A tavasz végi – nyár eleji kellemes időjárás sokakat a természetbe csábít: a Szentendre környékén lévő kirándulóhelyeken hétvégenként alig lehet parkolóhelyet találni, annyian vágnak neki családjukkal, barátaikkal a népszerű útvonalaknak. Régen sem volt ez másként, talán csak az autók száma volt kevesebb: a Fortepan fotógyűjteményéből válogatva szentendrei kirándulások és turistaházak között teszünk időutazást.
A Dömörkapu laza emelkedőivel, kedves házaival és a híres vízesésével már a század elején népszerű úticélnak számított a túrázók körében. A terület régen kőbányaként is funkcionált: a nehéz terepviszonyok miatt drótkötélpályán szállították a kitermelt követ a szentendrei vasútállomásig.
A HÉV megépülését követően a környező kirándulóhelyek könnyen elérhetővé váltak a nagyközönség számára. A Turisták Lapja ezért sorozatot indított ezen útvonalak ismertetésére: az első cikkben, mely az 1889-es 1. évfolyam februári számában jelent meg, Thirring Gusztáv a Dömörkaput mutatta be az olvasóknak. „Egyszerre meglepő kép tárul szemeink elé„, írja. „A keskeny völgyet félkör alakban lépcső módjára emelkedő sziklafal zárja el, melyről a bővizű patak mintegy 7 méternyi magasságról több szakaszban nagy zajjal s tajtékozva zuhan alá. A körülbelül 15 méter átmérőjű sziklafal, mely a keskeny völgyet valóságos amphitheatrum módjára elzárja, a mohos trachytsziklákról alázuhanó vízsugár, a környező sűrű erdők meglepően szép képpé egyesülnek, mely különösen nagy esők után, midőn a hegység belsejéből aláfolyó patak vize nagy mértékben megdagad, valóban meglepő látványt nyújt. Ezt a völgyszorost nevezik Dömörkapunak (szerbül Demer kapia, azaz Vaskapu) […] A sziklafal alatt, ahonnan a viz alá esik, mély vizmedencze képződött, melynek kristálytiszta vize pompás fürdőül kínálkoznék, ha hőfoka nem volna +12° C. A sziklás meder gyönyörű bükkesbe van rejtve, s felkeresése mindenkinek annál is inkább ajánlható, mert az út Szt-Endrétől idáig két óra alatt kényelmesen s minden fáradság nélkül megtehető. „
Az idő során a terület egyre inkább beépült, ma már a vízesésnél kicsivel tovább aszfaltúton közelíthető meg a Sikárosi-rét felé vezető, zöld kereszt jelzésű ösvény. A képen látható fahíd helyett a vízesés egy része betonlépcsőkön elérhető, de azoknak, akik belegázolnának a hűvös vízbe, sziklákon kell leereszkedni a gázlókig.
A Kő-hegyen álló Czibulka János menedékház 1933. óta fogadja a megfáradt vándorokat. Megépülése a Magyar Turista Egyesület 1920-ban alapított Szentendrei Osztályának köszönhető, mely kis létszámú csapatként, Czibulka János vezetésével tőkét gyűjtött az építkezésre. Kollár Károly a Turisták Lapja 51. évfolyamában, 1939-ben így ír róla: „a Szentendre—Visegrádi hegység legdélibb tagján a Kőhegyen épült. A barátságos turistaházban 10 hálóhely van. Megközelítés: Szentendre (HÉV) v. á.—Sándorforrás—Mház piros; Pomázig (HÉV) v. á.— Jánoskút—Kőhegy—Mház piros jelzésen. Belépődíj turistáknak 10 fillér, másoknak 20 fillér. Hálódíjak MTE tagnak 80 fillér, turistaszövetségi tagnak P 1.20, nem turistáknak P 1.60„.
A menedékházat a szocializmus alatt államosították, 1993 óta azonban ismét a HÓD Honismereti Túraegylet, az MTE Szentendrei Osztálya üzemelteti. Szállás a kohegyihaz.hu oldalon foglalható.
A Lajos-forrásnál álló turistaház története sajnos nem alakult ilyen szerencsésen: felújítását ugyan évekkel ezelőtt bejelentették, erre azonban a mai napig nem került sor. Az épület eredetileg nem a túrázók számára készült: a sörgyártásból meggazdagodott Dreher-família építette vadászkastélyként, saját használatra. A terület lezárásáról Lakner Károly emlékezik meg a Turisták Lapja 1940-es, 52. évfolyamában: „A Pomázi hegyeknek ezidőszerint nagyobbrészt bekerített területén a következő utakat vesztettük el: Pomáz—Lajos forrás—Bölcsőhegy—Sikáros. […] Ezen utak elzáratása a turistaság pótolhatalan vesztesége, közülük a Lajos forrás évtizedeken át a turistaközönség kedvelt túracélja volt„.
A Dreher-birtok a kommunista hatalomátvételt követően államosításra került. A menedékházzá alakított vadászkastély teljes egészében 1953-ban nyílt meg, a Turistaházakat Kezelő Vállalat üzemeltetésében. A 85 férőhelyes épületben a túrázók nem csak fekvőhelyet, de éttermet is találtak. A hely emlékét Cseh Tamás Tanulmányi kirándulás című dala is őrzi: „A legjobb kirándulás ‘962 elején volt /Ott fent a Lajos-forrásnál az osztály jót nevetett„.
A Turistaházakat Kezelő Vállalatot 1975-ben számolták fel. A turistaház ezután kézről kézre járt, folyamatosan pusztulva, végül a rendszerváltást követően a magyar állam tulajdonába került. 2005-ig kulcsosházként üzemelt, majd végleg bezárt, a felújítást azóta várja.
Források:
Arcanum Digitális Tudománytár / Turisták Lapja 1889 – 1944
A Kőhegyi Menedékház honlapja (kohegyihaz.hu)
24.hu / „Direkt rohasztják le a turistaházat a Lajos-forrásnál?„
Borítókép: Turistaház a Lajos-forrásnál 1960-ban / fortepan.hu, A.R. adománya
