Az évszakokat szokás lett – vagy talán divat? – kifogásokkal teli általánosítások, sztereotípiák mentén jellemezni. Talán a tavasz az egyetlen olyan időszak, amivel elégedettek vagyunk, amit igazán várunk. Mert nyáron már ki-ki szenved a hőségtől, vagy ellenkezőleg, bosszankodik, mert nincs elég meleg, túl sok az eső, vagy éppen a szárazság okoz gondot. Télen sötét és hideg van, fűteni kell, már hó sincs, de ha van, az se jó, mert el kell lapátolni. Na, és az ősz? Az ősz szürke, ködös, esős és komor, az elmúlás érzetével a depresszió életre hívója – vélik sokan napjainkban. Elsősorban persze azok, akik kényszerűségből vagy saját elhatározásból a természettől eltávolodva a nagyvárosi beton-létforma foglyaiként élik mindennapjaikat. Érdemes ezért felidézni az ősz eredeti, igazi tartalmát, az évszakok sorában elfoglalt helyét, mert nem igaz, hogy az ősz csak szürke, ködös és lehangoló. Áprily Lajos például a „hervadás tündérvilágáról” ír Októberi séta című versében, ahol „az ősz hárfás tündére jár a réten”.
A tavasz az ígéret és a remény évszaka, az ősz a beteljesülés, a begyűjtés, a télire felkészülés ideje. Ekkor derül ki, hogy az előző ősztől elvégzett mezőgazdasági munkák (ültetés, vetés, metszés, permetezés stb.) milyen eredménnyel jártak. Kezdetét veszi a gyümölcsszüret: alma, körte, birs, szilva, szőlő begyűjtése, télire eltárolása, feldolgozása, a borkészítés, az aszalás, a lekvárfőzés. De ekkor kerül kosarakba a dió, a mogyoró, a mandula, a szelíd és vadgesztenye, s tüskés ágakon ugyan, de leszedésre kínálja magát egyebek mellett a télen oly hasznos, pirosló csipkebogyó is.
„Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket | üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd szőlőt, | hatalmas, jáspisfényü körtét, |megannyi dús, tündöklő ékszerét.” (Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli/1929)
A télire való tűzifa beszerzése, felaprítása és biztos helyre történő felrakása az ősz elengedhetetlen feladatai közé tartozik. Akárcsak a következő év jó termését előkészítő kerti és földmunkák egész sora. Ez az életforma és a depresszió nehezen találkoznak össze egymással. A kint a szabad levegőn végzett, sokszor megerőltető fizikai munka, a biztonság érzetét nyújtó, saját erőből történő felkészülés a télre, a jó termés reményével és hitével tett előkészületek a következő évre, mással nem pótolható és nem helyettesíthető megtartó erőt jelenthetnek.
De az ősz még sok más, depresszió-idegen örömet tartogat az arra figyelmes és fogékony földi halandó számára. Csak néhány példa. Ősszel indul az új színházi és koncert évad, régen a báli szezon, felélénkül a társasági élet, aminek – főleg vidéken – az egyik legkedveltebb eseménye a szüreti felvonulás és mulatság.
S ahogy költőink nagy többsége, mint például Kosztolányi Dezső, Petőfi Sándor, Kányádi Sándor, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Áprily Lajos, Vas István, József Attila nem tudta megkerülni a verselést az őszről, úgy estek rabul nagy plein air festőink is: Paál László, Hollósy Simon, Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly, Szőnyi István, Egry József, Mednyánszky László a színorgiát nyújtó évszaknak, megajándékozva őszi témájú remekműveikkel mind kortársaikat, mind minket, az utódaikat. „Nézd csak a tájat, | de szépen őszül” fogalmazta meg talán a nevükben is a költő, Kányádi Sándor.
Török Katalin
Az írás a Szentendre és Vidéke 2023. november 8-ai lapszámában jelent meg.
Kép: Guiseppe Archimboldo: Ősz (1573) – Wikipédia
