Ugrás a tartalomhoz

Fotókiállítás a Géniusz: Picasso forgatásáról

Antonio Banderas Szentendrén – fotókiállítás nyílt a Géniusz: Picasso forgatásának képeiből

Az Antonio Banderas főszereplésével készült Géniusz: Picasso sorozat számos jelenetét Szentendrén vették fel. A városban a Szentendrei Tavaszi Fesztivál programjaihoz kapcsolódóan fotókiállítás nyílt a filmforgatás képeiből, amely április 30-ig ingyenesen megtekinthető.
Fél éven keresztül forgatta egy több mint kétszáz fős nemzetközi stáb a National Geographic új sorozatát, a Géniusz: Picassót, amely a 20. század egyik legismertebb és legjelentősebb művészét, Pablo Picassót helyezi a középpontba. A sorozat jelentős részét hazánkban vették fel, többségében az etyeki Korda Stúdióban, valamint Budapesten és a főváros környékén. Számos magyar szakember is dolgozott a stábban, a gyártásért a hazai részről a Pioneer Stillking felelt.

Szentendrén is több alkalommal forgattak a filmesek, a város Párizs Montmartre negyedét „alakítja” a sorozatban. A forgatási helyszíneket az adott időszakra jellemző kellékekkel, berendezési tárgyakkal, plakátokkal, régi járművekkel igyekeztek korhűvé átalakítani. A Nat Geo nagyszabású sorozatában több száz statiszta vett részt, a jelmezeken negyvenen dolgoztak folyamatosan. A forgatás kulisszatitkaiba enged bepillantást a szentendrei P’Art moziban megrendezett fotókiállítás, ahol számos felvétel látható a Párizzsá alakított Szentendréről.

A kiállítást Gyürk Dorottya, a város kulturális alpolgármestere nyitotta meg, aki beszédében elmondta, hogy Szentendre festői szépsége az elmúlt évtizedekben számos filmkészítőt megihletett. A városban vették fel többek közt a Kincskereső Kisködmön (1973), A Sipsirica (1980), valamint a Latinovits Zoltán főszereplésével készült Szindbád (1971) számos jelenetét, de az utóbbi években nemzetközi filmes stábok is gyakran megfordulnak Szentendrén: járt itt Harrison Ford, Rowan Atkinson és Tom Hanks is, legutóbb pedig Antonio Banderas forgatott a városban. A Géniusz: Picasso fotókiállítás a Szentendrei Tavaszi Fesztivál kulturális programjaihoz kapcsolódóan került megrendezésre, a forgatásról készült képek április 30-ig ingyenesen megtekinthetőek a P’Art Moziban (cím: 2000 Szentendre, Duna korzó 18.).

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.