2021. 09. 18.

szombat

SZENTENDRE időjárás

Nyitott templomkapuk

2021. szeptember 08., 12:42

Nagy érdeklődés övezte az első Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét, szeptember elején. A Ferenczy Múzeumi Centrum összművészeti eseménysorának szervezésébe a város valamennyi felekezete és kulturális intézménye bekapcsolódott.

Zenei, irodalmi, építészeti, egyházművészeti, képzőművészeti programok előtt nyíltak meg a szentendrei templomok, imahelyek kapui, udvarai. A programok bepillantást engedtek a közösségek hitéletébe is. Olyan, ritkán látható templomok kapui is megnyíltak most, mint a Pozsarevacska vagy a Preobrazsenszka templom. A programokhoz kapcsolódva, Mennyei kulcs címmel nyílt szabadtéri tárlat a népi vallásosságról a Belgrád székesegyház kerítésfalán.

 

A helyi vallási közösségek – katolikus, református, evangélikus, szerb ortodox, zsidó, baptista – és Szentendre kulturális intézményei – Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, Szentendrei Kulturális Központ, Szentendrei Teátrum, TDM Iroda, MANK Galéria – színvonalas, felemelő programokkal járultak hozzá a rendezvény sikeréhez. A „nulladik” év után, a tervek szerint jövőre újra szeretnék megrendezni a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét.

Képalbum:

https://www.facebook.com/Szentendrei-Nyitott-Templomok-H%C3%A9tv%C3%A9g%C3%A9je-106710141594386

 

Fotók: Deim Balázs / FMC

Forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum / www.muzeumicentrum.hu