Ugrás a tartalomhoz

Molinón: Szentendrei Kinizsi Honvéd SE U13 korfballcsapata

A Kinizsi Honvéd színeiben versenyző U13-as csapat, tagjai – Sági Aliz, Hauser Júlia, Elefánty András, Szendi-Horváth Nándor, Éles Ajsa, Botos Benedek, Pintér Brúnó, Somogyi Szófia, Baranyai Réka, illetve Szebik Dóra (nem szerepel a fotón) – a 2017/18-as bajnokságon az első helyen végeztek, így magyar bajnokok lettek. A hazánkban harminc éve meghonosodott sortágról, a sikerről, az utánpótlásnevelésről Nagy Ferenc korfball- és kosárlabda edzővel beszélgettünk.

Jól ismeri mindkét sportot játékosként és edzőként is. Hogy fér meg egymás mellett a két sportág, nem vetélytársai egymásnak?

Tökéletesen megférnek egymás mellett, mert vannak közös pontok bennük, és inkább kiegészítik egymást. A korfballozó gyerekek járnak kosárlabda-edzésekre is, mivel hetente két-két edzést tartok, így többféle irányból kapnak képzést. Ez azért is előnyös, mert nem válnak unalmassá az edzések.

Mit kell tudni a korfballról? A kosárlabdát mindenki ismeri, hiszen a testnevelés órák része volt, de a korfball az idősebb korosztály számára kissé idegen.

Magyarországon a rendszerváltoztatástól, tehát ’89-től van jelen. A korfball egyedisége, hogy fiúk és lányok együtt játszanak. Talán a legnagyobb különbség, hogy a kosárlabdával ellentétben nem lehet vezetni a labdát, ami kizárja az önzőzést, szükség van a társakra, a csapatjátékra. A másik az ún. fedett dobás: ha a védőjátékos karnyújtásnyira van, nem szabad kosárra dobni a labdát, csak passzolni. Ezzel a szabállyal a magasságbeli különbségeket akarták ellensúlyozni, hiszen mondjuk egy kétméteres játékos könnyedén meg tudná akadályozni egy alacsonyabb dobását. A védőtől tehát el kell szakadni, és tiszta dobóhelyzeteket kell kialakítani, ezért kevésbé kontakt sport, mint a kosárlabda. A korfballt egyébként gólokra játsszák, és minden gól egy pontot ér, ellentétben a kosárral. A kicsiknél 3-4 gól is jó eredmény egy mérkőzésen, a nagyobbaknál ez 10 fölött szokott lenni.

Hogyan került kapcsolatba a korfball-lal?

Szentendrén Horváth Viktor honosította meg a sportágat, ő alakította meg az első csapatot, amely azóta 11-szeres magyar bajnok. ’99-ben ismerkedtem meg a játékkal, kosárlabdázóként, mert Viktor a kosarasokkal kezdte a csapatépítést. 2012-ben a családalapítás miatt abbahagytam a játékot, 2015-től vagyok edző.

Minek köszönhető az U13-sok magyar bajnoki címe?

A sikernek három alappillére volt. Az első, hogy a gyerekek nagyon motiváltak és teljes mértékben elkötelezettek a sportág iránt. A másik, hogy nagyon jó támogatói szülői háttérrel rendelkezünk, akik mindenben segítik az egyesületet és a gyerekeket is: viszik őket a mérkőzésekre, azokon ők maguk is részt vesznek, és drukkolásukkal rendkívül jó hangulatot teremtenek. A harmadik pedig, hogy a Szentendrei Kinizsi Honvéd SE elnöke, Vura Zsolt teljes mellszélességgel beállt a sport mögé, és az apparátussal, amennyire csak lehet, támogatják a felkészülésünket. Nagy előny volt számunkra, hogy egy meglévő sportegyesület színeiben tudtunk indulni, és nem kellett mindent az elején kezdeni.

Nem említette, de tudjuk, hogy még egy pillér szükséges a sikerhez: az edző személyisége és tevékenysége. A molinón a kupa mellett serlegeket is látni a gyerekek kezében…

Az utánpótlás edzők minden szezon végén szavazhatnak, hogy kiket láttak a legjobbnak. 2018-ban az U13-as csapat tarolt: az év játékosának a lányoknál Baranyai Rékát, a fiúknál Botos Benedeket választották, a gólkirály pedig Szendi-Horváth Nándor lett.

Hol vannak az edzések, és milyen versenyeken vesznek részt?

Az egyesület bázisa a templomdombi iskola diákjaiból épül fel, de mivel az iskola tornaterme kicsi, itt csak a legkisebbek tudnak edzeni. Negyedikes kortól visszük őket a nagyobb tornatermekbe, például a Barcsay iskolába, a Petzeltbe, a Ferences gimnáziumba, vagy az Altiszti Akadémia tornacsarnokába.

Rendszeresen versenyzünk mindkét sportágban, a kosárlabdában megyei és országos szinten vannak bajnokságok, a korfballban országos versenyek vannak. A gyerekek közül többen is tagjai a magyar korfball válogatottnak.

Népszerű a gyerekek körében a korfball?

Ahogy fejlődünk, egyre több templomdombis gyerek csatlakozik hozzánk. 2015-ben????? két utánpótlás csapattal indultunk, ahol az U13-as csapattal ezüstérmesek lettünk. Miután az U13-asok átléptek az U15-ös korosztályba, megalakult az a csapat, amelyik a molinón szerepel, és akik a 2017/18-as bajnokságot megnyerték. Jelenleg öt utánpótlás csapatunk van, és a mostani szezonban még jobb eredményeket értünk el: bajnoki címet szerzett az U11, duplázott az U13, tehát idén is magyar bajnokok lettek, és bronzérmes lett az U15 csapat. Szerencsére országszerte egyre több az utánpótlás csapat, ami elengedhetetlen a sportág jövője szempontjából.

Milyen terveik vannak?

A most U17-es bajnokságban szereplő csapatot szeretnénk a felnőtt csapatba beépíteni, illetve tovább népszerűsíteni ezt a sportot. Ehhez hatalmas lendületet ad, hogy a Templomdombi iskola igazgatója, Tenkesné Halász Enikő segítségével, az iskola alapítványán keresztül sikerült szabályozható magasságú korball-állványokat vásárolni, így elkezdődhet az iskolában a bázisépítés a legkisebbekkel is. Az elsősök edzései inkább a labdás készségfejlesztésről szólnak, a második-harmadik osztályosokkal már konkrét sportági részekkel foglalkozunk.

Lehet, hogy egyszer olimpiai sportág lesz a korfball?

Ezen dolgozik a Nemzetközi Korfball Szövetség.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.