2020. 06. 03.

szerda

SZENTENDRE időjárás

Tél a Rengetegben

2020. január 12., 13:50

Egy alföldi faluban nőtt fel, a nagyváros és a zenei pálya vette a siker szárnyaira, tájrendező, hippológus, lovastanár, író, rövidfilmek forgatókönyvírója, rendezője. Kollár-Klemencz László koncertezik a Kistehén zenekarral, a Budapest Bárral, de egyre több irodalmi-zenei pódiumműsorral lép fel. Legutóbb, december 8-án Zabolátlan lovaim című estjével a Katona József Színházban mutatkozott be, és hamarosan megjelenik Ég az erdő címmel új albuma. Az új dalokat január 19-én a MOMKultban nagyszabású koncerten mutatja be kamarazenekara.

 

  • Sok éve élsz Szentendrén, a dömörkapui erdőben. Miért költöztél a Rengetegbe? Volt ebben valami visszavágyódás a természet közelébe vagy menekülés a nagyvárosi léttől?

A kétezres évek eleje óta itt élek… akkor kapott el a Kistehén zenekar sikerhulláma, de nem volt összefüggés a kettő között. Soha nem éreztem jól magam a nagyvárosban. Magamban hordtam a szüleim frusztrációját, a vidékről felköltözöttek érzéseit, akik soha nem lesznek pestiek. Ez pont olyan, mintha valaki elköltözne Kanadába. Talán a gyerekeinek a gyerekei már kanadaiak lesznek, de ő soha.

 

  • A szüleid miért költöztek fel a fővárosba?

Szűk volt nekik a falusi lét, nagyobb terveik, igényeik voltak. Apukám műanyagipari kutatómérnökként dolgozott. Nekem, gyereknek a tudományos munkáját úgy magyarázta: ő találta fel a tejfölös dobozt. Később már tudtam, mik azok a polimerek… Anyukám operaénekes szeretett volna lenni, amire persze a szülei csak legyintettek. Ez elérhetetlen álom-kategória volt egy parasztcsaládban. De a belső vágyak mindkettőjükben erősen megvoltak, s úgy gondolták, a nagyváros megadja nekik.

 

  • A zene mellett a műszaki vonal belőled sem hiányzik, hiszen te építész is vagy. Ezzel mi lett? Használod ezt a tudást a mai létedben?

Házat építeni nagyon szeretek, de ebben is csak a kreatív rész érdekel. Azt veszem észre magamon, hogy nem bírom abbahagyni, állandóan új fatárolókon, lóbeállókon gondolkodom. De a tervezés műszaki része korábban sem érdekelt.

 

  • Mi érdekelt?

Olyan gyerek voltam, akinél nem lehetett tudni, viszi-e valamire majd az életben. Egész jó tanuló, egész jól sportol, sőt, versenyszinten…

 

  • Mit sportoltál?

Cselgáncsoztam. Már ott tartottam, hogy minden nap edzés, minden hétvégén verseny, és el kellett dönteni, hogy a profi szinthez melyik iskolába menjek. Jó eredményeim voltak, akár ez is ment volna.

 

  • Nem a kreativitásod akadályozott abban, hogy leragadj egy dolog mellett?

Örülök annak, hogy nem kaptam gyerekkoromban a túlzott dicséretekből: „fiam, te vagy a legjobb”. Átlag súlycsoportba tartoztam, a legtöbb gyerek ebben a kategóriában van, innen nehéz kimagaslani, és nem is magaslottam ki. Jó iskolákba jártam, ahol szintén nem én voltam a legjobb. Az volt a tapasztalatom: a dicséretért, a sikerért baromira meg kell küzdeni. Utólag ennek örülök.

 

  • A színpadi szereplés azonnali visszaigazolást ad…

Gyerekkoromban nem volt ilyen élményem, valószínűleg ezért nem bízom el magam most, bármekkora is a siker.

 

  • Azt a kettősséget, hogy színpadi ember vagy, miközben egy erdő mélyén élsz, hogyan éled meg?

Alapjában véve nem vagyok az a színpadi ember, aki vágyik a sikerre. Sokkal jobban érzem magam azokban az állapotokban, amikor elmélyülhetek otthon valamiben, és nem kell sehova sem menni. A színpad, a koncertek a szükséges dolgok közé tartoznak, amiben jól érzem magam, de nem emiatt van minden. Sokkal inkább azokért a belső munkákért, ami kell ahhoz, hogy egy jó album, egy könyv megszülessen. A „kitettség”, a megmutatás, a kvázi siker fontos, de csak másodlagos.

Elkezdtem írni most egy új regényt. A vidéki rokonaimról szól, a munkacíme egyelőre Az Öreg Banda. A Déd-déd-dédnagyapámék sváb betelepültek voltak, nagy gazdaságot építettek fel Soroksáron, a környéket ők látták el tejjel. A gyerekeiket kitaníttatták, mindegyik zenélt is, komoly polgári életet éltek. Amikor ebből elegük lett, eladták a gazdaságot, hogy leköltözzenek Újhartyánba a rokonsághoz. Amikor kifizették volna az új tanyát, beütött a gazdasági válság, elértéktelenedett a pénzük, és szinte mindenük odaveszett. A fiukat mégis kitaníttatták a helyi zenedében, aki összeszedte a falu öregjeit, és csinált egy zenekart. Öreg Bandának hívták ezt. Azzal a pénzzel, amit a zenekar hozott, megmentette a családot. A banda nagyon híres lett, még Budapestről is lementek fonográffal a zenekutatók hozzájuk, hogy megörökítsék a játékukat. Valahol én is ott vagyok ennek a zenekarnak a végén, mert a családi történetekből látszik, hogy a felmenőim ugyanúgy álltak a siker, a megmutatkozás kérdéséhez, mint én. A fonográf-felvétel elől ugyanis anyukám nagyapja elbújt a kukoricásban, mert a zenét szerette, de a szereplést nem.

 

  • Te is elrejtőztél kicsit az erdőben…

A ház, ahol élünk, az erdőben van, csend, jó levegő, közel a természet és nagy a nyugalom. Ez nálam mind vágyott minőség, de nem remete-lét. A könyveken és novellákon keresztül is az erdő tényleges valóságát keresem, ami a legnehezebb. Az önismeret nehéz műfaj, az ember könnyen félrevezeti magát, hiszen úgy tud reagálni, vigasztalódni, hogy kicsit mindig ferdíti a valóságot. Egy harminc-negyven éves embernek a valóság – még ha törekszik is rá – nem a valódi valóság. Hogy ne csapjam be önmagam, gyakorlatilag lehetetlen. Ezt a valóságot keresi magában mindenki. Ez a keresés legalább olyan izgalmas, ha nem izgalmasabb, mint az erdő. Legalább olyan zavaros, kusza és összetett.

 

  • Ebben a szintén kusza és összetett mai társadalomban hogy érzed magad? Az új lemezed, az Ég az erdő címének van szimbolikus üzenete?

A dalszöveg, a vers soha nem direkt vetít ki üzenetet. Sokszor utóbb csodálkozom rá, hogy kinyitottam magamban egy csapot, és valójában egy reakciót adok valamire. A cím felhívás egy olyan helyzetre, amit mi hoztunk létre. Mert nemcsak klíma-vészhelyzetet kell hirdetni, hanem társadalom-vészhelyzetet is. Legalább olyan nagy baj van a lelkekben, az emberi gondolatokban és kapcsolatokban, mint a természetben. Ez a dal egy felkiáltás. Kiábrándultnak tűnhet, és nincs válasz a végén, de ahhoz hasonló, mint amikor megrázok valakit, hogy ébredj fel végre!

 

  • Milyen dalok vannak még az albumon?

A társadalom-vészhelyzet témájában több is. Most jött ki a klipje a Szomorú gyerekek karácsonya című dalnak. Ebben olyan feszítő kapcsolati problémákról van szó, amiről nem szoktunk beszélni. Különösen karácsony környékén, amikor mindenki mosolyba önti önmagát és a környezetét. Iszonyú sok fájdalom és szomorúság feszül az ünnepek mögött, hiszen a család ma már alig fönntartható rendszer.

 

  • A magad életében, személyes kapcsolataidban tudsz egyensúlyt tartani?

Az én életem ugyanúgy ki van téve a társadalmi mozgásoknak, mint bárkié. Mi is ebben a korban élünk, nevelünk gyereket, próbálunk jó kapcsolatot fenntartani, és ez is állandó kihívásokkal néz szembe. Abban nem hiszek, hogy ki kellene vonulnom mindenből, mint egy szektás, és elhitetni magammal, hogy csak az a világ létezik, ahová elzárom magam. Ez egyfajta vakság, s tudatlansághoz vezet. A tudatlanságnál pedig még mindig jobb a tudatosság, akkor is, ha a legnehezebb úthoz visz. Ez az egyetlen járható út, ezzel kell tisztában lenni és ezzel kell szembenézni.

 

  • Tavalyelőtt nyáron nyitottátok meg a Dömörkapui Rengeteget, ami egy szokatlan kulturális tér lett, és azóta egyre nagyobb a holdudvara. Most nyilván „téli álmot” alszotok. Hogyan, mivel telnek a napok ilyenkor a Rengetegben?

A programokat tervezzük, és év végére elkészül a lovas megállóhelyünk is, ami bekerül a turistalovasoknak ajánlott, Budapest környéki körgyűrűbe. A Turistaszövetség javasolta, hogy legyen Dömörkapun ennek a lovaskörnek egy megállója. Lóbeállókat és pihenőhelyeket alakítunk ki egy korábban leégett épületben. Az a képünk, hogy szép lassan kialakul nálunk egy erdei, kulturális közösségi hely, ahol megszállhat, alhat a lovas vagy gyalogos turista, lesznek folyamatosan koncertek, események. Később szeretnénk a közeli kőbányát is bevonni a helyszínekbe. Ott már volt koncertünk és kiváló lenne klasszikus zenekarok fellépésére is. Azon is gondolkodunk, hogy egy lovaskocsit beállítunk, ami hétvégenként hozza az embereket Dömörkapura. Persze keressük a támogatókat is közben, mert épphogy nullára hozhatók ki a programok. Sok zenekar szívességből jön, csak, hogy itt lehessenek, amit köszönök nekik, de évekig ez így nem mehet.

 

  • Elég rendhagyó események vannak amúgy nálatok a koncerteken kívül: lósimogatás, Élő Tinder…

Nagyon jó dolgokat talál ki Sári, a feleségem. Azt hiszem, a családom és a zenei, irodalmi dolgaim után ez a legfontosabb projekt, amiben nagyon hiszek. Úgy gondolom, mindaz, ami egy emberben benne van és át tud adni a környezetének, a lehető legfontosabb. Olyan programokat találunk ki, amelyek nem piacközpontúak, bevételorientáltak, sokkal inkább boldogságorientáltak. Még mindig nehéz kimondani, de lassan észre fogja venni a világ, hogy e felé megyünk, mert ez a legfontosabb, e nélkül nincs semmi.

 

Sz. N.

 

Fotók: Révai Sára