2020. 07. 14.

kedd

SZENTENDRE időjárás

Trianon ma is hat...

2020. június 03., 17:05

Családtörténetek 1920-2020 címmel a Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából a Szentendrei Kulturális Központ felhívást tett közzé, amelyben olyan családi történeteket, fotókat kértek, amelyek 100 év távlatából mesélnek a trianoni szerződés hatásairól. Az alábbiakban Várady Sándor történetét adjuk közre.

Porosodó családi papírok között kutatva kezembe kerültek felmenőim házassági anyakönyvi- és halotti bizonyítványai, illetve azok másolatai. Az 1919 után dátumozott okmányokon a latin mellett a regnáló államok nyelvén készültek az eredeti dokumentumok másolatai: dédapám házassági anyakönyvi kivonata románul 1939-ben Alsójárán, nagyapám felesége, Horváth Etel szüleinek házassági anyakönyvi kivonata szerbül 1940-ben Magyarkanizsán. A regnáló hivatalok tehát még a magánjellegű dokumentumokban is szuprimációjukat igyekeztek bizonyítani.

Apai ágon erdélyiek vagyunk: dédapám, Várady Sándor, Alsójárán született 1842-ben. A család – nagyapám, Várady Boldizsár és édesapám, Várady Sándor – Nagyváradon élt 1945-ig.

Anyai ágon is az elszakított területről származik a családom. Nagyapám Fiumében élt nagy családjával, öt gyermeket neveltek. Főmozdonyvezető volt, a Zágráb–Fiume közötti vasútvonalon dolgozott. A család még az I. világháború idején, 1916-ban költözött Pécsre.

Édesapám és édesanyám találkozása Trianonnak „köszönhető”: édesapám Pécsre kényszerült jönni az orvosegyetemre ösztöndíjasként. Erdély visszacsatolása után szüleim Nagyváradra költöztek, ahonnan röviddel születésem után menekülniük kellett, ekkor jöttünk Kis-Magyarország területére.

Erdélyben maradt rokonainkat szüleim rendszeresen vendégül látták, de odamenni nem voltak hajlandóak. Az erdélyi utazást én is sokáig halogattam, csak pár évvel ezelőtt látogattam el Nagyváradra, és néztem meg a házat, ahol születtem. Nem kötnek a városhoz emlékek, nincsenek élményeim, csak szüleim elmeséléséből tudom, hogyan élték meg a kisebbségi létet, bár akkoriban Nagyváradon még a magyarok éltek többségben. Rokonaim egy része, az unokatestvérek jelenleg is ott élnek, más részük szétszóródott: Németországtól Kanadáig a világ minden tájára.

Így, bár mindkét szülői ágon az elcsatolt területekről származom, Trianon kapcsán csak azok az érzelmek vannak meg bennem, mint minden hazáját szerető embernek. Fáj, hogy még most, 100 év elteltével is jogaikért kell harcolniuk az ott élő magyaroknak, és mi pedig, a hazában élők gyakran közömbösen, érzelmi távolságtartással viszonyulunk az ott rekedt magyarokhoz, és ahhoz, ahogyan velük bánnak. Gyermekeimnek, unokáimnak azt tanítom, hogy családunk nem Romániából, Horvátországból vagy Szerbiából származik. Fiumétől Kolozsvárig, Magyarkanizsától Ungvárig mindenhol otthon vagyunk.

Várady Sándor

A kiemelt képen: Nagyváradon élő nagyszüleim 1910 körül

Dédszüleim 1865-ös házassági anyakönyvi kivonatának másolata szerb formanyomtatványon (1940)

A ház, ahol születtem