Szevi logó
2022. 05. 24.

kedd

SZENTENDRE időjárás

Te kit választanál? Melyik iskola jó a gyereknek?

2022. május 11., 12:00

Enyhén szólva sem stresszmentes időszak egy család életében, amikor a szülők iskolát keresnek szemük fényének. A kiválasztás hol hosszú, keserves útja néha teljes kudarccal végződik, hol épp gyors, határozott és sikeres – de biztosan van benne kockázat.
Szentendrei szülőkkel beszélgettünk, és belepillantottunk a kollektív bölcsesség egyik, a témában fontos fórumába is (a Szentendrei Anyukák Facebook csoportjába). A korántsem reprezentatív, ám tanulságos válaszok rávilágítanak döntéseink főbb motivációira.

Alsóban tanító nénit választunk, nem iskolát – mondják sokan, és valóban: a legtöbb szülő egyértelműen a tanító néni mellett teszi le a voksot, mondván, ha megvan az ideális jelölt, akkor szinte mindegy, melyik iskolába megy a gyerek. A cél is azonos: a kis elsős érezze jól magát, érzelmileg kötődjön tanítójához, szívesen járjon iskolába.

„A fő, hogy legyenek szeretgetve. Nem érdekel, hogy a gyerek 4 év alatt tanul meg számolni, írni. Amíg lehet, toljuk ki a felhőtlen szabadságot!” – fogalmaz a több gyerekes anyuka, Ági. A szentendrei alsó tagozatokról épp ezért – a Barcsaytól a Templomdombi Iskoláig – sokaknak nagyon pozitív a véleménye: „az alsós tanító nénik nagy része nagyon oda teszi magát, sok újítást bevezet, ami gyermekközpontú, átveszik az alternatív módszereket, és figyelnek az osztályukra. Dicsérik a gyerekeket, jól motiválnak, megszerettetik az iskolát és a tanulást” – írja a Facebook csoportban egy nagymama, sokak helyeslése mellett.

A kétgyermekes Bernadett már kicsit árnyaltabban fogalmaz: „Nagyon fontos, de azért pusztán erre nem lehet alapozni, mert bizony az a szuper tanító néni bármikor elmehet az iskolából, mondjuk gyesre. Akkor a gyereknek egy új pedagógushoz kell alkalmazkodnia. Kell, hogy legyen bizalom a szülőben az iskola felé is.” A család bő tíz éve költözött ide Debrecenből – az első pillanattól nagyon tudatosan készültek az iskolaválasztásra, hiszen a családi értékrend megerősítése volt a fő cél – mindenképpen egyházi iskolába szánták a gyerekeket. Úgy tapasztalják, hogy szakmailag és emberileg is tökéletes választás volt a Szent András Katolikus Általános Iskola és a Szentendrei Református Gimnázium. „Mindenképp szeretnénk, ha később továbbtanulnának, ezért fontos, hogy milyen szintű iskolába járnak előtte. Kell egy jó alap!”

fotó: Deim Balázs

Minden szülő szent meggyőződése, hogy nála jobban senki nem tudja, mi kell a gyermekének – és ez így helyes is, főleg ebben a korban. A korai személyiségjegyek tehát szintén meghatározóak abban, kinek milyen iskolatípus való. Ági fiai az Izbégi Általános Iskolában kezdték, de nem feltétlenül ott is fejezik be – nagyon fontos számára, hogy az egyéniségüknek megfelelő környezetben legyenek. „A középső fiam művészlélek, vonzza az állatokat, a madarakat magához, anélkül, hogy bármit tenne érte. Év közben váltottunk a visegrádi Apátkúti Erdei Általános Iskolára, és nagyon jól tettük. Ott 12 fős osztályokban tanulnak, gyakran vannak kint a természetben, állatok között. Most ez így tökéletes. Tudom, hogy nem volt jó híre ennek a sulinak – de az anyagi háttere, tanári kara mára stabilizálódott, egyre több a jelentkező. Teljesen más típus a nagyfiam – nála a felsőben már nem az a cél, hogy jól érezze magát. Azt akarom, hogy üssék-vágják, mert tudom, hogy bírja. Nagyon okos, terhelhető gyerek, őt csak agyilag lehet lefárasztani, nem elég a sok mozgás, a sport. Idén próbálkoztunk, de nem sikerült a felvételije egy erős suliba – nem adjuk fel, jövőre újra nekirugaszkodunk.

Annamari viszont épp a visegrádi iskolából hozta el a fiát az Izbégi iskola első tagozatára. „Kiskorától látszott, hogy ő másképp figyel, képtelen egyhelyben ülni sokáig, rengeteg mozgásra van szüksége. Jó választásnak tűnt a visegrádi alternatív iskola, ugyanakkor mégsem: a fiam nagyon kötődő típus, és nem tett jót sem a lelkének, sem a teljesítményének az folyamatos fluktuáció, ami akkor az iskolát jellemezte. Eljöttünk, és jól érezzük most magunkat: a fiam megért a nagyobb terhelésre, a közösség és a tanárok is jók. Felsőben is fontos, hogy legyenek tanár-egyéniségek!”

“Szerintem az iskolaválasztás mindig azon múlik, hogy mi a jó a gyereknek, hol érzi jól magát, ugyanakkor fontos, hogy a potenciáljuknak megfelelő helyen legyenek.”

Emese gyerekei is váltottak menetközben, az okokat így összegzi: „Őszintén? Az állami iskola addig jó, amíg nincs gond a gyerekkel: tanul, jól teljesít. Amint eltér az átlagtól – mondjuk későn érő típus, netán nehezen megnyíló – a struktúra már nem tud reagálni rá, és onnantól minden egyes nap merő frusztráció. A Waldorfba mentünk át, azóta derűs, nyitott, kiegyensúlyozott, mosolygó arcokat látok otthon – már megérte, pláne, hogy látom megdőlni azt a sztereotípiát, miszerint ott kevesebbet tanulnak a gyerekek – ez nem igaz.”Dávid gyerekei a Templomdombi Általános Iskolában indultak, de hamar kiderült, hogy a fiával ellentétben a lányának más típusú iskola való, így ő is váltott: „A Templomdombi iskola nagyon barátságos, kicsi, befogadó, nyitott hely – a lányomnak viszont sokkal jobban bejött a Waldorf szellemisége. Én is csak megerősíteni tudom, hogy önazonos, derűs, boldog gyerekek kerülnek ki onnan. Persze az is igaz, hogy nem minden családnak való – erős aktivitást igényel a szülőktől is.”
Amíg tehát induláskor a gyerek személyisége a döntő, addig felsőben a tudásanyag, a készségek és képességek fejlesztésének minősége kerül a fókuszba. A többség ráfordul a továbbtanulásra – persze nem mindenáron. „Hogy később mi lesz? A magam példája azt bizonyítja, hogy nem feltétlen cél a diploma. Ha egy választott szakmában boldog vagyok, és még meg is élek belőle, akkor talán ennyi elég is” – mondja Ági, aki szerint menet közben is sok minden változhat, semmit nem kell előre kőbe vésni.

Annamari határozottabb elvárásokat fogalmaz meg: „Az általános iskola végére azért látszik, hogy a gyerek miben jó, miben teljesít kimagaslóan – legalábbis nálunk szerencsére ez így történt: a lányom erős a nyelvben, ezért egy budai két tannyelvű gimnáziumba jelentkezett – és nem volt boldog, amikor Budapest helyett végül maradtunk a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. Most a TANDEM osztályba jár, és nagyon szereti. Itt is tud nyelvet tanulni, szárnyal angolból, jól megy a francia. Klasszak a tanárok, jó az osztály, a tanulás mellett van élet az iskolában” – meséli. „Az is nagyon jó, hogy arra fókuszálnak a gyerekeknél, amiből erős, illetve amiből majd úgyis érettségizni fog – nincs rajtuk az a nyomás, hogy minden tárgyból kimagaslóan kell teljesíteni” – teszi hozzá.

Dávidnak már keserűbb tapasztalatai vannak a továbbtanulás nehézségeiről: „A fiam néhány ponttal maradt le a Móricz Tandem osztályába kerülésről. Így ment a Rákóczi Gimnáziumba, de őszintén szólva, nem ez a legmegfelelőbb hely a számára: hiába kiváló az osztályfőnök, és van körülötte egy szűk baráti közösség, azt érezzük, hogy nem kap elég inspirációt és motivációt a tanáraitól” – meséli.  Úgy látja, hogy ma Magyarországon nem elég ötös tanulónak lenni ahhoz, hogy egy jó gimnáziumba bekerülj – hiába tanultál, hajtottál éveken át. Sőt, szerinte ez már egy közepes, kisvárosi gimnáziumba sem elég, aminek elvileg az lenne a feladata, hogy a 4-es, 5-ös, jó képességű, értelmes diákokat – akik még azt sem tudják, mi érdekli őket igazán – felszívja a körzetből, vagy legalább megismerje és meglássa a bennük rejlő értékeket. A középiskolák egy része egyre inkább elitizálódik, teljesítményelvűség uralkodik, ráadásul a humán érdeklődésű diákok még nagyobb hátrányból indulnak neki a felvételinek, mert a reáliák számítanak igazán. „Tarthatatlan az állami iskolák rendszere: központi elvárás, szűk mozgástér és túlterhelés az alulfizetett tanároknak, régi, berögződött, idejétmúlt oktatási módszerek (frontális oktatás, magolás, felelés, dolgozat), empátia és szenvedély teljes hiánya – mondja. – Ahelyett, hogy a társadalmi trendekre, változásokra nyitott és fogékony világpolgárokat nevelnénk, ahol a kreativitás, a csapatmunka, a felelősségvállalás, a kritikus gondolkodás és a komplex problémamegoldás lenne a fókuszban. Órákig lehetne beszélgetni erről a témáról. Mi most kimenekülünk belőle: a fiam szeptembertől külföldön tanul tovább, egy sokszínű, nyitott, a tudásra és a személyiségre egyaránt figyelő közegben.” Végezetül hozzáteszi,

„ha most mindannyian egyet akarnánk – ami merő illúzió – akkor is kellene legalább 30 év, hogy korszerű, a XXI. századnak megfelelő oktatásunk legyen. És ebben a politikának felelőssége van.”

 KA

 A cikk megjelent a Szentendre és Vidéke 2022. május 11-i lapszámában a Szentendrei kicsik és nagyok írás részeként.  fotó: Deim Balázs