…”  S érdemes idézni a szövegből: „A közönség egyre türelmetlenebb lett, és indokolatlan bekiabálásokkal, gúnyolódással zavarta az amúgy is egyre idegesebben és görcsösebben játszó válogatottat…” A kilencven perc során a szentendrei csapat tulajdonképpen egyenrangú partnere volt legjobbjainknak. A válogatott nyert ugyan három–egyre Bene kettő és Kocsis góljaival. De aligha lehetett büszke a teljesítményére. A tudósító felháborodva írja: „külön kell szólni a közönség viselkedéséről, jól lehet gyengén játszott a válogatott keret, de amit a hazai közönség művelt, a játékosok nem érdemelték meg, pfujoltak, gúnyoltak, sértegették a keret tagjait…”

Szentendre így írta bele magát a magyar futball történelemkönyvébe.

-sg-