Lassan három hónapja küzdünk a karantén-helyzettel – mind a családok, mind az egyedül élők megszenvedik ezt a soha nem tapasztalt, erőt próbáló időszakot. Mi történt ezalatt velünk – csak címszavakban: az intimszféra átalakulása, izoláció, feszültség, szorongás folyamatos fokozódása, generációs konfliktusok, magány családon belül, baráti kapcsolatok átmeneti megszakadása, új kompetenciák kényszerűen rövid idő alatt való elsajátítása, életkeretek átalakulása, a ciklikus családi erőszak sajnálatos növekedése, a megszokott rutin felborulása, a párkapcsolati konfliktusok erősödése, a fiatalok  hangulatromlása, a home office és home school kínjai, egzisztenciális problémák, a pánikhangulat növekedése a valódi és álhírek miatt, az egészségügyi ellátás  gondjai, a dolgozók veszélyeztetettsége személyes veszélyeztetettségének fokozódása – lehetne még sorolni.

A problémakatalógus helyett azonban inkább a kiútkeresésről szeretnék beszélni, mert úgy gondolom, arra van a leginkább szükség.

Kétségtelen, hogy a világ ilyen járványhelyzettel régóta nem szembesült. Előzetes minták nincsenek, „villámszocializáció” zajlik, amelynek nehézségei minden korosztályt, minden családot egyaránt sújtanak.

A megküzdésre természetesen nincs egységes recept. Mégis számos lehetőség van, amely segíthet, hogy ezt a kritikus időszakot a családok könnyebben átvészeljék.

Az egyik legfontosabb dolog, hogy a helyzetet minden családtag próbálja értelmezni, értelmeztetni, elfogadni, a többi családtagot lehetőség szerint támogatni. Nagy belátás, empátia szükséges annak tudomásul vételéhez, hogy a COVID19 járványról senki sem tehet. A komfortérzet fenntartásával, a pszichés immunrendszer erősítésével azonban nagyon sokat lehet segíteni. Az együtt töltött idő növekedése ne kényszer, hanem lehetőség legyen! Egy kollégámtól idézem: „Az otthon nem börtön, hanem óvóhely”. A belátás nem könnyű, hiszen a járvány előtt nyilvánvalóan más ritmusban élt minden családtag; s még kevésbé kezelhető a válság, ha a megelőző időkben is sok konfliktushelyzet, netán válság is jelen volt a család életében.

A legfontosabb triád: a szeretet, a figyelem és az elfogadás.

A gyakorlatban: a nap egyéni és közös ütemezésével, a család következetes új ritmusának beállításával, a privát szféra lehetséges biztosításával kezdjük. Listát lehet készíteni arról is, amire eddig sosem jutott idő. A rég halogatott otthoni tevékenységek együttes elvégzése is lehet jó program (fölösleges holmik selejtezése, elmaradt háztartási munkák elvégzése stb.). Nagy segítség lehet a máskor ritkább közös családi tevékenységek beállítása, együttes élmények (személyes beszélgetések, séta, kirándulás, sport, jóga, relaxáció, olvasás, meseolvasás, kézműves tevékenység, kertművelés, közös filmnézés, kreatív írás). Sokat segíthet a gyerekek – életkoruknak megfelelő – tájékoztatása, a joggal lázongó kamaszok indulatainak elfogadóbb kezelése is. Törekednünk kell a konfliktushelyzetek lehetőség szerinti elkerülésére. A megfelelő agressziókezelés is rendkívül fontos – a gyerek éppúgy nem tehet a helyzetről, akár a felnőtt. Az idősebb generációk óriási kapcsolatveszteségét is csökkentsük gyakori telefonhívásokkal, online beszélgetésekkel, ha mód van rá. Nagyon lényeges a kapcsolattartás, a szeretetteljes, türelmes kommunikáció, az önérzet megóvásával.

Vigyázzunk a családunkra és egymásra!

Horváth Judit pszichológus

Szentendrei Járás Egészségfejlesztési Iroda