A Szentendre és Vidéke ma megjelenő számának témája a Fenntartható élet. Körkérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy kinek mit jelent a környezettudatos élet. A Kertész József és Papp Kornélia házaspártól a kértnél hosszabb írást kaptunk, amit a lapban csak rövidített formában tudtunk megjelentetni, ezért válaszukat itt közöljük teljes terjedelmében.

Papp Kornélia: A megtartó hagyomány

Ez a szóösszetétel jutott eszembe a Föld napján, a fenntarthatóság alcím kapcsán. Magamat néphagyományainkat éltető óvónőnek vallom, de ez a szellemiség áthatja életem minden területét. Az esztendő körforgását, az évszakok egymásutániságát a régi ember életszemléletével követem. Mai korunkban a Föld napja”minden bizonnyal a tavaszi újulás nevezetes régi ünnepeiből gyökerezik. Nézzük meg, melyek voltak ezek.

Április 24. Szent György napja, a néphit szerint az igazi tavasz kezdetét jelentette. E napon hajtották ki a legelőkre az állatokat. Nagy jelentőséget tulajdonítva a vesszőnek és a zöld ágnak, amivel kihajtották őket, hogy egészségesek, szaporák legyenek. E nap volt a pásztorok, a béresek szegődtetésének napja is. Az Ószövetségben az áll, hogy a harmat az ég áldása, ezért ezen a napon vászonabrosszal hajnali harmatot szedtek, amit a tejes fazékba facsartak ki, elősegítvén a tejben-vajban való bőséget. A békák megszólalása Szent György nap előtt korai tavaszt és nyarat jósolt: „Kutykurutty brekeke, ébred a föld gyereke.”

Április 25-én, Márk napján régen búzaszentelést tartottak. A néphit szerint minden búzaszemben benne van Jézus arcmása. A megszentelt búzából egy szálat a férfiak a kalapjukhoz tűztek, az asszonyok az imakönyvükbe tettek.

A húsvéti határjárásnak régen a tavaszi vetések védelme, a határjelek megújítása, a források, a kutak megtisztítása volt a célja: „Teremtő Istenünk irgalmasságát kérjük ezen vetésekre, hogy azokat a jég el ne verje, a forgószél föl ne forgassa, a fergeteg el ne tiporja, a hőség ki ne égesse, az árvíz el ne ölje, hanem épségben megtartván, testünknek táplálást vehessünk…”

A régi ember azonban nemcsak e néhány naphoz kötötte a föld tiszteletét, hanem élete minden napjához. Amikor elindult a földjére dolgozni, akkor az útszéli keresztnél fohászkodott, hogy legyen ereje munkálkodni, hazafelé menet hálát adott Teremtőjének, hogy erőt kapott. Ilyen lelkülettel megtartó földet hagyományozott utódaira.

Kertész József: Fenntartható fejlődés

Amikor ez az ismert és egyre közismertebb kifejezés foglalkoztat, nem tudom elkerülni a több száz éves – nemzetünket, az emberiséget is fenntartó – néphagyományokat. Nem tudom elkerülni a népszokások, népi építészet, népviselet, népi mesterségek, népi megfigyelések, népdalok, a mindennapok tevékenységében és az ünnepnapokban, hitéletben is lelkivilágában is szervesen összefonódó, visszaköszönő kultúra éltető erejét. Apáról fiúra, anyáról leányra örökített megtartó éltető erőt. Az évszázadokon keresztül fenntartó erőt.

Aztán jött a huszadik század és főleg a második fele, amikor felborult, csaknem megszűnt ez az éltető rend. Szégyen lett viseletben járni, apáinktól átvett hagyományok szerint élni mindennapjainkat. Szégyen lett falusi környezetben otthon maradni. Szülőket csak látogatni. Nem tőlük tanulni, nem az ő „földhöz ragadt” tapasztalataikat átvenni, hitüket megtartani. A Teremtőtől elszakadva, esetleg karácsonyi és húsvéti templomlátogatóvá válni.

Új utakat, megoldásokat illett keresni. Foglalkozásban, viselkedésben, életmódban. Illő lett a szédítő technikai fejlődés részesévé válni. Ezzel együtt járt a világ-megismerés vágya – más tájak, más nemzetek, más emberek.. Ahogy Szabó Lőrinc megfogalmazta: „Szép volt a vágy, hogy semmi sem elég.” Megismerni a világot, a csúcstechnikákat. Kihasználni az ezek nyújtotta lehetőségeket, és eltávolodni rokonoktól, baráti társaságoktól. Nem szembenézni egymással, hanem Skype-on, Messengeren beszélgetni, bámulva a képernyőn a hozzánk közelállókat. Haladtunk a korral.

Ebből származóan – elmagányosodni, legalább is lélekben. Ez lett a „fejlődés”. Az űrben sétálhat, a Holdra repülhet a ma embere. Akkor, amikor egy mikroszkopikus fránya vírus támadja meg az egész emberiséget, arra pedig nincs ellenszer. Esetleg hónapoknak, éveknek kell eltelnie, hogy megtalálják az ellenszert.

Erdészként nem hagyhatom ki a mindannyiunk számára fontos – életünket, egészségünket fenntartó – erdőket. Hála Istennek a mi régiónkban, országunkban az erdők területe nem fogy, hanem gyarapodik. Törvények és szakemberek biztosítják ezt. A Pilisi Parkerdő területén tudatosan visszahonosított „örök erdő” kezelést is egyre több erdőgazdálkodó követi. Az erdőt járó kiránduló tapasztalhatja, hogy megszűntek a nagy, több hektáros végvágások, a folytonosságot biztosító több korosztályú erdőképét láthatják mindenfelé, kicsi csemetétől az „égig érő” idős fák együttesét tapasztalhatják. Úgy, ahogy az önző emberi tevékenység előtti állapotban is volt valaha.

Nem merengek „régi kor árnya felé”, csak annak a lehetőségét keresem, hogyan lehetne átmenteni, ami jó volt, ami fenntartó volt régen.