Első körben két gimnáziumi tanárnővel beszélgettem, akik már több tíz éves tapasztalattal a hátuk mögött fejtették ki gondolataikat. A pedagógusok nem járultak hozzá a nevük közreadásához, ezért azokat megváltoztattuk, Mariannként és Ilonaként hivatkozunk rájuk.

Mi a véleményük, miért stresszesek a fiatalok év közben?

Mariann (M): A diákok stresszterhelésének hátterében elsősorban a leterheltséget látom. Érzik, látják, szüleiken keresztül tudják, hogy a munkaerőpiac milyen elvárásokkal lép fel napjainkban. Ehhez képest gyakran érezhetik úgy, hogy amit az iskolában tanulniuk kell, az messze nem ezeket a célokat szolgálja. Sokat követelünk tőlük, mert a jelenlegi kimeneti követelményeket (vizsgák, érettségi) tartjuk szem előtt, és nem a szükséges készségek fejlesztését.

Erre gyakran nincs idő, eszköz, módszer, bár vannak elszigetelt törekvések. Nem vagyok híve az „erre sem volt szükségem még az életben” hozzáállásnak, szerintem nincs haszontalan ismeret, de hogy mit, milyen arányban, hogyan tanítunk, az alapos és központi átgondolást igényelne.
Fontos lenne az is, hogy legyen idő és lehetőség a differenciált oktatásra, hogy ne a diák (és a tanár) legyen a tanulásért, hanem fordítva, mert mindenki jó valamiben, és egy jó iskolának ezt ki kellene bontakoztatnia.

Melyek a stressz források a fiatalok életében?

Ilona (I): Elsősorban a túlzott leterheltség okozza sok fiatalnál a stresszt. Ma átlagosan 30, de inkább 35 órája van egy diáknak egy héten. Ha belegondolunk, ez nem sokkal kevesebb, mint egy felnőtt munkaideje Magyarországon, Európa több országában 35 óra a heti munkaidő. A 35 óra azt is jelenti, hogy minden nap 7 órája van egy fiatalnak, és akkor még nem csinált házi feladatot (a 7 órához kb. napi 2 óra házi feladat tartozik elméletben!), nem volt külön órán, és nem sportolt.

A második ok pontosan a mozgás, a sport hiánya, mert nem tudják kiadni magukból a feszültséget.
Aztán a kevés alvás. Rengeteg időt töltenek a fiatalok az online térben (játék, chat, filmek), igen gyakran az alvás rovására. Erre a korosztályra jellemző a multitasking (két vagy több tevékenység adott idő alatt történő párhuzamos végzése – a szerk.) munkavégzés. Azt gondolják, hogy az hatékonyabb, mint a lineáris. Pedig az agyunk egy időben csak egy feladatra tud koncentrálni, és ez is feszültség forrása lehet. Az utóbbi években ehhez hozzáadódik a jövő kiszámíthatatlansága a járvány, a háború miatt. És az ehhez kapcsolódó szorongás. És természetesen nekik is vannak magánéleti problémáik.

Az utóbbi években igen megnehezítette az életünket a Covid helyzet. Lehetséges, hogy most más okból kell majd újra otthonról tanulnunk?
I: A hírek alapján nem, de meglátjuk, mit hoz majd a jövő. Én nagyon nem örülnék neki, mert ugyan van már tapasztalatom, mégis rengeteg többletterhelést jelent számomra, ami költség-haszon elemzés alapján nagyon nem éri meg. Csak a szorgalmas, elhivatott diákok számára hatékony ez a képzési forma.
Az érettségiző osztályomra gondolva pedig a lehető legrosszabb forgatókönyv lenne. Ők már így is az 5 évből 2 évet online tanultak, elmaradna a szalagavató, ami egyszeri és pótolhatatlan, és nem tudnák befejezni a tananyagot az érettségi előtt.

Otthon mi gyerekek is szembesülünk az inflációval, a rezsi emelkedésével. Önökre milyen hatással van ez?
I: A nagymértékű inflációt a tanárok is közvetlenül érzékelik a boltokban vásárláskor. 2014-ben a kormányzat leválasztotta a fizetésünket a minimálbérről. A 2022-es tíz százalékpontnyi bérkompenzáció, ami egyébként kevesebb, mint a sajtóban hangoztatott tíz százalékos fizetésemelés, nem kompenzálja a tanárok reálbérének csökkenését. Ez nemcsak nekünk rossz, nemcsak ránk és a családunkra van kihatással, hanem a munkánkra is. Egyre több a részmunkaidős tanár, aki tanítás után rögtön rohan a második állásába, hogy meg tudjon élni, eltartani a családját. Én is tavaly elmentem a tanítás mellett félállásban dolgozni, mint közgazdász (ez az eredeti végzettségem), mert a tanítást, a diákjaimat nem tudtam otthagyni. Ezeket igyekszem a tantermen kívül hagyni, és a legjobb képességem szerint megtartani az óráimat.

Szerintem a mostani problémák leküzdéséhez egy új életforma lehet a megoldás. Mi az önök meglátása?
M: Az életünket, azt hiszem, gyökeresen át kell alakítani egyébként is, nem titok, hogy kevesen költenek igazán tudatosan, tervezetten, valódi szükségletek szerint. Hogy kinek mi a felesleges kiadás az életében, mindenkinek magának kell átgondolnia. Erre infláció nélkül is szükségünk lehet, hogy fenntartható életformát folytassunk. A rezsiemelkedés nagyrészt törvényszerű, hiszen eddig egy mesterségesen visszatartott rendszer működött a piaci törvényekkel szemben. A hirtelen és nem előre előkészített átállás viszont sokakat megvisel majd, többen kerülhetnek nehéz helyzetbe. Remélem, hogy ezek orvoslása állami szinten is gondolkodás tárgyát képezi, és nem csak az egyéni megoldásainkkal kell majd ezzel megküzdenünk.

Így látják a fiatalok 

„Nem tudom, hogy lesz-e online oktatás vagy sem. Ha lesz, nem örülnék neki, mivel ebben az évben érettségizem. Nekem annyira nem volt hasznos az online oktatás, mivel magamon azt vettem észre, hogy sokkal kevesebb energiát teszek bele a tanulásba, illetve hasonló elfoglaltságokba. Az infláció megráz valamilyen szinten mindenkit. Látni az üzemanyagárakon, az élelmiszereken és miegymáson. Valószínűleg, az életünk is meg fog változni. Legalábbis jobban oda fogunk figyelni arra, hogy a pénzünket mire költjük. Ez egy jó lecke nekünk, fiataloknak, hogy az élet nem mindig habostorta. A nehéz idők sokat tudnak tanítani, de nem mondanám, hogy most még nehéz időket élünk, mert volt már rosszabb a múltban. Csak reménykedni tudok, hogy ennél nem lesz sokkal rosszabb.”
Tury Kevin, 18 éves, 12. osztályos tanuló

„Idén leszek elsőéves az egyetemen, de az albérletet nem tudjuk megfizetni. Az első évemben otthonról járok majd be, sajnos nem túl rövid idő alatt. Általában napi kétszer két óra lesz az utazás, háztól házig. Ez még mindig megoldhatóbb számomra, mint mondjuk albérletet fizetni. Az egyetem és az utazás mellett kétséges, hogy munkát tudnék vállalni. A céljaim ebben az évben leginkább, hogy belerázódjak az egyetemi életbe, megtanuljam kezelni a döntéseim szabadságával járó felelősséget, mert innentől sokkal jobban magamra leszek utalva, mint eddig. Ugyanakkor szeretnék minél több emberrel megismerkedni, új barátságokat kötni és kiélvezni az egyetemi éveimet, minden szépségével és kaotikusságával együtt.”
Novák Emese, elsőéves egyetemista

Fotó: Unplash