Kellár F. János Immánuel középiskolai tanulmányait követően művészettörténet-filozófia szakon szerzett diplomát a Tomori Pál Főiskolán. Nemzetközi borszakértőként több tucat borverseny és borfesztivál zsűritagja, vezetője volt. Íróként 2004-ben debütált a 7508 nap után című kötetével, majd ezt követte a Vándorlásaim, az Üzenet a távolból, valamint az Itt vagyok című verseskötetek. Volt művészetirovat-vezető, zenés irodalmi estet közvetített, rendszeresen kap felkéréseket kiállítás-megnyitók levezetésére, zsűrizik vers- és prózamondó versenyeken, előadásokat tart, és számtalan jótékonysági rendezvényen vesz részt.
A Mosolygó Kórház Alapítványon keresztül súlyosan beteg gyerekeknek nyújt segítséget. A Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesülettel segíti a határon túli magyarok anyaországhoz való kötődését. Évente több alkalommal szervez pénz- és adománygyűjtést a rászorulóknak a nevével fémjelzett, 2010 óta több, mint száz előadást megélt Csevej Immánuel című kulturális-művészeti-karitatív estek keretében. A nonprofit rendezvény három alappillérre épül: ingyenesség, jótékonyság, függetlenség. A rendezvény ma már országos hírű, sőt átlépte az országhatárt is. Számos fantasztikus ember volt a beszélgetőpartnere határon innen és túl. 2016-ban a műsor Szentendre Város Civil Szervezete díjat kapott.
Törőcsik Marival karöltve létrehozták a több segítő projektből álló Jóra Való Törekvés Alapítványt, melyet országos és világhírű személyek is támogatnak. 2013-ban megalapította a Gizella-díjat, amely régi álmának megfelelően nem a szokásos érdemjegyek és sportteljesítmények mentén jutalmaz, hanem a legfontosabb emberi értékeket: a szeretetet, a humanizmust, az önzetlenséget, a jóságot és a becsületességet értékeli a szentendrei általános iskolás korosztálynál, annak szellemében, hogy „minden gyerekben ott a lehetőség, ott rejlik a csoda, amely az élet nagyszerűségét is hirdeti”.
Kónya Márta és Kónya Ferenc Barcsay Jenő festőművész örökségének ápolásáért kapták a Pro Urbe emlékérmet. Kónya Márta, a művész unokahúga és férje, Kónya Ferenc az 1990-es években költöztek Erdélyből Magyarországra. Örökségük, a Szentendrén egykor Barcsay Jenő nyári lakhelyéül és műtermeként szolgáló Zenta utcai ház korszerű felújítása után az épületben a művész tiszteletére emlékszobát alakítottak ki.
Az alkotó húga, Barcsay Erzsébet halála után Kónya Márta és Kónya Ferenc nemcsak átvették az 1989-ben alapított Barcsay Alapítvány vezetését, hanem legfőbb feladatuknak tekintették, hogy fáradhatatlan munkával segítsék Barcsay Jenő művészeti és szellemi örökségének továbbadását. Aktívan részt vettek és együttműködtek intézményekkel, művészettörténészekkel. Az ő segítségükkel kerülhetett szerkesztés alá a 2000-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem kiadásában megjelent Munkám, sorsom, emlékeim című, Barcsay Jenő visszaemlékezéseit összefoglaló könyv.
Minden esztendőben megemlékezést szerveztek Barcsay születésnapján (Jenő napi megemlékezések), 1996-ban az ő lobbizásuknak köszönhetően vette fel a Szamárhegyen található, korábban név nélküli tér a Barcsay tér elnevezést, ahol közösségi összefogással állították fel Szabó Tamás szobrászművész Barcsay-büsztjét. 2006-ban önálló, független szervezetként jött létre a minden esztendőben fiatal, pályakezdő tehetségeket díjazó Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány, melynek finanszírozását szintén a Kónya-házaspár biztosítja.
Kónya Márta és Kónya Ferenc végtelen elkötelezettségének köszönhetően menekült meg a biztos pusztulástól Barcsay Jenő két hatalmas, 3×11 méter nagyságú, 1974-ben készült mozaikja, amelyek eredetileg a 2007-ben bezárt, majd bontásra ítélt újpesti fürdő falát díszítették. A Kónya házaspár állhatatos szervezőmunkájának eredményeként a két murális mű méltó elhelyezést kapott a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőben.
Schramkó Péter a méltatás szerint hazájaként tekint Szentendrére, választott és szeretett városára. Ahogy egymással bánunk, az a hazánk mondatot a Kőhegyi Menedékház zászlórúdjának talapzatára Schramkó Péter vésette fel 2012-ben. Akkor már négy éve volt gondnoka a Czibulka János Menedékháznak. Társával, Nyvelt Erikkel 2008-ban vették át a ház üzemeltetését, kétkezi munkával, a görbe szögeket is kiegyenesítve építették újjá éveken keresztül. Megszépült az épület, megszületett a kőhegyi kolbászleves, a ház alkalmanként koncertek, szabadtéri színházi előadások helyszíne lett, és nem utolsó sorban csendes elvonulásra alkalmas asylum ma is. A zászlórúdra vésett mondat a lelőhely említésével pedig bejárta az országos médiát, még egy asszertív kommunikációval foglalkozó szervezet is jelmondatává választotta.
De Schramkó Péter nevét a szentendreiek már évekkel korábban megismerhették, amikor 2005-ben megnyílt a P’Art Mozi. A Zoom Mozgókép Alapítványt ő hozta létre Szondy Andreával. Évekig pályáztak, lobbiztak, míg végül városi és állami támogatással, rengeteg civil segítséggel sikerült létrehozni és az ország leglátogatottabb vidéki artmozijává fejleszteni Szentendre immár húszéves moziját, ahol ma is különböző témájú filmklubokat tart.
Schramkó Péter 1993-ban költözött a városba, és már a következő évben a Dalmát Pince Baráti Körrel megrendezte az első Szamárhegyi Betlehemest, régi magyar népi szövegekből összeállítva a pásztorjáték forgatókönyvét. December 23-ának késő délutánján immár harminc éve gyűlik össze Szentendre apraja-nagyja, hogy ezzel az eseménnyel indítsa a karácsonyt. Sokan jönnek a környékről, Budapestről, sőt még Bécsből is erre az alkalomra. A szereplők, a szervezők zöme már lecserélődött, de a fölvezető ma is ő. Már egyetemi hallgatók készítenek szakdolgozatokat, tanulmányokat a Szamárhegyi Betlehemesről, mint a kortárs városi folklór jellegzetes példájáról.
Schramkó Péter megbecsült magyartanárként az 1990-es években a Ferences Gimnáziumban, jelenleg pedig a Szent András Katolikus Általános Iskolában dolgozik. Az idei emlékezetes és megrendítő március 15-i műsort is ő készítette tanítványaival.
Jolanda Willemse a Szentendre Díszpolgára kitüntetést vette át. 1952-ben született Nagykátán, érettségi után elvégezte a Csecsemő- és Gyermekápolónő Képzőt. 1976-ban az Egészségügyi Minisztérium több száz jelentkező közül kiválasztva, elküldte a Líbiai Magyar Kórházba dolgozni. Ott ismerte meg holland férjét, fia is ott született. Soha nem adta fel a magyar állampolgárságát, mindig nagyon fontos volt számára, hogy gyermeke is tökéletesen beszélje az anyanyelvét annak ellenére, hogy soha nem járt magyar iskolába.
1982-ben Kuwaitba költöztek, ahol angol nyelvet tanított arab gyerekeknek. Az iraki háború kitörése miatt családjával Kenyába költözött, ahol beválasztották a Nemzetközi Kenyai Úszószövetség vezetőségébe, mellette rendszeresen segítette az afrikai szegény gyermekek étkeztetését a Kenyai Vöröskereszttel közreműködve. 1993-ban Brisbane-díjat kapott, ő volt az első magánszemély és nő, akinek Kenyában ezt a jeles elismerést odaítélték. Négy év után Banglades következett, ahol az igazán mély szegénységgel találkozott, a szemétben élelmet kereső, vagy koldulásért megcsonkított gyermekekkel.
2005-ben hazatért holland férjével, és Szentendrét választotta otthonául. A néhai dr. Dragon Pál országgyűlési képviselő tanácsára bekapcsolódott a moldvai csángó gyermekek magyar nyelvű oktatásába, és a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület elnöke lett. Karácsonykor adománygyűjtést szervez a csángó gyerekeknek.
Tizenöt éve tagja a Szentendre Nemzetközi Kapcsolatai Egyesületének (SZNKE), 2014 óta ő a szervezet elnöke. Több testvérvárosi szerződés létrejöttében is aktív szerepet vállalt. Az önkormányzattal karöltve viszi tovább Szentendre jó hírét testvérvárosainkba és az Európai Népek Fesztiváljára.
2014-ben Pro Urbe emlékéremmel tüntették ki, 2015-ben a Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete megkapta Szentendre Város Civil Szervezete díját is. 2017-ben Áder János köztársasági elnök a határon túli moldvai csángó gyermekek oktatásáért a Szentendre városában és egész élete során végzett karitatív munkájáért Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozat kitüntetésben részesítette. 2019 óta a Szentendréért Közalapítvány kuratóriumának tagja, több testvérvárosi küldöttség érkezésénél vállal vendéglátó, fordító, szervező munkát, hozzájárulva ezzel is a Szentendre és testvérvárosai közötti kapcsolatok ápolásához.
