Ugrás a tartalomhoz

Medve, ittas vezetők, új miniszterhelyettes – Heti lapszemle május 19-27.

Autósokat ellenőrzött a rendőrség

Ivó napján ellenőrizte az ivókat a rendőrség – számolt be a hírről a police.hu. A rend éber őrei az alkoholt fogyasztó és volán mögé ülő sofőrök kiszűrésére szervezett, 2 órás akcióban 3666 sofőrt ellenőriztek, közülük 27-en vették szó szerint a névnapot. Tizenegy járművezető bűncselekményi kategóriát fújt. A többi 16 vezetőnek összesen 970 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki. A rendőrök az egyéb jogsértések mellett sem mentek el, 11 sofőrt bírságoltak 165 ezer forintra. A legtöbb járművezetőt a Szentendrei Rendőrkapitányság illetékességi területén szondáztatták, az 595 ellenőrzésből négyen akadtak fenn.

Fotókon az acsai medve

Fotó: Pilisi parkerdő

Iklad község határában készült fotó arról a medvéről, melyet május 25-én Acsa és Püspökhatvan között észleltek. A hazánkban eddig ritkán, és főleg a határok mentén, Romániából és Szlovákiából detektáltak barnamedvét. Mivel minden medve veszélyes, ezért a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság ismét felhívja térség lakosságának és a kirándulók figyelmét, hogy ne látogassák a Galga-völgy déli, a Gödöllői-dombság északi része és a Cserhátajla erdőségeit. Az erdőgazdaság és a nemzeti park szakemberei továbbra is fokozott ellenőrzéseket tartanak, hogy nyomon követhessék az állatot.

 

Szentendrén padelezett Sebestyén Balázs és Gianni Annoni

A két ismert ember azért érkezett Szentendrére, mert a város ad helyett a 2022. június 13. és 19. között megrendezendő  APT Padel Tour világbajnoki sorozat egyik versenyének. – számolt be a Blikk a hírről. A rangsorban szereplő magyarokSchmitt-Bohn Zsombor és Úrvölgyi Marcell, ők a 290. helyen állnak.További tíz magyar játékos található a világranglistán, köszönhetően a kiváló szereplésnek a tavalyi évben Szentendrén megrendezett Future versenyen.” – írta a lap.

Ülésezett a Balesetmegelőzési Bizottság

Megtartotta első félévi ülését a Balesetmegelőzési Bizottság. Az elvégzett munkáról Gulyás Anita rendőr alezredes tájékoztatta a Szentendre TV nézőit.  A riportból kiderül, hogy bár az autóforgalom folyamatosan nő, három éve stagnál az illetékességi területen a személyi sérüléssel járó balesetek száma.

Vitályos Eszter miniszterhelyettes lett

Vitályos Eszter, a térség képviselője Facebook oldalán számolt be arról, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese lett. Mint írta: „Csák János kulturális és innovációs miniszter kért fel erre a feladatra, parlamenti államtitkáraként. Politikusi munkám során ez a harmadik államtitkári megbízásom. Ez nem egy cím és nem egy titulus. Ez egy óriási, megtisztelő és felelősségteljes feladat, amit a legjobb tudásom szerint, minden erőmmel és a Ti támogatásotokkal fogok végezni!” – írta oldalán.

Fotó: alexas Fotos/Pixabay

További cikkeink a témában