A Szentendre Barátai Egyesület idén is megrendezi közösségi és családi játékát Kucsera Ferenc tiszteletére. A II. Nagy Szentendrei Számháború 2018. szeptember 22-én, szombaton 10:30-tól, a Fő téren kezdődik, melyre várják a játékos kedvűeket 10-99 évig!
A III. HUNGAstRY fesztivált szeptember 8-9-én rendezte meg Magyarország Európai Uniós állandó képvi…
Szeptemberben ismét vezetett túrákon hallgatható a szarvasbőgés a Pilisi Parkerdőben. A következő hetekben a főváros környékén több erdészetnél, és a Budakeszi Vadasparkban is elindulnak az immár hagyományos vezetett túrák, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek az éjszakai erdő életével, és a hazai erdők királyának számító gímszarvasok nászi koncertjével.
Szentendre belvárosában, a Malom utca 2. szám alatt található Skanzen-ház megújult kínálattal várja a vásárlókat. A pékség a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál programpalettáját a finom péksütemények, kávék mellett koncertekkel, táncházzal, kézműves foglalkozásokkal színesíti.
Pásztor Jánosné, Iván Ilona augusztus 10-én ünnepli 105. születésnapját! A város korelnökét Petricskó Zoltán alpolgármester köszöntötte a jeles nap alkalmából virágcsokorral és miniszterelnök úr által küldött oklevéllel.
A MÁV Nosztalgia Kft. a MÁV-HÉV Zrt. közreműködésével egynapos, különvonatos kirándulást szervez Bud…
ArtKert címmel, Ersch-sel, Szederrel, ef Zámbó Istvánnal és Másik Jánossal rendezi meg első összművé…
Napelemes közvilágítást telepít az önkormányzat a Gyöngyvirág utcai Ericsson és a Barackos úti játsz…
Szentendre a centenáriumi évben méltó emléket kíván állítani az I. világháborúban meghalt katonahőse…
Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napo…
Július 22-én vasárnap déli harangszóra indul Budapestről a Hősök teréről, és 14 óra előtt érkezik a…
Frida Kahlo festményeiből nyílt kiállítás július 6-án a Magyar Nemzeti Galériában. A mexikói művész budapesti tárlatának megnyitójára Magyarországra látogatott Frida Kahlo húgának unokája, Cristina Kahlo is, aki a hétvégén, július 8-án Szentendrén tett látogatást. A neves fotóművésznek Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester mutatta meg városunkat.