Ugrás a tartalomhoz

Kubinyi Program: a kért támogatás töredékét kapta az FMC

A kért támogatás töredékét kapta az EMMI múzeumfejlesztésekre kiírt Kubinyi Ágoston Programjának pályázatán a Ferenczy Múzeumi Centrum. A múzeum csaknem 35 millió forintos támogatásra nyújtott be pályázatot, amire mindössze 2 millió Ft-ot ítélt oda a tárca. Gulyás Gábor, az FMC igazgatója levélben értesítette az önkormányzatot arról, hogy a megítélt támogatásból nem valósítható meg a pályázati cél, az Ámos Imre-Anna Margit Múzeum új állandó kiállításának megújítása.

Még júniusban írta ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a múzeumfejlesztési Kubinyi Ágoston Programot. Ebben a programban állandó kiállítások felújítására vagy létrehozására, a közönség számára eddig nem hozzáférhető műtárgyak bemutatására és más kisebb infrastrukturális fejlesztésekre tudnak a múzeumok támogatást igényelni.

Az EMMI összesen 370 millió forintot osztott szét – derül ki a tárca közléséből. A döntéseket Kásler Miklós miniszter hozta meg személyesen, november 11-én. A Magyar Hang cikke szerint azokban a városokban, ahol nem fideszes polgármestert választottak a helyiek, a Kubinyi-programban kért támogatásnak csak a töredékét kapták. Ellenben oda, ahol megőrizte a székét a fideszes polgármester, a teljes igényelt támogatást vagy ahhoz nagyon közeli összeget adott Kásler Miklós.

Mindezek mellett Szentendre önkormányzata értetlenül áll azelőtt, hogy Szentendre, a festők városa csupán töredékét kapta a kért támogatásnak.

Gulyás Gábor igazgató levele

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.