Ugrás a tartalomhoz

Ez történt a héten – lapszemle május 13-20.

Ünnepélyes megnyitó a Skanzenben 

Megnyílt a Skanzen új épületegyüttesének első egysége. A 15 hektáros területen 20 éves előkészítés után 4,5 év alatt készült el a 10,5 milliárd forintba kerülő új tájegység.  A megnyitón beszédet mondott Novák Katalin, köztársasági elnök is. A kiállítás május 22-én nyílik meg a nagyközönség számára. A megnyitóról bővebben itt olvashat. 

Ma van a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás határideje! 

Ha még nem csinálta meg, akkor még éjfélig van lehetősége benyújtani, aki nem teszi meg, bírságra számíthat. Azok a szülők, akik még nem tették meg, a személyi jövedelemadó bevallásának határidejéig érvényesíthetik adó-visszatérítésüket. Aki rendelkezik ügyfélkapuval, annak a NAV által elkészített bevallást elég leellenőriznie, és adott esetben korrigálnia. Ha van lehetősége, éljen az 1+1 százalék felajánlásával, és támogassa az ön számára szimpatikus alapítványt és egyházat.

Sikkasztással gyanúsított vezető 

Sikkasztással gyanúsítják egy volt egyházi egyesület leváltott vezetőjét – számolt be a hírről az MTI. A beszámoló szerint egy 52 éves nő  a nyomozás adatai szerint elköltötte a szervezet vagyonát, sajátjaként rendelkezett a csaknem 30 millió forinttal. Egy jelenleg Németországban élő férfi, aki korábban Magyarországon egyházként bejegyzett közösség vezetőségéhez tartozott, tett feljelentést a rendőrségen  2020. március 31-én több tízmillió forint nyomtalan eltűnése miatt.

A  szervezet 2012-ben elvesztette az egyház jogállást, a közgyűlés pedig leváltotta addigi vezetőjét, ám a nyilvántartásban nem rögzítették a változást. Így a Budapest Környéki Törvényszék által elrendelt kényszer-végelszámolásra a közgyűlés által leváltott vezetőnőt jelölték ki. A bírósági döntés ellen az egyesület az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslattal, a testület pedig 2014 áprilisában 30.470.686 forintot ítélt meg kártérítés jogcímén. A kifizetés 2015-ben megtörtént a vezetői tisztségétől megfosztott, végelszámolóként kijelölt nő által megadott számlaszámra. Az egyesület számára megítélt kártérítés összegét azonban a végelszámolási eljárást folytató törvényszék előtt is eltitkolta, viszont az számlára érkező milliókat elköltötte.

A nő a pénz egy részét más alapítványoknak utalta tovább, de támogatta az élettársa által alapított vallási egyesületet is, akinek 17 alkalommal fizetést is utalt. A nyomozás során szállodai szolgálatások kifizetését is eszközölték a számláról.

“Az 52 éves nő tagadta a terhére rótt bűncselekményeket, a gyanúsítások ellen panasszal élt. Védekezésében állította, „megérkezett a kártérítés összege, ami a bankszámla forgalomnak megfelelően került elköltésre”. Szerinte személyes bosszú állhat a háttérben, amely az ő megsemmisítésére irányul.” – írta a police.hu. Ezt a rendőrök másként látták, ezért a a nővel szemben azonban jelentős értékre, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettének megalapozott gyanújával adták át az iratokat az ügyészségnek.

Átverte vásárlóit egy férfi, 2.3 milliónyi árut nem postázott

108 ezer forintos videókártyából akart több darabot venni egy férfi 2022 januárjában. A nyolc kártya megrendelése után előre elutalta a pénzt, ám nem meglepő módon nem kapta meg a kártyákat. A jó árú ajánlatra még négyen lecsaptak, így összesen öt embert károsított meg. A 31 éves férfit végül 6 rendbeli csalás bűntettével gyanúsították meg, átverése áldozatainak közel 2,3 millió forintos kárt okozott. Beismerő vallomást tett. – írta a police.hu. A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a büntetőeljárást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.

Ha vásárlóként nem akar bűncselekmény (csalás vagy az adatainak jogosulatlan megszerzése) áldozatává válni ajánljuk figyelmébe az online vásárlás 11 aranyszabályát

  1. Vásároljon megbízható forrásból!
  2. Ellenőrizze a véleményeket és értékeléseket a kereskedőről, termékről!
  3. Gondolja át kétszer, mielőtt fizet!
  4. Használjon bankkártyát, amikor online vásárol!
  5. Ellenőrizze, hogy a vásárlás nem jár-e ismétlődő díjfizetéssel!
  6. Ne küldjön pénzt ismeretlen személynek!
  7. Ne küldje el bankkártya-adatait e-mailen vagy lefotózva!
  8. Ha nem vásárol, ne adja meg a kártyaadatait!
  9. Ellenőrizze a weboldal fizetési biztonságát!
  10. Győződjön meg az adatátvitel biztonságáról!
  11. Mentse el az összes, online vásárláshoz kapcsolódó dokumentumot!

címlapkép: icsilviu képe a Pixabay -en.

További cikkeink a témában