Ugrás a tartalomhoz

Isten éltesse Józsi bácsit!

Mint az már Szentendrén hagyomány, a város vezetői személyesen köszöntik az itt élő szépkorú polgárokat. Bokor József 90. születésnapját ünnepelte december 12-én, s ez alkalomból Petricskó Zoltán alpolgármester köszöntötte fel otthonában.

A kedves család nagy szeretettel, sok mosollyal fogadta a város alpolgármesterét barátságos, szép otthonukban. A beszélgetés során megismerhette Józsi bácsi élettörténetét, aki Szabolcsban nőtt fel három testvérével. Mindössze 9 éves volt, amikor félárva maradt édesanyja korai halála miatt. Ez a szomorú veszteség egész életére hatással volt.

Józsi bácsi hamar felnőtt, már 13 éves korától önfenntartó volt, nappal dolgozott, éjjel pedig tanult, s szorgalmának meg is lett az eredménye: géplakatos végzettséget szerzett 16 évesen. Az érettségit jóval később, 42 évesen tette le, és mellé gépész technikusi oklevelet szerzett – már édesapaként.

Munkahelye az egykori nagyvállalatnál, a Láng Gépgyárban volt Budapesten, ahol hamar vezetői beosztásba került. Összesen 34 évet dolgozott itt.

Feleségével 3 gyermekük, 3 unokájuk, 2 dédunokájuk született és 40 évig Pomázon éltek kertes házban. Szentendrére 14 éve költöztek egy kisebb társasházba, és nagyon szeretnek itt élni.

Arra kérdésre, hogy mi a hosszú, tartalmas élet titka, a humort emelte ki, ami a legfőbb gyógyír az élet viszontagságaira. Józsi bácsi sosem tétlenkedett, világéletében csak 5-6 órát aludt, és most is aktívan segít a házimunkában. Szabadidejében pedig szeret olvasni.

Idén áprilisban újabb ünnep várja Józsi bácsit, hiszen 65. házassági évfordulóját ünnepli feleségével, aki szintén jó egészségnek örvend. A hosszú házasság titkát pedig abban látja, hogy az érdekközösséget nem szabad összetéveszteni a szeretetközösséggel! Isten éltesse mindkettőjüket!

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.