2020. 09. 23.

szerda

SZENTENDRE időjárás

Kimondhatjuk, 2020 a túlélés éve

2020. június 05., 17:47

A képviselőket bemutató sorozatunk következő része rendhagyó módon született, ugyanis Drávucz Zsoltot, a 3. számú körzet (Vasúti villasor és környéke) képviselőjét egy ebédkiszállító körútjára elkísérve kérdeztük meg a munkájáról és a terveiről.

Ön és Pál Gábor azok a képviselők, akik nem zárkóznak el az elől, hogy a jelen helyzetben nyújtott önkéntes munkájukról is hírt adjanak…

Már a veszélyhelyzet kihirdetésekor is jártam segítségként bevásárolni, de amikor eldőlt, hogy indul a 70 éven felülieknek szervezett önkormányzati segítségnyújtás, Pál Gábor képviselőtársammal egyből szóltunk, hogy jövünk. Akkor Jámbor Ferenc (a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság vezetője) azt mondta, hogy körülbelül napi 170-180 adag ebéddel számolnak, mostanra viszont ez a szám elérte az 500-at. A csomagokat mind a rendészet, mind a polgárőrség, de még a V8 munkatársai is hordják, és még mindig elkélne a segítség. És elsősorban ez az, ami miatt beszélek az önkéntes munkáról, mert jó lenne, ha még többen csatlakoznának. Másrészt pedig azért örültem ennek a munkának, mert mint képviselő szeretek élni azokkal a lehetőségekkel, amikor találkozhatok és beszélgethetek a város lakóival. Ráadásul sokakhoz hasonlóan az én életem is úgy alakult, hogy most épp ráérek napközben.

Mit tapasztal az ételkihordás során?

Szentendrének egy olyan arcát láthatom, amit csak kevesen, illetve amelyikről nem szokás beszélni. Vannak még leszakadt rétegek és olyan kisnyugdíjasok, akikre nem igazán nyitja senki sem az ajtót. Aztán, amikor eltűnnek – ahogyan épp most ketten is kórházba kerültek, mióta az ebédet hordom – sokszor még a szomszédjaik sem tudják, vajon mi történhetett velük.

Hogyan lehet ezen a helyzeten változtatni?

Idővel azért vettem vissza az országos politikai gondolkodásomból (Drávucz Zsolt az LMP színeiben kezdett el politizálni, majd 2018-ban országgyűlési képviselőjelöltként is indult a választásokon), mert azt vettem észre, hogy ma már nem sok embernek jut beleszólás a nagypolitikába, viszont a helyi, közéleti példamutatás még lehetséges. Lokálpatriótának vallom magam, és magánemberként is azt tapasztalom, hogy ha segítek, ha érvek mentén, nyitottan kommunikálok, akkor egyrészt egy normálisabb és szebb környezetet teremtek magam körül, másrészt én is ezt kapom majd vissza. Nincs bennem világmegváltó optimizmus, de a példamutatás erejében még hiszek.

Milyen célokkal indult el, mint képviselőjelölt, a tavalyi önkormányzati választásokon?

Tartottam attól, hogy megválasztásom esetén is csupán ellenzékbe kerülünk, ugyanis azt gondolom, hogy manapság az ellenzékiségnek – pláne egy kormánypárti vezetésű önkormányzat esetében – nincs sok értelme, mert egyszerűen nincs semmiféle beleszólás a döntésekbe. Az egy nagyon euforikus este volt, amikor tíz egyéni körzetből tízet megnyertünk, és akkor végre azt éreztem, mostantól – van értelme a munkánknak. Ráadásul ötéves egy ciklus, így bármit is öröklünk meg, egy-két év távlatából már nem kell semmit sem görgetnünk. Mindemellett akkor és ma is azt gondolom, hogy nem elegáns a hátrafelé mutogatás – annak ellenére sem, hogy Magyarországon ez nagyon tud működni –, mert az embereket nem az érdekli, hogy két éve milyen volt a vagyongazdálkodás, vagy hogy tavaly miért nem vitték el a szemetet, hanem az, hogy éppen most mit csinálnak a képviselők. Másrészt én is szeretném tudni, hogy hogyan élnek, milyenek a hétköznapjaik, mert ezt sem a Budai Várból, sem a polgármesteri hivatalból nem lehet megtudni, valódi képet csak a személyes találkozásokból lehet kapni. Ugyanakkor, ami a kommunikációnkat illeti, be kell látni, hogy nekünk soha nem lesz annyi pénzünk és akkora erőnk, hogy a médián vagy az óriásplakátokon keresztül jelenjünk meg. Hozzáteszem, ha lenne sem biztos, hogy elsősorban ezekre kellene költenünk, mert amíg a választókörzetemben is földutakon hordom az ebédet, vagy nem tudok babakocsival lesétálni a belvárosba, addig nem lehet fontos sem az óriásplakát, sem a „pestisűzés”.

Ez utóbbi alatt a fesztiválokat érti?

Igen, és azzal, hogy természetesen lesznek még Szentendrén fesztiválok, de józan mederbe kell terelni őket.

Nem demagógia a kettőt ugyanazon mérlegen mérni? Hiszen ha épp rendezvényre nyert a város támogatást, akkor nem tudta átcsoportosítani, és utakra költeni…

Ezt az érvet az uniós pénzek esetében tudom csak elfogadni, ám ami a hazai támogatásokat illeti, nem. A magyarországi pályázatok nem az égből pottyannak le, mögöttük mindig komoly lobbifolyamatok állnak, mi pedig 10 éven keresztül csak azt hallgattuk – amit egyébként szinte minden település választópolgára –, hogy azért érdemes a kormánypárt jelöltjeire szavazni, mert számukra sokkal könnyebb az együttműködés az ország vezetésével. Én azt gondolom, hogy amint például Kaposvár polgármesterének a szökőkutak, úgy Szentendre korábbi vezetésének a fesztiválozás volt a mániája, de mindketten a ló túloldalára estek.

Mégis most kaptunk Európai Örökségdíjat…

Nyugodtan leírhatja, véleményem szerint ezt a díjat nem az ideözönlő fesztiválozók által levizelt, omladozó belvárosi falaink kal nyertük el, hanem a több évtizedes hagyományokkal és a város kulturális örökségével, amit az új városvezetésnek is tovább kell vinnie. Az viszont már látszik, hogy évi félmilliárdot lehetetlenség lesz erre fordítani.

Mennyiben írja felül az elfogadott költségvetést a jelen helyzet?

A városi bevételek olyan alaptézisei rendültek meg, mint az iparűzési adó, az önkormányzati bérleti díjbevételek és közterülethasználati díjak. Mindemellett napról napra várjuk a Kormány bejelentéseit, sokszor mi is a médiából értesülünk az önkormányzatokat sújtó intézkedésekről – most épp negyedmilliárd forintot vettek ki a zsebünkből a gépjárműadó és a parkolási bevételek elvételével –, szóval nem tudjuk, mi lesz a vége. Ebben az időszakban nem tudunk felelősen döntéseket hozni, ki kell várnunk, hogy mi marad, és igen, akkor pedig jöhet az újratervezés. Ez a helyzet most minden tervünket felülírta, számtalan munkacsoport indult el, majd szakadt félbe a munkája. Mára pedig nyugodtan kimondhatjuk, hogy 2020 a túlélés éve, minden értelemben.

Négy év múlva, mint képviselőnek és mint a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnökének, milyen eredményeket kell majd maga mögött tudnia ahhoz, hogy sikeresnek ítélje meg ezt a ciklust?

Ha azokat a problémákat, amiket az elmúlt évben és a mostani időszakban érzékelünk, sikerül feltérképezni és irányba állítani a megoldás felé. A legégetőbbeket pedig meg kell tudnunk oldani. Be kell rendezkednünk egy harmincezres lélekszámú életre, és ennek megfelelően rendbe kell tenni a közutak jelentős részét és elkezdeni ugyanezt a közmű- és csatornahálózattal. De foglalkozunk egy olyan környezetvédelmi- és klímastratégiával is, ami nem egy szokásos „copy-paste”-szerű tervezés lesz, hanem érdemben vizsgáljuk meg a környékbeli településekkel együtt, hogy konkrétan mi az, ami megvalósítható. És amit nagyon fontosnak tartok, hogy Szentendre olyan élhető várossá váljon, ami természetesen nyitva áll a turisták előtt, de amelyben mind a harmincezer polgára is megismerheti végre saját magát – a történeti és kulturális múltját, valamint a többi városlakót. Számomra a legnagyobb örömünnep az a nap lesz, amikor a vész elmúltával a piacunk újra kinyithat, mert ez és az ehhez hasonló terek a legalkalmasabbak arra, hogy elkezdjünk végre újra köszönni egymásnak, majd beszélgetni a másikkal. Azt hiszem, ez lenne a kulcsa annak, hogy az egymáshoz és a problémákhoz való hozzáállásunk is változni tudjon, és egy nyitott, polgári gondolkodású közösséggé formálódjunk.