Ugrás a tartalomhoz

Programajánló

Kilépés a mindennapokból

február 27-től március 5-ig

Van, aki csendesen, van, aki zajosan kapcsolódik ki, mindkettőre ad lehetőséget az eheti programkínálat. Ezen a héten is tartsanak egy kis pihenőt!

Paparazzi tematikus filmklub indul
Nagy filmalkotók, nagy színészek, nagy sztorik után lehet majd kutatni az új filmklubban,
nem erőszakosan persze, mint a Paparazzo Fellini Édes életében. Csak a mesterek
„nagyságát” szeretnék kifürkészni, azt, hogy mitől és miként válik egy film klasszikussá,
alapvetéssé, vagy más megközelítésben, igazi művészetté. A válaszokhoz, a filmnézők
önmagukat is kifürkészhetik! A remekművek révén megszülető érzések, az előhívott
információk jelzik, hol tartunk éppen önmagunk és a világ megismerésében. A diskurzust
Tóth Tamás filmrendező vezeti, aki filmjeiben is inkább kérdezni szeret, mintsem kijelenteni.
A vetítéssorozat első alkalmaként Az elefántember című angol-amerikai filmdrámát nézhetik
meg az érdeklődők. A digitálisan felújított filmdráma a múlt század végén játszódik Londonban.
Helyszín: P’ Art Mozi, Szentendre, Duna korzó 25.
Időpont: február 28. 18:00

Nyertesek kiállítása
A MANK Galériában látogatható a 2022. évi Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti
Ösztöndíj nyerteseinek beszámoló kiállítása. Az ösztöndíj minden évben tíz alkotó számára
biztosít lehetőséget és támogatást egyedi művészeti projektjeik megvalósítására.A művészek
számára az ösztöndíj az anyagi segítségen túl szakmai mentorálást is jelent, hiszen
munkájukat az ösztöndíj időszaka alatt szakmai kuratórium is segíti. Az ösztöndíjasok a
támogatott év alatt elmélyülten foglalkozhatnak a vállalt projektjük megvalósításával, majd
a beszámoló kiállításon lehetőségük nyílik bemutatni az elért eredményeiket. A Kozma Lajos
Kézműves Iparművészeti Ösztöndíj nyerteseinek kiállítása évről évre innovatív
technológiákat, anyagkísérleteket és funkcionális tárgytervezési eredményeket is bemutat.
Több olyan projekttel és termékkel is találkozhatunk ezen bemutató alkalmával, melyek
aktuális társadalmi kihívásokra kínálnak megoldást. Ilyen fontos témák többek között a
hulladékkezelés, a klímaválság, vagy a tömegtermelés kritikus szemlélete, melyre sok esetben
egyedi termékek kialakításával alternatívákat is kínálnak a tervezők.
Helyszín: MANK Galéria, Szentendre, Bogdányi út. 51.
Időpont: 2023. március 10-ig 09.00 és 17.00 között

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kocsor Eszter Sára (@kocsor.eszter.sara) által megosztott bejegyzés

Buchholz Zoltán kiállításmegnyitó

Bucholz Zoltán művészete egyfajta inverz világot tár elénk, a belsőre mutat egy külsőleg ismert formából, ami akár egy termék is lehet.  A fehér ellentéte a fekete – külső ellentéte a belső. A doboz belső világa megnyílik és kiterül, különös fantáziával társul s tárul a nézelődő elé. Élet és halál, vallás, természet, sőt az ipar mind ott rejlik a sorozatban. Megfejtendő, elgondolkoztató művek várják a látogatókat, egy kis beszélgetés sok pogácsával és borral!
A kiállítást megnyitja Alattyáni István festőművész.
Helyszín: RegenTag Műhelygaléria, Szentendre, Kucsera Ferenc u. 2/A
Időpont: 2023. március 4. 18:00

A Csendesülő vendége Jánosi Ferenc

Jánosi Ferenc színész, író, és drámaíró. Egyszerre (legkisebb) fiú, testvér, és nagybácsi. Pomáz, Budapest, és a nagyvilág az otthona. A Csendesülő beszélgetéssorozat gazdája Diósi Viktória ezúttal igyekszik a szerepek és a maszkok mögé nézni, hogy megleljük az igazi Jánosi Ferit. Regisztrálni a Pöttyös Bögre FB oldalán vagy a kellegyhely2013@gmail.com e- mail címen lehet.
Helyszín: Pöttyös Bögre Kávézó, Pomáz, Huszár utca. 3
Időpont: 2023. március 1. 18.00

Zajzene koncert Krizbai Domokossal
A Pörkölt Projekt és a Kettő kettő tánczenekar tagjaiból álló formáció Garábon, a Tű fokán
fesztivál szabadzenei workshopján találkozott, és kezdett el közösen zenélni 2018-ban. Azóta
is összejárnak, hogy kísérletezgessenek a zajzene és szabadzene határvidékén garázdálkodva.
A kedd esti vendégük Krizbai Domokos, gitáros lesz.
Helyszín: Barlang, Szentendre, Duna korzó 18.
Időpont: 2023. március 2. 20.30

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.