Tardy Annával, a MANK ügyvezető igazgatójával az ÚjMűhely Galériában találkozom Szentendre Fő terén, ahol idén áprilisban helyet kaphatott a MANK Grafikai Műhelye is, amely sok fiatal és szentendrei művésznek ad lehetőséget a munkára és a bemutatkozásra.

Egykor ugyanebben az épületben működött a Szentendrei Grafikai Műhely is, amely a hetvenes- nyolcvanas években élte virágkorát. Mennyiben fogja helyettesíteni az új műhely a régit?

A Szentendrei Grafikai Műhely jogutódlással a Ferenczy Múzeum hatásköre alá került, ott van ennek az örökségnek a gyűjteményi része és ott él tovább a grafikai műhely is. Az, hogy fizikailag az épület nálunk van, számunkra szerencsés adottság, de jogilag ez a két szál elválik egymástól. Maga az épület, ahol vagyunk, azonban mindenképpen reflektál a város művészeti hagyományaira, és arra is, hogy Szentendre vérbeli kereskedőváros volt. Ennek a szellemiségét is tudták az itt dolgozó művészek kamatoztatni, mert az elkészült grafikákat rögtön el lehetett adni.

A Ferenczy Múzeumnak a grafikai műhelye éppen most szűnt meg, és ez kiváltott a városban némi vitát. Önök mit gondolnak erről?

Azt, hogy megszűnt-e, vagy más formában működtetik-e tovább, arról az igazgató urat kell megkérdezni. Hogy mi grafikai műhelyet nyitottunk, az ettől teljesen függetlenül történt. A MANK-nak egészen mások a funkciói és a feladatköre, mint a múzeumnak. Azt tekintjük feladatunknak, hogy a kortárs alkotókat, művészeket segítsük mindazzal, amivel csak tudjuk. Ennek nagyon fontos része, hogy legyen hol alkotniuk. Erre tartjuk fenn a művésztelepet, erre vannak az alkotóházak. Nagyon fontos az ösztöndíj-programunk is, ami az egyetlen olyan eszköz, ami anyagi segítséget nyújthat a fiatal művészeknek, illetve kiállítások, bemutatkozási lehetőségek szervezését is célul tűztük ki, hiszen közönség nélkül nem érdemes alkotni. De legalább ennyire fontos, hogy hozzájussanak speciális eszközökhöz és olyan különleges körülményeket is biztosítsunk számukra, amelyek lehetővé teszik az alkotó munkát. Otthon biztosan nem tudnak szerigráfiákat készíteni, tűzzománcot égetni. Ezért nagyon fontos számunkra, hogy ezt a műhelyt létre tudtuk itt hozni.

Ki kapcsolódhat be az itteni munkába, van-e valamilyen feltétele ennek?

A Grafikai Műhelynek van egy művészeti vezetője. Mi magunk nagyon sok mindenhez értünk, de azt szeretnénk, hogyha a művészet dolgában a művészek közössége döntene. Ilyen módon az ösztöndíjainkat is olyan kuratóriumok bírálják el, és ítélik oda, ahol kizárólag csak a szakma képviselői ülnek. Ugyanez igaz a grafikai műhelyre is. Szentendrén mindenki ismeri Bereznai Pétert, ő az, aki személyében viszi a hátán a szentendrei hagyományokat, hiszen a régi Szentendrei Grafikai Műhelynek is oszlopos tagja volt, fantasztikus grafikusművészünk. Az ő kezébe adtuk a műhely irányítását, tehát ő dönti el, ki az, aki művészileg érdemes erre. Természetesen, nekünk is vannak szempontjaink, például, hogy a fiatal, pályakezdő művészeket támogassuk. Ezért a Régi Művésztelepen alkotók mellett a hozzánk ösztöndíjjal kapcsolódó alkotók kapnak térítésmentes lehetőséget arra, hogy a műhelyben dolgozzanak. Ez az úgynevezett „Derkós csapat”, vagyis a Derkovits-ösztöndíjban részesülő csapat, amely 26 fő. A MANK keretén belül működik az a szakmai kuratórium is, amely az ösztöndíjról dönt, mi pedig a MANK infrastruktúráját igyekszünk úgy az ösztöndíjasok köré rendezni, hogy azt a maximum három évet úgy tölthessék el, hogy érdemben segítsük a pályakezdésüket.

Van kapcsolatuk az új művészteleppel?

A régi művésztelep a mi fenntartásunk alá tartozik, de az új, önkormányzati művészteleppel ugyanúgy tartjuk a kapcsolatot. Amikor újra nyitottuk ezt a galériát már ÚjMűhely Galéria néven, akkor ez a régi és az új művésztelep alkotóinak közös, csoportos kiállításával együtt történt. Ettől függetlenül nem lehet nem tudomást venni arról, hogy csodálatosabbnál csodálatosabb alkotók vannak az új művésztelepen is.

Közben hallatszanak olyan hangok is, hogy nem foglalkoznak a szentendrei művészekkel eléggé. Érez-e ebben némi igazságot?

Én csak arra tudok reflektálni, ami minket érinthet, és mi igen nagy figyelemmel vagyunk az itt alkotó művészekre. Senki nem kényszerített például bennünket arra, hogy Szentendre örök vonzásában címmel a városban alkotók képeiből szentendrei tematikájú műveket állítsunk ki. Azért tettük, mert belső igényünk van erre. Nincs olyan év, és nincs olyan fenntartásunkban lévő galéria, ahol ne lenne szentendrei kiállító. Az egyetlen fájdalmunk az, hogy csak tizenkét hónap van egy évben, mert ha több lenne, akkor még többet tudnánk őket szerepeltetni. Tehát ami a mi lehetőségeinkből kitelik, azt hiszem, megtesszük. Nem megfelelési kényszerből, hanem mert elképesztően izgalmas, és figyelemre méltó az, ami itt kibontakozik. Nem tudok annál nagyobb büszkeséget mondani, mint hogy Balogh Laci bácsi nálunk ünnepelte a születésnapját és láthattuk, milyen hihetetlen tömeg fogadta és milyen szeretet vette őt körül. Fantasztikus dolog volt az ő történeteit meghallgatni, ahogy óriási boldogság volt Jávor Piroska kiállításának is helyet adni. Mi itt, ezek között a szentendrei hagyományok között élünk, és magától értetődő, hogy odafigyelünk erre, és megpróbálunk minden lehetőséget kihasználni Szentendre népszerűsítésére.

A MANK-nak korábban is nagyon erős törzsközönsége volt. Ez megmaradt, vagy megváltozott mostanra?

Van, természetesen egy törzsközönség, de kiállításról kiállításra változik azoknak a köre, akiket be lehet vonzani. Nagyon izgalmas látni, hogyan válik el, vagy hogyan lehet összefűzni azokat a nézőket, akik kifejezetten a szentendrei húzónevekre kíváncsiak, illetve hogyan vonhatók be egy pályakezdő fiatalnak az önálló kiállítására. Mi azt szeretnénk, ha egyik erősítené a másikat. Kifejezetten úgy állítjuk össze az éves programunkat, hogy a szakma krémje jelen legyen, de kapjanak a fiatalok is lehetőséget a bemutatkozásra.

Változás történt a MANK életében, hiszen tulajdonosváltással a Magyar Kultúráért Alapítvány (MKA) fennhatósága alá kerültek. Miért volt erre szükség?

Az állam kulturális portfóliójában száznál több cég van, és az, hogy ezeknek az elhelyezését hogyan szervezte a minisztérium, és hogy hogyan születtek ezek a döntések, arról kizárólag ők tudnak nyilatkozni. Valójában ez a szakmai munkában nem jelent gyökeres változást. Ha megnézi valaki az elmúlt év és az idei év programját, akkor nem fogja észrevenni, mikor történt a tulajdonosváltás.

Voltak-e olyan ingatlanok, amelyek átkerültek az MKA alá?

Nem, az ingatlanok a MANK tulajdonában maradtak.

A kormány határozatot hozott arról is, hogy az Magyar Művészeti Akadémia és a MANK művészeti ösztöndíjrendszere a Magyar Kultúráért Alapítványhoz kerül. Ez hogyan érinti a gyakorlatban önöket?

Az ösztöndíjforrás került át a minisztériumtól az MKA-hoz, de a forrás kezelése nálunk maradt. Korábban ezt az összeget az Emberi Erőforrások Minisztériuma kapta meg, amíg ő volt a tulajdonosunk, és a minisztérium adta oda a MANK-nak. Most az államkasszából az MKA kapja meg, és ők adják át nekünk, az ösztöndíjakat kezelni, az ösztöndíjasoknak segíteni, illetve jogilag szerződni, és pályáztatni, azt továbbra is nekünk kell.

Mégis érdekes abból a szempontból, hogy ez mit jelent az önök számára, milyen változásokat hozhat?

Egyféle változás volt, mégpedig az ösztöndíjak tekintetében: az alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy ahol megosztott díjakról határozott a kuratórium, ott a megosztottan díjazottak egész ösztöndíjat kaptak. Tehát ilyen módon nőtt az ösztöndíjasokra fordítható keret.

A kormányhatározatban az is szerepel, hogy 2022-ben az MKA 12 725 660 000 forint többletforrást kap. Mennyi jut ebből a MANK-nak, és milyen terveik vannak az elköltéséről?

A MANK a 2022 évet ugyanakkora forrásból tervezte meg, mint az elmúlt években. Az Alapítvány gazdálkodásával kapcsolatban pedig kizárólag az alapítvány kuratóriuma tud felvilágosítást adni.

Nem kaptak többletforrást?

Az idei évben eddig nem. Az előző években voltak a kormányzattól érkező megbízások egy-egy szobor felállítására, vagy egy-egy pályázat meghirdetésére, de ez az elmúlt években történt, idén ilyen még nem volt. Sőt, egy kevéssé csökkent a keretünk, miközben megmaradt a munka intenzitása. Ezt azért is tartom fontosnak, mert büszke vagyok arra, hogy forrásnövekmény nélkül születtek meg ezek az eredmények. Persze, nem szabad elfelejteni, hogy ez itt Szentendre. Mindezt nem tudnám négyszer ennyi pénzből sem megvalósítani, ha nem egy mindennél fantasztikusabb csapat állt volna itt össze a szentendrei központunkban.

Nemrég nyílt meg a „2057 – Személyes utópiák” című kiállítás, amely fiatal alkotóművészek legkiválóbb pályázati alkotásait mutatja be. Miért ezt a jövőbe vezető témát választották?

Minden évben próbálunk valami olyat kitalálni, ami aktuális és generációsan meghatározó. Kifejezetten a fiatal művészek megszólítása a célunk, immár negyedik alkalommal írunk ki pályázatokat számukra. Volt hogy a játék, volt hogy a tér és idő kapcsolatáról kérdeztük őket, tavaly az emberi és a szociális kapcsolataink előttünk álló változásairól. Amikor az ember elkezd ezzel foglalkozni, akkor is a jövőről gondolkodik, a föld jövőjéről, a következő generáció élethelyzetéről. Ezt akartuk egy kicsit meghosszabbítani, kiterjeszteni ezzel az új témafelvetéssel. Amikor az év elején kiírtuk a pályázatot, még nem tudtuk, hogy ennek olyan aktualitása is lesz, hogy időközben még egy másik fenyegető körülmény is bekövetkezik, a háború, amitől még szorongatóbbá válik a jövőről való gondolkodás. Mondhatom, hogy nagyon-nagyon izgalmas, igen sokszínű anyag jött össze, olyasmi, ami előre egyáltalán nem volt megjósolható.

Ez mit jelent?

A múltban, amikor a jövőről gondolkodtunk, futurisztikus repülő autók képe jelent meg. Most viszont egészen más tapasztalatok kerültek előtérbe. Rengeteg kiállítási anyagban, igen sok pályaműben jelent meg a magány, az egyén és a közösség viszonya, a társadalom, mint minket körülvevő szövedék, és a benne élő egyénnek a funkciója. De természetesen a tárgyi és a természeti környezet is ugyanúgy megjelent nagyon sokszínű módon, és értem ezt a műalkotások sokféle megjelenési formáira is, hiszen van köztük klasszikus táblakép, illetve a virtuális valóságban megszülető, csak a telefon képernyőjéről látható műalkotás.

Mennyire látják ezek a művészek reménytelinek, vagy sötétnek a jövőt, mi az összkép, ami kirajzolódik ebből?

Ezt mindenki döntse el maga, ha látta a kiállítást, ezt nem szeretném értékelni. Már csak azért sem, mert nagyon függ a személyiségünktől, az aktuális hangulatunktól, hogy épp mit látunk meg egy műalkotásból. De azt bizton mondhatom, hogy vannak nagyon fontos alkotások ezen a tárlaton, olyanok, amelyekre sok év múlva is emlékezni fogok.

Akkor úgy kérdezem, mennyire látja másképp a mostani művészgeneráció a valóságot, mint a korábbi?

Nagyon érdekes összehasonlítani az itteni szentendrei nagy generáció fiatalkori alkotásait, és a mostani generációhoz tartozó fiataloknak a munkáit. Értelemszerűen alapvetően változott meg a politikai környezet, a társadalom a 60-70 évvel ezelőttihez képest, és ez a gyökeres változás ott munkál az alkotásokban. Az is látszik, hogy a mostani fiataloknak olyan problémarendszerrel kell megküzdeniük, ami teljesen ismeretlen volt akár tíz évvel ezelőtt is. Hiszen mindannyiunk zsebében van egy professzionális fényképezőgép, ami azt jelenti, hogy képek milliárdjai születnek naponta. Ez olyan kihívás a vizuális művészet számára, amire minden nap választ kell keresni.

Hol, hogyan jelenik meg a MANK a nagyközönség számára?

Nem múlhat el év fesztivál nélkül. Túlzás nélkül mondhatom, hogy az év fénypontja számunkra a „Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva” keretében megrendezett ArtKert Összművészeti Fesztivál. De idén is saját udvarral jelentkezünk a Kapolcsi Művészetek Völgyében, év közben pedig, amikor csak alkalmunk adódik, különböző kísérőprogramokat szervezünk éppen aktuálisan futó kiállításainkhoz. Úgynevezett városi sétákat is szervezünk, és ennek keretében a művésztelepet is kinyitjuk, a műtermeket látogathatóvá tesszük. Ezek a városi séták nemcsak azért izgalmasak, mert személyes találkozásokra adnak alkalmat a művészekkel, hanem mert annyi érdekes és izgalmas történetet lehet megismerni. Olyan hihetetlen részleteket tudhatunk meg a városról, amelyek az itt élőknek is érdekességeket, újdonságokat jelentenek.

Rist Lilla

Megjelent a Szentendre és Vidéke 2022 májusi számában. Kiemel kép: Deim Balázs