1905. március 29-én született Rejtő Jenő, a magyar ponyvairodalom legnépszerűbb alkotója, Fülig Jimmy, Tuskó Hopkins és Senki Alfonz megalkotója. Rejtő Reich Jenő néven látta meg a nagyvilágot, egy zsidó család harmadik gyermekeként. Szakmát és érettségit sem szerzett, bár színésznek tanult, de ebben sem találtatott különösen tehetségesnek. Kevesen tudják, de Rejtő verseket is írt, első kísérletezései az írással a költészettel kezdődtek. Kora felnőttkoráról keveset tudni, kereste a helyét, és míg testvérei szakmát szereztek, ő csak csellengett a világban. Főleg Nyugat-Európát járta be, alkalmi munkákat vállalt, ma backpackerként hivatkoznánk rá. 1930-ban kiad egy bulvárlapot Nagykörut címmel, de finoman szólva sem arat osztatlan sikert, mindössze egy számot ér meg a remekmű. Ír viszont számtalan kabaréjelenetet, bohózatot, és egy hamisan elterjedő pletykát követően, miszerint öngyilkos lett, örök barátságba került Karinthy Frigyessel.

Köszönhetően a zsidótörvényeknek „négerként” foglalkoztatják a színműírók, számos művét mások neve alatt publikálja. Mivel jól beszéli a német és kevésbé jól francia nyelvet, adja magát a fordítói szakma. Több könyv is köthető a nevéhet, de az igazi siker még várat magára. A fordítás mellett filléres regényeket ír, az olcsó novellák mindenki számára hozzáférhetőek voltak. A Rejtő mellett P. Howard és Gibson Lavery név alatt is publikálja írásait.

És milyen volt Rejtő Jenő, mint ember? Szerették a nők, és ő is szerette a nőket, de hosszú kapcsolatokba nem bonyolódott, bár kétszer is megnősült. Mindkétszer gépírónőjét vette el, de a házasságok rendkívül gyorsan megromlottak. Első válása után két héttel újra nősült, de a második feleséggel – Gábor Magdolna 100 éves korában 2008-ban hunyt el – sem tartott tovább a nász, mint egy év. A hazárdjátékos Rejtő állandó pénzzavarral küzdött, köszönhetően szenvedélyének, még saját lakása sem volt, itt, ott húzta meg magát. Ha jobban ment neki szállodában, ha rosszabbul, panziókban vagy barátoknál töltötte napjait.

Míg a nőket és az életet nem vette komolyan, az írásban nem ismert félmunkát. Sokszor szavakon lovagolt, át- és átírta regényeit. Az éjszakai munka, a sok kávé és az akkor kapható amfetamin származék nem tett jót szervezetének, többször kezelték ideggyógyintézetben, mániás depressziót írhattak vélhetően a kartonjára. 1942-ben megkapta a behívóját, Nagykátára kellett bevonulnia, ahonnan útja a Don-kanyarba vezetett a 2. magyar hadsereg részeként. Hogy mi történt Rejtővel pontosan, nem tudni, 1943-ban eltűntnek nyilvánították. Ma már csak egy jelképes sír jelzi halálát Rudkino határában.

Rejtő Jenő halhatatlan, műveit újra és újra kiadják. Nem véletlenül. Mi mással, mint egy részlettel emlékeznénk meg róla, talán leghíresebb könyvéből, a Piszkos Fred a kapitányból.

„– A feje fáj?

– Igen.

– Dohányzik?

– Inkább innék valamit.

– Nem kínáltam!

– Elég baj, mert dohányzom.

– Járt Afrikában?

– Két éve.

– Szülei élnek?

– Az anyám.

– Az apja mibe halt meg?

– Búcsúba. Heveny lövöldözés meg minden ilyesmi…

– Iszik?

– Most, hogy meghalt, nem hiszem.”

Karikatúra: Korcsmáros Pál