A vadat egész évben etetni kell, hogy tudja, hol keresse a táplálékot, megtanulja azt. Ezután már a vadőr tudja szabályozni mikor, mennyit ad neki. Ebben az időszakban nem a hízlalás a fontos, hanem a segítség, ezért nem szoktak önmagában szénát alkalmazni, mert elzsírosodik tőle a vad, a „kövér” vad nehezebben mozog és a nőivarú egyedeknél a „túlsúly” komplikációkat okozhat a vemhesség során.

A nagytestű vadjaink (például a gímszarvas) kiválóan alkalmazkodnak a táplálékszegény időszakhoz. A gímek ilyenkor csökkentik az energiakiadásaikat: kevesebbet mozognak, anyagcseréjük lassul, pulzusuk csökken. Ezek a tények éppen azt bizonyítják, hogy nem szükséges a csülkös vadjainkat télen etetni. De az etetés mellett is több érv szól: szaporulat mennyisége és minősége, megfelelő kondíció, agancsfelrakás, kocák stb.

Mivel etetik ilyenkor a vadat?

Ebben az időszakban főként szemes kukoricával, lucernával és szénával szoktak etetni. A lédús takarmánynak is fontos szerepe van ekkor (mivel a lédús táplálékot biztosító növények eltűnnek), például gyümölcsök, törköly, káposztafélék vagy tök. Az utóbbiakat 1-2 napi adagonként szokták kijuttatni a területre, mert az el nem fogyasztott takarmány megfagy és ez a későbbiek folyamán emésztési problémákat okozhat.

Nagy szerepe van még az agancsfejlődést támogató takarmányoknak. Az idősebb bikák már február elején elhullajtják az agancsukat, ezért erre az időszakra már megfelelő kondícióban kell lenniük. Ehhez viszont nem elég a klasszikus szemeskukorica, a lucerna és a széna, szükség van ásványi anyagokra, vitaminokra. Az ásványi anyagokat elsősorban a növényzetből nyerik és a vadgazda által kihelyezett nyalósóból pedig nátriumhoz juthatnak.
Egy kis érdekesség: Egy 3 kg-os agancsszár felépítéséhez 536 gramm kalcium szükséges.

Hajtás, riglizés – vadászatok télen

A tél beköszöntével elkezdődnek a hajtóvadászatok és a riglizések/terelővadászatok. Ezeknek a vadászatoknak a célja, hogy felzavarják a vadat, majd terítékre hozzák.

A hajtások alkalmával vaddiszóra, mezei nyúlra, fácánkakasra, szárnyas és szőrmés dúvadra szoktak vadászni (szajkó, szürke varjú, szarka, borz, róka, sakál, nyest). Ezek a hajtások a vadászkutyák nélkül elképzelhetetlenek lehetnének. Ők kiszagolják a vadat és utána mozdulatlanul várják, mikor fog megugrani, elrepülni. Ezt úgy szokták mondani, hogy a kutya „állja a vadat”. Többféle módja létezik a hajtásnak, de a klasszikus példa (vonalhajtás), hogy a hajtók és a vadászok – kutyáikkal együtt – egymástól 20-30 méterre felsorakoznak és terelik a vadakat a leállók – akik szintén vadászok – felé.

Mint azt már tapasztalhattuk, itt is nagy jelentősége van az időjárásnak: -5^o – -6^o fok körüli hőmérsékelten hamar megugrik a fácán és a nyúl, míg esős időben az utolsó percig kivárnak.

A riglizés a gím, dám, muflon nőivarú és fiatal egyedeinek és a vaddisznó vadászati módja. Ezeken néhány hajtó és kevés vadász vesz részt. A vadászok jó szélben elfoglalják a lőállásukat (általában a váltók közelében vannak kijelölve a lőállások) és a hajtók halkan beszélgetve terelik feléjük a vadakat. Nagyvad terelővadászaton lőhető:

• gímtehén, gímünő, gímborjú
• dámtehén, dámünő, dámborjú
• muflonjuh, muflonjerke, muflonbárány
• suta, gida (hatósági engedéllyel)

Fontos megjegyezni, hogy ezeket a vadászatokat is szigorú szabályok mellett folytatják!

Én már több alakalommal is részt vettem hajtásokon és egyértelműen mondhatom, hogy nagyon szuper élmény, általában jó társaság szokott ilyenkor összegyűlni.

Farkas Kornél vagyok, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium kilencedikes tanulója, 14 éves elhivatott vad-és természetfotós. Küldetésem közelebb hozni az embereket a természet titkos pillanataihoz a fotóim segítségével. Ezentúl kéthetente olvashatnak tőlem cikkeket a természet rejtett történéseiről. Lesz szó az őzek párharcairól, párzási időszakukról, hogyan készülnek fel a télre, hogyan tudjuk megkülönböztetni a sutagidát a bakgidától, a dámszarvasok érdekes táplálkozási szokásaikról, és rengeteg más érdekes témáról.