Ha első körben a havas napok számánál maradunk, abból 1980 óta országos átlagban 11 nappal lett kevesebb: míg a ’80-as és ’90-es években még bőven akadtak olyan évek, amikor 25-35 napon tapasztaltak havazást, addig 2020-ban már csak 8, tavalyelőtt 9, tavaly pedig 11 ilyen napot jegyeztek fel az észlelők.
Hasonló csökkenés tapasztalható az éves csapadékösszeg tekintetében is. Miközben 20 évvel ezelőtt még azt tanultuk a földrajz órákon, hogy Magyarországon az évi átlagos csapadékmennyiség nagyjából 600 mm, addig 2025-ben országos átlagban 453 mm csapadék hullott, ami 26 százalékkal marad el az éghajlati normáltól. Sőt ezzel a tavalyi esztendő a 2011-es, a 2000-es és az 1971-es év után a negyedik legszárazabb év lett a 20. század kezdete óta. Egészen sokkoló az is, hogy 2025-ben az Alföld egyes részein még 300 mm csapadék sem hullott, így ebben a térségben a tavalyi év lett a legszárazabb 1901 óta a HungaroMet tájékoztatása szerint.
Mondhatnánk azt, hogy a hazánkra jutó csapadék összmennyisége nem is változott akkora mértékben, ez a mennyiség azonban egyre szélsőségesebb eloszlásban, inkább néhány erős ciklonhoz kötődően, rövid idő alatt hullik le. Biztosan sok olvasónk emlékszik például arra, hogy tavaly július 7-én és 8-án egy közel egy hónapig tartó száraz, forró időszaknak egy markáns hidegfront vetett véget, amiben rendkívül heves zivatarok söpörtek végig gyakorlatilag az egész országon, helyenként 50 mm-t meghaladó csapadékot maguk után hagyva. Egészen megdöbbentő az is, hogy július 27-én a Somogy vármegyei Csököly állomáson 184 mm-es napi csapadékösszeget mértek, ami egyébként a HungaroMet egész éghajlati adatbázisában rögzített ötödik legnagyobb értéknek számít.
Miközben két évtizeddel ezelőtt még csak egyszer-egyszer, lokálisan fordult elő ilyesmi – gondoljunk például a 2006. augusztus 20-i budapesti tűzijátékra –, mára gyakorlatilag a magyar lakosság egészének bekerült a szótárába a szupercella, a légzuhatag és a villámárvíz szó, amelyek ráadásul egy szezonban akár többször is megismétlődhetnek. A szélsőséges időjárás sajnos Szentendrén sem kivételes esemény, hanem visszatérő tapasztalat. Az elmúlt két nyáron többször is súlyos viharok csaptak le a városra és környékére, fákat döntve ki, házakat, autókat rongálva, 2024 őszén pedig a rendkívüli esőzésekhez kapcsolódó dunai áradás is komoly terhelést hozott.
Ez a kihívás pedig messze nemcsak a vízügyet és az agráriumot érinti, hanem a nyári hőhullámokkal párosulva rendkívüli terhet ró a lakosság egészségi állapotára is.
És ha már a nyári hőségnél tartunk, a hazai átlaghőmérséklet szempontjából sem állunk túl jól. A 20. század elejétől rendelkezésre álló adatsorok ugyanis azt mutatják, hogy a tíz legmelegebb évből tíz 2007 utáni. A dobogón jelenleg 2024, 2023 és 2019 szerepel. Az elmúlt évek rendre ismétlődő hőhullámai ismeretében kisebbfajta meglepetés, hogy a tavalyi év nem vette el ismét az elsőséget, hanem „csak” a hetedik helyre volt elég.
A fentiek fényében nem meglepő, hogy a szakértők egyre gyakrabban figyelmeztetnek: a vízmegtartásos módszerekre való átállás döntő tényező lehet abban, hogy a magyar mezőgazdaság mennyire marad életképes, a hazai élővilág pedig hogyan képes túlélni a következő időszakban. És bár a januári hó sokak számára csak bosszúságot és közlekedési kockázatot jelentett, az országra ilyen formában lehullott víz bizony az idei termés és tájaink szempontjából is döntő jelentőségű, hiszen a lassú olvadás egyenletesen tölti fel a talaj igencsak megfogyatkozott nedvességkészletét. Ilyen havazásból azonban helyenként még kettő vagy akár három is elkelne, az elhúzódó aszályos időszak hatására ugyanis az ország középső és keleti tájain még most is 70-95 mm víz hiányzik a talaj 0-100 cm-es rétegben. De hogy mikor lesz ilyenben legközelebb részünk? Azt egyelőre senki sem tudja. Csak annyi bizonyos, hogy egyre ritkábban…
A. F.
