Fotós kollégámmal egy április végi péntek délután vettük nyakunkba a várost, hogy megnézzük, merre járnak az ide látogatók, mi érdeklik őket. Nem reprezentatív felmérésünk szomorú képet fest a hozzánk érkezőkhöz eljutó információkról, és a látogatások nagyüzeminek tűnnek: áthajtják a csoportokat a fő útvonalon (Duna korzó – Dumtsa Jenő utca – Bogdányi utca), ebéd előre leszervezett helyen, és irány Budapest. De az önállóan kirándulók is csak néhány utcát barangolnak végig, készítenek pár fotót a macskakövekről, az esernyőkről és a Dunáról, de a Péter Pál utca belváros felé eső szakasza már kimarad a szórásból, a szerb székesegyházig alig jutnak el, és a Szamárhegy felsőbb része, a Bartók Béla utca és a Tobakosok keresztjének környéke csak a nagyon jólinformáltak számára válik láthatóvá. Mintha Szentendre csak egy nagyon csöpp részből állna, amelyen túl a turisták már nem merészkednek.

Akik csoporttal érkeznek, esélyt sem kapnak arra, hogy lássanak valami mást az ezerszer megszokott képekhez képest, vagy önállóan menjenek ide-oda. Ők azok, akik, ha múzeumot mondanak, a Skanzenre gondolnak, ha design ajándékot emlegetnek, akkor a kínai fröccsöntött áru kerül a hátizsákba. Természetesen ez nem azok hibája, akik életükben először – és talán utoljára – teszik be a lábukat Szentendrére, és nem is feltétlenül az utazásszervezőké. Itt egy régóta kiépített rendszer van, amiben Szentendrének pár óra jut. Aztán jön a következő város vagy ország. Hogy ez megváltozzon, hosszú idő és nagy munka!

Magyarokkal szinte nem is találkoztunk, ők tapasztalatunk szerint inkább hétvégén érkeznek, kitekernek, vagy kiautóznak, esznek egy fagyit vagy lángost valahol, és hazamennek. Pozitív meglepetés volt viszont, hogy többen a biciklit választották, mint elsődleges közlekedési eszközt a külföldi látogatók közül, igaz letenni nem nagyon tudták hol, így aztán tolták magukkal.

Érdekes volt látni, és tapasztalni, hogy a múzeumokra nem sokan voltak kíváncsiak – a beszélgetések során fel sem merült a kulturális kikapcsolódás lehetősége. Ennek oka nem feltétlenül az, hogy a turistákat nem érdeklik a látnivalók, inkább az, hogy nem realizálják, hogy vannak kiállítóterek, múzeumok is a városban. A Ferenczy Múzeumi Centrum statisztikájából sajnos nem derül ki, hogy a látogatók közül, hányan voltak magyar állampolgárok, és hányan külföldiek, a 2021-es adatok alapján (mely évben a Covid miatt a látogatószám igen alacsony volt) legtöbben a Kovács Margit Múzeumba látogattak el, szám szerint 6783 fő. A virtuális toplista 2. helyére a Ferenczy Múzeum került 3361 látogatóval, a harmadik helyre pedig a MűvészetMalom futott be, 1701 látogatóval. És hogy legyen összehasonlítás: 2019-ben, amikor a Covidról még nem is hallottunk, a Ferenczy Múzeumban 21.019 fő fordult meg, a Kovács Margit Múzeumban pedig 18.416. A 2022-es adatok még nem szerepelnek a honlapon, reméljük, az derül majd ki, hogy a turistaforgalom növekedésével a látogatóik száma is erőteljesen nőtt.

Szentendre turista szemmel 

Józsi és Szilvi visszajárnak Szentendrére. A pestszentlőrinci pár havonta egyszer-kétszer biztosan ellátogat Szentendrére. Józsi már fürdött is egyet a Dunában, a Budafokon felnőtt férfi szerint kellemes, 8 fokos volt az energiadús víz, ami az Alpokból érkezik. „A Duna parton ismerjük már, hol lehet ingyen parkolni, mert a parkolás drága, ha idejön az ember fél napra. Szentendrének megvan a varázsa, különleges a mikroklímája. Nyáron lemegyünk a Postás strandra, kirakjuk a függőágyat, székeket és strandolunk.” Az árakkal sincs gondjuk, megítélésük szerint nem elrugaszkodottabbak, mint Pesten. Nemrég találtak egy számukra kedves kávézót, oda szoktak beugrani inni egy kávét meg egy süteményt. 

Edgar és Nuria Spanyolországból érkeztek Budapestre, és onnan ugrottak ki biciklivel. Edgar már járt korábban a városban, és most szerette volna megmutatni Szentendrét a barátnőjének. Ők szintén elégedettek voltak az árakkal. „Azt gondoltuk, hogy mint minden turista hely, drága lesz, de teljesen elfogadhatóak az árak. A kis üzletek viszont nem tetszenek, szinte ugyanazt a kínai árut kínálják. Persze lehet találni valami speciális dolgot, de keresni kell.” Gulyást ettek, de nem találták túl nehéznek. „Tudod biciklivel jöttünk ide, ezért örültünk, hogy valami tartalmasat ettünk.” 

Sasha Svájcból érkezett üzleti ügyben, és magyar partnere mutatta meg neki Szentendrét. Egy Panificio il Basilicoban eltöltött ebéd után futottunk vele össze a Duna parton. És hogy ő milyennek látja Szentendrét? „Érezni a történelmet a régi falak mögött és a Duna part is nagyon szép. Szívesen maradnék egy éjszakát, ha tehetném, mert úgy érzem, sok mindent lehetne itt még megnézni.” 

Bence is turista, bár nem úgy, mint legtöbben. Ő általában hetente egyszer kiugrik Szentendrére, ahol különféle zsonglőrmutatványokkal szórakoztatja az embereket. „Az itteni légkört nagyon szeretem, meg az emberek hozzáállását. Más, mint Budapesten!” – osztja meg velünk tapasztalatait.

Woang Mauritiusról érkezett, és Budapesten felajánlották neki, hogy ha van kedve megnézni Szentendrét, befizethet egy egynapos kirándulásra. „Az emberek kedvesek! – mondja – És ettem egy lángost, ami ugyan zsíros, de finom.” Elmondása szerint itt jóval több turista is lehetne, hisz a város csodálatos. Ennek ellenére délután már ő is megy vissza fővárosba. 

Hasonlóan Johnhoz és Carolhoz, akik az Egyesült Államokból érkeztek egy hajótúra keretében, és szintén csak néhány órát maradtak a városban. „Voltunk egy múzeumban, a Skanzenben, ahol régi házak közt barangoltunk. Én is régi (öreg) vagyok, így nagyon élveztem.  Nagyon érdekes volt egy 18. századi ház, amiben volt egy tisztaszoba, illetve egy hálószoba, de csak az asszonyoknak, mert a férfiak az állatokkal aludtak kint a pajtában.”

Mimi és Lola Berlinből ruccantak át Budapestre, majd kibicikliztek, hogy megnézzék Szentendrét. „Nem volt különösebb célunk, csak ide-oda megyünk, iszunk egy kávét, lemegyünk a Duna partra, és csak élvezzük a nyugalmat.” Megkérdezem, tőlük, mi az, amin esetleg változtatnának? „Az furcsa – válaszolják –, hogy nem találtunk egy szórólapot sem arról, mit lehet itt csinálni. Mi kiguglizzuk, de az idősek nem biztos, hogy annyit használják az internetet. Voltunk egy múzeumban is, ami nem annyira nekünk szólt, de biztosan van, akinek érdekes.”

Rinske a nagypapájával, férjével és gyerekével látogatott el a városba. A holland asszonynak a Magyarországon élő nagypapa javasolta Szentendrét, mint egy helyet, ahol kellemesen el lehet tölteni néhány órát. „Szeretem, hogy nincs túl sok turista, de el tudom képzelni, mi van itt nyáron. Ettünk a Duna parton, nekünk elfogadható volt az ár, de a magyaroknak szerintem drága. A parkolásért fizettünk, de azt gondolom, ez belefér.” A család szintén csak néhány órát maradt, aztán indultak vissza Budapestre.

Szöveg: Zimre Zsuzsa

Az írás a Szentendre és Vidéke 2023. május 10-i lapszámában jelent meg.

Képek: Deim Balázs