Szeretettel gratulálunk a Kossuth-díjhoz! Milyen érzés?
Amikor megérkezett az e-mail, két héttel korábban, hogy várnak a díjátadásra, szinte fel sem fogtam, hogy mit olvasok. Emlékszem éppen lehullott az utolsó idei hó. Én nagyon szeretem a havat, nagyon szeretem a telet, és rohantam ki havat lapátolni. És lapátolás közben esett le, hogy Úristen, mi is állt a levélben. Tulajdonképpen ugyanaz játszódott le bennem, mint a Liszt Ferenc-díj kapcsán, amire többször fel voltam már terjesztve, és a harmadik alkalommal kaptam meg. Korábban sok megjegyzést hallottam ezzel kapcsolatban, hogy Fischl Mónika művészetét tiszteljük, becsüljük, de az operett műfaj értékét annyira nem. És ezért volt nagyon fontos akkor a Liszt Ferenc-díj, hogy végre átléptek ezen, és díjaztak egy olyan művészt, aki ezt a műfajt képviseli. Nagyon sok év után, mert a legutolsó Liszt-díjas operett művész Jankovics József volt. Ugyanezt éltem át a Kossuth-díjnál is. Azzal a félő érzettel, hogy ne kapjon politikai színezetet.
Mit jelent Neked a Kossuth-díj, és hogyan élted meg a visszajelzéseket, amelyeket a kitüntetés kapcsán kaptál?
Nagy öröm számomra, hogy szakmai berkeken belül olyan visszajelzések érkeztek, hogy megérdemeltem az elismerést. De azért látjuk az interneten a hozzászólásokat, főleg olyanoktól, akik nem ismerik az embert, és azt állítják, hogy a díjazott biztos az aktuális rendszer kegyeltje. Érzékeny emberként ezek nagyon bántanak, mert soha nem politizáltam. Azt gondolom, hogy a művészeknek nem ez az elsődleges feladatuk. Persze, ha van olyan helyzet, akkor igenis véleményt kell nyilvánítani. De nem ez az elsődleges. Nem balosként vagy jobbosként megyek fel a színpadra, hanem teljesen átlényegülve az adott szerepbe. Természetesen nagyon jól esik, fantasztikusan nagy dolog és elképesztő elismerés megkapni a Kossuth-díjat, hiszen egy nagyon fontos visszaigazolás a művésznek, hogy jó úton jár és fontos az a dolog, amire feltette az életét.
Úgy tudom, operaénekesnek készültél. Hogyan sodródtál el az operett felé?
Igen, az első színpadi megjelenésem opera volt, Donizetti Don Pasquale-ja, amiben Gregor József partnere lehettem Szegeden. Utána Éjkirálynőt is énekeltem az Operában és Németországban is. Énekeltem Traviátát, ami a legkedvesebb számomra az operák közül. Genovában közösen játszottunk a gyermekem édesapjával, Vadász Dániellel a Teatro Verdiben. Ez igazi katarzis volt. De a nagy operaélmények ellenére a szívemet teljesen elrabolta az operett, amit nagyon megszerettem, és missziómmá vált, hogy a kellő helyén értékeljék Magyarországon. Azt gondolom, hogy fontos szerepet tölthetek be ebben a műfajban.
Érezhető, hogy a könnyebb zenés műfajok gyakran a színházi szakma perifériájára kerülnek.
Ez ellen, főleg a mi korosztályunk, mint Szendy Szilvi, Peller Károly nagyon-nagyon küzdöttünk, mert mi azért bejártuk a világot az operett műfajjal annak idején, amikor még Lőrinczy György volt az Operett Színház igazgatója, aki jelenleg a Szentendrei Teátrumot és a Kulturális Központot vezeti.
Külföldön hogyan fogadták az előadásaitokat?
Amíg itthon küzdeni kell érte, hogy kellő helyén értékeljék az operettet, addig a világ különböző tájain mindenhol a tenyerükön hordoztak minket. 2013-ban a magyar operett Hungarikum lett, amit Lőrinczy Györggyel közösen vettünk át a Parlamentben. Nekünk nemcsak Bartókunk és Kodályunk van, meg Gárdonyink és Márai Sándorunk, hanem Kálmán Imrénk, Lehár Ferencünk és Huszka Jenőnk is van. Erre tettem fel a művészi életemet, hogy ezt bebizonyítsam. Volt egy életmű koncertem szeptemberben a Budapesti Operett Színházban, amikor elbúcsúztam több fiatalabb primadonna szerepemtől. Nagyon fontos volt, hogy erre a koncertre azokat a kollégáimat hívjam meg, akikkel ezt a csodálatos időszakot átéltük, az elmúlt 29-30 évet, akikkel egy nyelvet beszélünk, és akiknek ugyanolyan fontos misszió az életükben az operett.
Szerinted a fiatalok körében manapság az operett megítélése pozitívabb?
Abszolút! Ez akkor indult el, amikor volt nekünk egy fantasztikus musical csapatunk az Operett Színházban, akik a 2000-es évek elején törtek be, mint például Dolhai Attila, Bereczki Zoltán, Szabó P. Szilveszter, Szinetár Dóra, a Vágó lányok. Egy olyan bomba csapat volt, amelyik a musical által behozta az Operett Színházba a fiatalokat. Fantasztikus húzás volt az akkori színházi vezetéstől, hogy ezeket a sztárokat nemcsak musical, hanem néhány operett előadásba is beállították. És így elindult a fiatalokban is egy nyitás az operett műfaj felé, ami azóta is tart, hála Istennek.
Ha már Dolhai Attilát említetted, április elején volt egy izgalmas premier a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Viktória című operett, amelyben a főszerepet játszod.
Igen, mióta Attila megkapta a Vörösmarty Színház igazgatói székét, ez az első operett, amit ott rendezett, és meghívott partnerének. A fehérvári társulat elképesztő erővel és akarattal dolgozik, másrészt a nézők is nagyon ki vannak éhezve az operett műfajra.
Említtetetted, hogy az Operettben mekkora sztárkultusz alakult ki a 2000-es évek elején. Neked vannak rajongóid a mai napig is?
Szerencsére sokan szeretik, amit csinálunk, de közülük is kiemelnék néhány embert. Az egyik például, aki Londonban él, minden előadásomra megveszi a repülőjegyét. Van egy fiatal lány, aki most a Zeneakadémiára jár Kertesi Ingridhez, de néha én is besegítek zeneileg, ha operettet akar tanulni egy-egy koncertjére vagy vizsgájára. Amikor Bánkot énekeltem Győrben, mind a nyolc előadásomon ott volt. Előfordult, hogy Amerikába is elutaztak a rajongóim egy-egy koncertemre.
Amikor olvasgattam az életrajzodat, akkor szembesültem vele, hogy a Pa-dö-dő-ben is énekeltél.
Ez teljesen véletlen volt. Konzervatóriumba jártam és bejött valaki, hogy lenne-e kedvünk a színművészetisek vizsgájára besegíteni vokálisan. Az egyik ilyen vizsgán Györgyiék éppen ott voltak, odajöttek hozzánk, és onnantól kezdve öt éven át jártam az országot velük. Egy nagyon izgalmas és klassz időszak volt.
Nemrég visszaadtál három nagy főszerepet, a Szilviát, a Maricát és a Mosoly országából Lizát. Nehéz döntés volt?
Nézd, eljön az az idő, amikor már nem azt látod viszont magadról az adott szerepben a tévé képernyőjén vagy egy-egy fotón, amit szeretnél. Nem akartam megvárni, hogy mások mondják ki azt, amit belül én már egy ideje érzek. Most viszont egy hatalmas ajándékot kaptam az élettől, ősszel Traviatát fogok énekelni Győrben, majd Debrecenben.
Mostanában nagyon sok izgalmas feladatod van. A múlt hónapban az MVM Dome-ban játszottál a Dankó Pistában is, ami egy hatalmas produkció. Milyen érzés volt Blaha Lujzát megszemélyesíteni?
Elképesztő felelősség és nagyon nagy kihívás, mert ugye ő volt a nemzet csalogánya, a neve összefonódott magával a nemzeti lélekkel és dallal. Dankó Pista sikerében nagyon nagy szerepe volt Blaha Lujzának azzal, ahogy előadta és megszerettette a közönséggel a nótáit. Azzal nyerte meg a közönségét, hogy nagyon önazonos és őszinte volt, ami számomra is egy fontos alappillére a saját művészi létemnek. Azzal lehet rabul ejteni a közönséget, ha a szíved lelked benne van abban, amit csinálsz. Leénekelheti az ember a csillagokat is az égről, de hiába, ha nincs mögötte a lelke.
Gergály Judith
Fotók: Fischl Mónika archívuma
