Giro d’Italia

Elmarad a Giro d’Italia

2020. március. 16. 16:19
Tisztelt Sportszeretők, tisztelt Szentendreiek! Sajnálattal tájékoztatjuk Önöket, hogy – a Giro Grande Partenza szervezőbizottságának hozzánk beérkező hivatalos közleménye szerint – az Európában kialakult súlyos járványügyi helyzet miatt 2020. májusában nem lesz lehetőség megszervezni Magyarországon a Giro d’Italia első három szakaszát, a Grande Partenzát.

Május 10-én Giro d’Italia Szentendrén

2020. február. 20. 12:29
A GiroHungary2020 szervezőbizottsága tartott sajtótájékoztatót a Városházán február 19-én újságíróknak, helyi vállalkozóknak és sportvezetőknek a világ egyik legnagyobb, több mint százéves múltra visszatekintő országúti kerékpáros körverseny részleteiről. A Giro D’Italia első három szakaszát hazánkban rendezik meg: a versenyzők 64 településen mennek keresztül, köztük Szentendrén. A sportesemény kiemelt médiafigyelmet kap, így nagyon fontos, hogy az érintett települések milyen képet alakítanak ki saját magukról, milyen kreatív ötletekkel próbálják felhívni magukra a figyelmet. A szervezők arra is felhívták a figyelmet, hogy a verseny napján a gépjárműforgalom erőteljes korlátozására kell számítani.