Mind az egyházakban, mind a közéletben jelentős gyermekvédelmi reformok indultak ennek egyik megnyilvánulása, hogy visszavonták a díjat egy arra érdemtelen személytől.
Tartalmas, szép programsorozattal ünnepelték a szentendreiek augusztus 20-án Szent István királyunk és az államalapítás ünnepét. A Fő téri színpadon koradélutántól késő estig koncertekkel, táncműsorral várták az ünneplőket. A városi ünnepség keretében adták át az idei díjakat. Szentendre Város Díszpolgára 2019-ben Szvorák Katalin énekművész, aki az ünnepségen legújabb CD-jéről énekelt válogatást. Pro Urbe Emlékéremmel tüntették ki Bokorné Forró Ágnest, a Musica Beata kórus vezetőjét, a zeneiskola tanárát, Silacher Miklóst, a Szent Cecília Kórus karnagyát és a Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesületet. Este, a tűzijáték után a Vujicsics együttes magával ragadó koncertje zárta az ünnepi programokat.
Szentendre Város Önkormányzat javaslatokat vár a Szentendre Város Díszpolgára Cím és a Pro urbe emlé…
A Fő téren, igényes, szép műsor keretében ünnepelte városunk 2018. augusztus 20-án Szent István király és az Új Kenyér ünnepét. Hagyományosan az ünnepségen adják át a városi kitüntetéseket. Az idei díjazottak: Szentendre Város Díszpolgára 2018: Zászkalicky Tamás orgonaművész, Pro Urbe Emlékérem 2018: dr. Haulisch Lenke művészettörténész, Krizbainé Szabó Éva, a Ferenczy Múzeum nyugalmazott munkatársa, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiája helyőrségi zenekara és Posztumusz Pro Urbe Emlékérem 2018: Koller Katalin táncművész.