2019. 08. 19.

hétfő

SZENTENDRE időjárás

Ferences diákok országos sikere

2018. június 25., 10:31

Első helyezést ért el június 5-én Budapesten a szentendrei Ferences Gimnázium két diákja, Matányi Marianna és Kákonyi Marcell az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen. Találmányuk az agyi kéregtest problémáit segít feltérképezni gyorsan, olcsón és egyszerűen. A diákok kutatását, felkészülését biológiatanáruk, dr. Mészáros Lukács segítette.

Honnan jött az ötlet?

Kákonyi Marcell: A témaválasztásunk hosszú, egyéves folyamat eredménye. 2016 szeptemberében Mariannával egymástól függetlenül jelentkeztünk a Ferences Ösztöndíjprogramra. Miután kiderült, hogy együtt fogjuk végezni az ösztöndíjprogram által támogatott egyéves kutatómunkát, mentortanárunkkal, dr. Mészáros Lukáccsal leültünk beszélgetni, és kitaláltuk, hogy érdeklődési területeinknek megfelelően a neurológiát és az informatikát ötvöző projektmunkát fogunk készíteni. Jobb- és balkezesek, fiúk és lányok, matematikai és művészeti érdeklődésű diákok agyfélteke-dominanciáját kezdtük kutatni a reflexidőmérés módszerével. Ugyan a kutatás ezen részében is értünk el eredményeket, olyan szignifikáns különbséget nem találtunk a vizsgált populációk között, amelyek okairól nagy biztonsággal megállapíthattunk volna valamit. A kontrollcsoport mérése közben azonban végeztünk vizsgálatokat olyan diákokon, akik tanulási- vagy mozgáskoordináció-problémával küzdöttek. Meglepődve tapasztaltuk, hogy az ő reflexidejük néha másfélszerese volt az átlagos, kontroll eredményeknek. Ezt a felfedezést szakorvosoknak megmutatva kaptuk azt az információt, hogy ezeket valószínűleg a kérgestest, a két agyféltekét összekötő agyterület rendellenességeinek tulajdoníthatjuk. Szakemberek véleménye és személyes tapasztalataink is azt mutatták, hogy azok a gyerekek, akik ilyen tanulási- és mozgáskoordináció- problémával küzdenek, az esetek nagy többségében nem, vagy csak akkor kerülnek fejlesztőpedagógushoz, mikor fejlődésük már súlyosan károsodott, hátrányos helyzetbe kerültek. A mi találmányunk sikere abban rejlik, hogy egy nagyon olcsó, gyors és egyszerű alternatívát kínál arra, hogy (többek között) a kérgestest rendellenességeit időben kimutassuk.

 Hogyan fogadtátok a díjat?

Matányi Marianna: Többfordulós versenyről lévén szó, az utolsó állomásra áprilisban került sor. Akkor egy pár percben kellett bemutatni a találmányunkat, és úgy éreztük, hogy nagyon nem sikerült a prezentációnk. Amikor hívtak az eredménnyel, én éppen órán voltam, így Marci volt az első, akivel ezt közölni tudták.

Kákonyi Marcell: Az első díj elnyerése igazán nagy meglepetés volt számunkra. Az innovációs verseny utolsó fordulójában 8-10 tagú szakmai zsűri előtt kell a versenyzőknek prezentálniuk öt percben a kutatás folyamatát és eredményét. Miután kiléptünk a teremből, ahol bemutattunk a projektünket, eléggé elkeseredettek voltunk. Úgy éreztük, hogy bár nagyon sokat készültünk az előadásra, nem keltettük fel annyira a zsűri érdeklődését. Az ezzel kapcsolatos csalódás miatt nagyon meglepődtünk – és persze megörültünk –, amikor értesítettek minket arról, hogy első díjat nyertünk.

Hogyan tovább? Mik a tervek?

Kákonyi Marcell: A következő biztos és látható mérföldkő a kutatás előremenetében az idén Dublinban megrendezett Fiatal Tudósok Versenye (Europian Union Contest for Young Scientists). Biztosak vagyunk benne, hogy az ottani szerepelésünk nagyban befolyásolja a további eseményeket. Addig, a nyári szünidőben is sok munka vár ránk.

Matányi Marianna: Szeretnénk például építeni egy Cervelox 3.0-ás, új eszközt ugyanerre a célra, és további méréseket is tervezünk végezni. Mostanában kezd körvonalazódni, hogy ehhez támogatókat is szerezhetünk, és ez is sok mindent alakíthat a jövőre nézve. Sokat szeretnénk még dolgozni rajta, és reméljük a szép eredményeket.

Szakács Áron