Miért levelezik valaki börtönben élő emberekkel? Miért várják izgatottan elítéltek sokoldalas leveleit hétről hétre? A Mécses Szeretetszolgálat Börtönpasztorációs karitatív munkájában résztvevő környékbeli önkéntesekkel beszélgettünk.

Könnyű lenne a fenti kérdésekre rávágni, hogy a keresztény szeretet az indok, de a hetven levelező legalább hetven különböző okot tudna mondani. A Szentendrén és környékén élő Gabit, Klárit, Gyöngyit, Istvánt és Editet kérdeztem arról, mit ad nekik az önkéntes munka, hogyan tudják elfogadni azt, amit levelezőpartnerük tett, és milyen sikereket könyvelhetnek el.

A Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaság a börtönökben fogvatartottak lelkipásztori gondozására alakult szervezet. Dr. Majzik Mátyás alapította 1991-ben, aki 2005-ben bekövetkezett haláláig irányította a szeretetszolgálatot. Börtönmissziós és reintegrációs tevékenységet folytatnak. Levelezőszolgálatuk jelenleg 70 fővel működik, anonim módon. Karácsonykor csomagküldést szerveznek az elítélteknek, melyekre várják az adományozókat. A társaság védnöke Dr. Beer Miklós  nyugalmazott váci megyéspüspök. 

Világ, amit senki nem akar megismerni

Gabi és családja évekkel ezelőtt kapcsolódott be a programba, egy életfogytiglan büntetését töltő elítéltnek írnak hétről hétre. A kezdeti félelmet felváltotta a kíváncsiság, hogy meglássák, milyen ember éli az életét a néhány négyzetméteres cellában. Kiderült, hogy Péter (nevét megváltoztattuk – a szerk.) ugyanolyan gondokkal küzd, mint bárki más, és pont ugyanarra is vágyik. Gabi nem kevesebbet állít, mint hogy ő és a családja kapott egy igaz barátot, akinek egy valamiből több van, mint bárki másnak. Ez pedig az idő. Idő arra, hogy meghallgassa a barátait, és idő arra, hogy sok-sok oldalon át írjon az életéről, érzéseiről, fájdalmairól és örömeiről. Még arra is van idő, hogy levélben sakkozzon Gabi fiával, ami biztosan elnyerné a világ leghosszabb meccse Guinness rekordot, hisz már négy éve tart. Gabi szerint az, hogy másra is gondolnak, figyelnek, építi a házasságát és a családját is. Példát mutat a gyerekeknek, egy másik világba való betekintés lehetőségét, azt, hogy egy olyan világra fókuszáljanak, amit senki nem akar megismerni. 

Az etikai kódex szerint tilos a hittérítés, persze ebből nem következik az, hogy ne lehessen hitről, vallásról beszélgetni, sőt ez gyakran szóba is kerül. A legnagyobb nehézséget mégsem az elítéltek jelentik, inkább az, hogy a levelezők nagy része azzal szembesül, nem fogadja el családjuk, szűkebb és tágabb baráti körük, hogy rabokkal leveleznek.

„Majdnem 20 éve levelezem – kezdi történetét Gyöngyi. – Egyik karácsony előtt olvastam, hogy lehet csomagot küldeni a börtönbe, olyanoknak, akiknek senki nem küld. Elküldtem az ajándékot, majd a köszönő levélben megkérdezték, hogy vállalnék-e levelezést egy elítélttel. Igent mondtam. Misi jelenleg 30 éves büntetését tölti, 10 év múlva szabadul. Nehezen indult, megkérdeztem miért ül, le is írta. Komoly barátság alakult ki köztünk, és rájöttem, hogy én is sokat kapok tőle. Misinek, mint minden embernek szüksége van arra, hogy az emberi méltóságát tiszteletben tartsák. Levelezésünk ajándéka a magánkiadásban megjelent Életregény. Egy éven keresztül rendszeresen küldte Misi azt a hatalmas anyagot, melyből a regény készült. Sok rabra nagy hatást gyakorolt. Számomra megdöbbentő, hogy ez az ember tele van tervekkel, és nagyon várja, hogy szabaduljon. Ő azt mondja, nekünk köszönheti ezt.”

Ítélkezés nélkül

Edit levelezőtársa, aki nagy utat járt be a büntetés-végrehajtási intézményben, jó magaviselete miatt heti 40 perc Skype beszélgetési lehetőséget kapott, így már online is tudnak találkozni. „Nagy élmény számomra, hogy leérettségizett a börtönben, aztán teológiára járt, és az általam összeállított lelkigyakorlatos könyv imagyakorlatait végig csinálta, és még reflexiót is írt szinte minden nap. Ezek az emberek – mondja Edit – az életük egy vagy több pontján rosszul döntöttek, de nem velejéig rosszak. És azáltal, hogy olyanokra talált, akik elfogadják, hitte el, hogy Isten szereti.”

István nem éli át azt a szoros lelki kapcsolatot, amiről a többiek beszámoltak. „Én egy nagyon zárt és pozitív keresztény közösségben élek negyven éve. A levelezőtársam a Hit Gyülekezetének aktív tagja, ott szólíttatott meg. Mostanában az a téma, hogy 2-3 év múlva szabadul, és ez egy feszültség, trauma számára. Kérdés, hogy mi lesz vele, ha kikerül a burokból?” 

Az önkéntesek mind keresztények, különböző felekezetekhez tartoznak, de olyan is van köztük, aki nem gyakorolja a vallását. Persze mindenkit foglalkoztat, hogyan lehet elfogadni azt, amit a levelek címzettje tett. „Az előítéletek évek alatt szűnnek meg, és úgy alakulnak, ahogy az értékrendünk változik. Ha megismered egy ember élettörténetét, akkor megkérdőjelezed a felelősségét bizonyos helyzetekben. Nekünk nem dolgunk ítélkezni” – fogalmaz egyikük. „Velejéig romlott senki nem lehet, mert Isten nem teremt selejtet. A legnagyobb ajándék, hogy megszabadul az ember az előítéletektől” – teszi hozzá István.

A rácson innen és túl

Vannak, akik találkoznak is az elítéltekkel, és ez nem mindig könnyű. Van, aki egyáltalán nem tartott levelezőpartnerétől, más aggodalommal várta az első alkalmat. „Az első látogatás előtt nagyon izgultam. Félelmetes gyilkosnak képzeltem a partnerem, erre odavezettek egy vékonyka, pici emberhez. Csodálkozva néztem, hogy ez lenne az a többszörös gyilkos? Ahogy Misit megismertem, nagyon sok szeretetet, odafigyelést, segíteni akarást tapasztaltam. Ő semmiképpen nem szándékos gyilkos, egyszerűen csak rosszkor volt rossz helyen” – mesélte Gyöngyi. 

Rendszeresen részt vesz a munkában Gabi egyik lánya, Klári is, aki olyan dologgal szembesített, ami – bevallom – eszembe se jutott. „Nemcsak nekünk kell elfogadni őket, hanem nekik is minket. Nagy a szakadék, de a megismeréssel hidat építünk együtt.”

A mai napig úgy tartják, hogy a Mécses-levelezők a börtön krémjét alkotják. Nem véletlenül. Az évek alatt közösséget épített a társaság. Bár nehéz elintézni a látogatást, az anonimitás miatt csak speciális körülmények közt, ritkán engedett, tavaly március óta pedig egyáltalán nincs rá mód. Így a csapat online szervez közösségi alkalmakat, havonta egyszer a börtönkápolnába. 

Ezeken a beszélgetéseken Beer Miklós nyugalmazott püspök atya rendszeres vendég, a következő alkalomra Kocsis Fülöp érsek atyát várják. A hangsúly a beszélgetésen van, a háromórás alkalmak során sok mindent kapnak a résztvevők, legyenek a rácson innen vagy túl. Végül: vannak-e nagy sikerek? Attól függ, mit nevezünk annak. „Kicsi az esélye a sikernek, és a siker a lelkekben alakul ki, ha kialakul. Fontos, hogy aki ezt az utat választja, a feltétel nélküli segítés mellett voksoljon, mert különben csalódás lesz a vége. Ha valakinek az unaloműzés, a saját bajról való elfeledkezés a célja, akkor nem biztos, hogy ezt a szolgálatot kellene választania.” 

Zimre Zsuzsa

Megjelent a Szentendre és Vidéke 2021./3. számában.