Ugrás a tartalomhoz

Himnusz flashmob a Fő téren a magyar kultúra napján

Idén már második alkalommal telt meg Szentendre Fő tere január 22-én déli 12 órakor, hogy a megjelentek közösen énekeljék el Kölcsey Ferenc 196 éve született költeményét, a nemzet himnuszát a magyar kultúra napján.

1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Szentendrén 2018-ban, a 195. évfordulón flashmobbal ünnepelte a város ezt a napot. A rendhagyó megemlékezés valódi közösségi élményt jelentett és nagy sikert aratott, ezért a rendezvényt idén is meghirdette az önkormányzat.

Déli 12 óra előtt megtelt a Fő tér városlakókkal, akik az Altiszti Akadémia fúvószenekara kíséretében együtt énekelték el a Himnuszt a magyar kultúra napja tiszteletére. A rendezvényen részt vettek a város vezetői, iskolai osztályok, óvodás csoportok is.

 

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.