Ugrás a tartalomhoz

Kőtenger és egy fatörzs a Bükkös medrében

Száraz időben csendesen kanyargó csermely, máskor felhőszakadás után dühöngve lezúduló víztömeg, amely mindent magával sodor. Évszázadokon keresztül görgeti le a hegyekből a kisebb és nagyobb köveket, és zátonyokat képezve a laposabb mederbe leteszi. A Bükkös patak, a kishíd környéke „őstémája” a helyi festőknek és a képeslapot kiadóknak.

Ezen az 1930. körüli fényképen a régi patak látható egy nyári, aszályos napon. Szemben öreg, odvas, kéregrepedéses fatörzs áll a meder közepén, egykor itt lehetett a part széle. Girbe-gurba, szikladarabokba megkapaszkodó gyökereit körbemossa a tiszta, átlátszó víz. Feljebb kis kőgát, át is lehet kelni rajta, de fel is duzzasztja a patakocskát, melyben kacsák úszkálnak. Hátul a nagy áradások nyomán a többszörösen beomlott partfal szinte elnyeli a mellette húzódó utcát, utat. A vén jegenyefák közül még nem vágták ki mindegyiket. Leghátul a távolban felsejlik az egyik templom tornya. A medret a hordalék kavics, homok és összetörött kőzet borítja be. Emberi szemét sehol. Jobb oldalon a köveken Szentendrey György városházi tisztviselő, főszámvevő áll.

Nem tudni, hogy a felvétel milyen alkalomból készült, lehet, hogy a természeti látvány megörökítése kedvéért. Weisz József helybéli fényképész mester meglátását dicséri, hogy észrevette ezt a témát. Érdemes nagyítóval böngészni az apróbb részleteket.

 

Ürmös Lóránt

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.