Ugrás a tartalomhoz

Megújul a MűvészetMalom középső szárnya

2022-ben konferenciateremmel, múzeumpedagógiai foglalkoztatóval bővül a MűvészetMalom. A Ferenczy Múzeumi Centrum közel 224 millió forintot kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától a fenti tervek megvalósítására. A kivitelezés hamarosan, a közbeszerzési eljárás után elkezdődik. 

A beruházás terveit B. Szabó Veronika építész és az XYZ Design Labor építésziroda készítette. A felújítás során megszüntetik az épület vizesedését, és kialakítják a többfunkciós földszinti részt. A középső szárny megújulása azért is jelentős, mert a Ferenczy Múzeumi Centrum 2023-ra nagy kiállítást tervez az Európai Iskola művészcsoportról. 

Az egykori szentendrei fűrészmalom 19. század végi épülete Magyarország egyik legérdekesebb, legkülönlegesebb kiállítóhelye. Korniss Dezső és Deim Pál festőművészek ötlete alapján a Szentendre Művészetéért Alapítvány kezdeményezésére és a Szentendrei Építész Egylet együttműködésével jött létre, és 1999 júniusában nyílt meg a nagyközönség számára a ma északi szárnynak nevezett felújított rész, illetve megtörtént a középső egység tetőfedésének cseréje is. 2011-re újraépült az 1980-as évek elején lebontott déli szárny. Az alapítók célja egy modern művészeti központ létrehozása volt; a múzeum jelenleg időszakos kiállításoknak ad helyet. 

A hamarosan kezdődő felújítás részeként a falak vizesedését gátló, utólagos szigetelés készül, illetve zárttá és védetté válnak a középső rész eddig nyitott terei. A földszinten olyan többcélú terem jön létre, ahol minikonferenciák, kiállítások rendezhetők, az emelt galériaszinten pedig üvegezett felületek mögött különleges terek adnak helyet múzeumpedagógiai programoknak.

 

Fotó: Látványterv a MűvészetMalom középső szárnyáról – XYZ Design Labor építésziroda

Forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum / www.muzeumicentrum.hu

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.