Ugrás a tartalomhoz

Tisztelgés az aradi vértanúk előtt

Az Aradi Vértanúk Emléknapja alkalmából rendeztek városi ünnepséget és koszorúzást 2018. október 5-én, a Kálvária dombi emlékműnél.

Az ünnepségen az aradi tizenhármak előtt – Lázár Vilmos ezredes főtiszt, Gróf Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knezich Károly, Nagysándor József, Gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Gróf Vécsey Károly tábornokok – és a 14. vértanú, gróf Batthyány Lajos, az első független felelős magyar kormány miniszterelnöke előtt tisztelegtek néma főhajtással az egybegyűltek.
Ünnepi köszöntőt mondott Petricskó Zoltán, Szentendre alpolgármestere: „A vértanúink abban a nyugodt tudatban haltak meg, hogy eljön majd a szabadság napja, és felvirágzik a nemzet. Hőseink hite erős volt, hittek az igazukban, hittek a szabadságban és hittek a jövő generációi-ban, azaz hittek bennünk. Nem csak emlékeznünk kell rájuk, hanem úgy élnünk, hogy ezt a hitet megszolgáljuk! Lelkünkben újra hazafias tűznek kell égnie, hogy átadhassuk unokáinknak és dédunokáinknak az aradiak örökségét, legyenek büszkék magyarságukra és szabadságukra.”
Az ünnepségen beszédet mondott Baranyai Dániel, az Altiszti Akadémia másodéves honvéd altisztjelöltje, közreműködött az MHAA zenekara, Pál Péter és Kecskés Robin, valamint a Vujicsics Tihamér Zeneiskola népi ének tanszakának növendékei – Pál Bence, Paládi Attila, Hajtmanszki Barnabás, Nagy Kincső, Félegyházi Boglár, Félegyházi Borbála, Rósa Júlia, Sárközi Johanna, Sándor Réka, Buzás Dorina, Brickwood Kiara és Baranyi Lili.
A megemlékezés zárásaként a megjelent vendégek a kegyelet virágait helyezték el az emlékműnél:
– Szentendre Város Önkormányzata nevében: Petricskó Zoltán alpolgármester és dr. Gerendás Gábor jegyző;
– az MHAA nevében – Bozó Tibor dandártábornok, parancsnok és Baranyai Dániel altisztjelölt;
– a FIDESZ Magyar Polgári Párt nevében: Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester, a FIDESZ Szentendre elnöke és Fülöp András;
– a KDNP szentendrei szervezete nevében: Kun Csaba elnök;
– a Szentendrei FIDELITAS nevében: Balla Kamilla elnök és Haidekker Tamás;
– Szentendre Barátai Egyesület nevében: Móricz János;
– Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete nevében: Trombitásné Dévai Éva és Csigéné Várnay Judit;
– a Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub nevében: Horváth Jenőné elnök és Esküdt Lajos;
– Szentendre Gyökerei Hagyományőrző Baráti Társaság nevében. Boda Anikó elnök és Stefanek János;
– a Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület nevében Kun Csaba, a helyi szervezet elnöke és Szádeczki Ferenc;
– a Városi Óvodák nevében: Hajnal Szilvia intézményvezető és Hodoli Tünde intézményvezető-helyettes;
– a szentendrei állami fenntartású iskolák nevében: dr. Bilonka Judit, a Barcsay Jenő Általános Iskola intézményvezetője, Tenkesné Halász Enikő, a Templomdombi Általános Iskola intézményvezetője, Kónya Noémi, a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium intézményvezető helyettese és Molnárné Reskovits Zsuzsanna, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetője;
– a Váci Szakképzési Centrum Petzelt József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája részéről: Énekes Rita igazgató és Lukácsné Németh Klára igazgatóhelyettes.
A Református Gimnázium képviseletében Földi János igazgató és Kuzma Márta igazgatóhelyettes vezetésével a diákok mécseseket gyújtottak az emlékműnél.

 

További cikkeink a témában