Ugrás a tartalomhoz

Levente-díj átadás a Vujicsics Együttessel

Névadójára, Vujicsics Tihamérra emlékezett a zeneiskola 2019. március 26-án. A kiváló zeneszerző idén február 23-án lett volna 90 esztendős. A Városháza dísztermében rendezett ünnepi koncerten felléptek az iskola művésztanárai, vendégművészként Illés Szabolcs hegedűművész, barokk muzsikus, valamint a Vujicsics Együttes. Az esten került sor a hagyományos Levente-díj átadására is. 2019. Levente-díjasa Masát Tamás, akinek ezúton is gratulálunk!

Masát Tamás idén érettségizik a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. Zenei tanulmányait ütős hangszereken a Vujicsics Tihamér Zeneiskolában tizenhárom éve kezdte, és ez az időszak meghatározó volt életében, mert a zene segítette nyitottabbá tenni, s eszközt adott kezébe az önkifejezésre. Zeneiskolai bizonyítványa mindig jeles volt, több évet igazgatói dicsérettel zárt, és érdemesnek találták a zeneiskola bronz violinkulcs díjára is. Tamás több országos versenyen is részt vett, a legbüszkébb a IX. Országos Továbbképzős Versenyen maximális pontszámmal elért kiemelt első helyre.
Masát Tamás a zeneiskola több zenekarában játszik, ezen kívül a Pomázi Önkéntes Tűzoltózenekar és a leányfalui Szent Anna Kórus zenekarának aktív tagja. Gyakran lép fel szólistaként zeneiskolai, gimnáziumi és városi rendezvényeken.
„Tamás 2008 óta növendékem, kiváló memóriájú, okos fiatalember. Technikai, valamint ritmikai tudása átlag feletti, szorgalma példás. Kiváló közösségi ember, akire mindig számíthatnak társai” – jellemezte tanítványát Bártfai Zoltán, a zeneiskola ütőhangszeres tanára.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.