Gergő barátommal mindketten Földessy Margit színitanodájának növendékei voltunk. A Barlangban ef Zámbó koncerteket hallgattam, és már akkor megragadtak az itteni éjszakák, a művészvilág, a művésztelep, ami tele volt filmesekkel, zenészekkel, képzőművészekkel. Évtizedekkel később ismerkedtem meg a feleségemmel, aki szentendrei lány. Először ő hagyta el a városát, és költözött be hozzám és a fiamhoz, Lócihoz, Budapestre. Aztán a családunk kiegészült a kisfiunkkal, Leventével, és tavaly nyár óta már én is szentendrei vagyok. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer elhagyom Budát, ami a szívem csücske, mégis így lett, és most végtelen boldogságban élünk itt.
Egyértelmű volt, hogy ide hozza a Fórum Színházat is?
A költözésünkkel szinte egy időben történt, hogy a Duna-korzón sétálgatva összefutottam a Szentendrei Teátrum igazgatójával, Lőrinczy Györggyel, és rögtön elkezdtünk arról beszélgetni, hogyan tudnánk együttműködni. Ennek eredménye lett, hogy január 22-én, a Magyar Kultúra Napján megvalósítottuk első koprodukciónkat. Azóta folyamatosan játszunk Szentendrén. Fantasztikus, hogy ebben a nagyon nehéz, rezsiválsággal terhelt időszakban a város kitart a kultúra mellett, és ezért december végéig biztosan játszhatunk. Folyamatosan mutatunk be minőségi, mégis népszerű darabokat, és más programokkal, most például egy előszilveszteri stand up show -val is készülünk a két ünnep közötti időszakra. Nagyon büszkék vagyunk az eddigi sikereinkre, és újabb bemutatókra is készülünk a PMK-ban. Úgy érezzük, hogy Szentendrén otthonra lelt a színház.
Korábban is volt színházigazgató Gödöllőn, majd a Játékszínben. Készült erre a „szerepre”?
Igen, kifejezetten. Nagyon fiatal voltam még, amikor egyszer azt mondta az egyik producerem a televízióban, hogy „Kristóf, vannak vezető, és követő típusú emberek, és te az előző kategóriába tartozo”l. Valóban, tizenhét éves voltam, amikor életem első magánszínházi előadását létrehoztam, úgy, hogy szponzorokat szereztem hozzá, pályázatokon indultam. Ehhez egy céget is létre kellett hoznom. Majd Karinthy Mártontól, aki az első magánszínházi vállalkozó volt, bérbe vettem a Karinthy Színházat, és ott csináltam meg az első darabomat. Annyi pénzt kerestem, hogy mire fölvettek a főiskolára, autót tudtam vásárolni magamnak. Ennek az autónak az árát feléltem ugyan amikor a főiskolára jártam, de évadokat húztam ki belőle.
Ez a vállalkozói gondolkodás nincs ellentétben a művészi létezéssel?
Szerintem nincs. Az ember apró részletekből rakódik össze, akár egy puzzle. De nálam le is egyszerűsíthetjük két félre, mert édesanyám az, aki abszolút lírai alkat, aki által én a magyar költészettel, a színház világával megismerkedtem, míg apukám jogász, közgazdász volt. Őtőle jött ez a másikfajta véna. A kettő ötvöződött bennem, ezért nekem mind a kétféle gondolkodás természetes. Pontosan tudom, mekkora művészet a finanszírozás világában sikeresnek lenni, és mit jelent a siker a színpadon. Most jöttünk vissza Londonból Orosz György kollégámmal, akivel van két közös stand-up estünk. Ebben rengeteg színházi és családi sztorim elevenedik meg. A pandémia időszakában kezdtem el stand-upolni és remekül működik, sikeresek vagyunk! Igyekszem kreatívan kitalálni, hogy mivel foglalkozhatunk akár nehéz időszakokban is.
Milyen kihívásokkal kell most színházigazgatóként szembenéznie?
Mindannyian küzdünk a magas rezsiárakkal, az inflációval, az üzemanyagárakkal, az adózási nemek változásával. A színházjegyeink is drágábbak lettek, és ezeket kell eladnunk nehezebb körülmények között, amikor az embereknek kevesebb pénzük van kultúrára, szórakozásra. A mi küldetésünk az, hogy aki eljön és jegyet vált az előadásainkra, aznap estére teljesen felejtse el a sárga csekkek világát, szórakozzon jól, maximálisan kapcsolódjon ki azáltal, hogy a legmagasabb művészi minőséget kapja.
Tehát a szórakoztatásra tették a hangsúlyt, mert erre bejön a közönség?
Igen, azt gondolom a szórakoztatás a feladatunk, ez az, amihez értünk. De közben például A feleség negyvennél kezdődik komédiánkban olyan kérdéseket vetünk fel, amelyek minden párkapcsolatban, házasságban, az életben ott vannak. De most készítettünk egy másfajta projektet is a Fórum Színházban, ami online lesz elérhető, Vers-kommandó címmel. A magyar líra közel háromszáz legszebb versét több tucatnyi kiváló magyar színész mondja el, és ezt tesszük most közzé úgy, hogy egy virtuális könyvtárat hozunk létre.
Vagyis a kultúrát próbálják eladni.
Nekem cégvezetőként és producerként is az a feladatom, hogy a cégem számára a létező legtöbb támogatást, a lehető legtöbb kedvezményt meg tudjam szerezni. Úgy teremtsem meg a financiális hátteret, hogy folyamatosan tudjunk produkciókat létrehozni és azokat úgy tudjunk játszani, hogy az összes munkatársamat meg tudjam tartani, ki tudjam fizetni és közben a közönség megelégedésére telt házakkal játszunk. A túlélésünk kulcsa nagyon egyszerű. A siker! A siker nálunk egyszerűen mérhető: tele van a nézőtér vagy sem. Engem sokszor vádolnak egyfajta amerikai szemlélettel, de én tényleg hiszek abban, hogy just do it, csak csinálni kell. És ha csinálod, akkor annak megvan az eredménye. Egyébként minden promóció, PR és marketing mellett nekünk a szájhagyomány a legfontosabb. Ha ez elindul, és jó hírünket keltik, akkor sikeres, amit csinálunk. Ha megbukik, akkor kitehetünk akárhány plakátot, nem ül be a közönség. Azon dolgozom, hogy minél többen érezzék úgy, hogy a Fórum Színház az övék. Most egy speciális fellépéssel, meglepetéssel is készülünk az adventi időszakra és a téli szünetre. A cél az, hogyha már nem lehet fűteni az intézményeket, akkor menjünk ki az utcára és adjunk az embereknek a Szentendrei Teátrummal és más kulturális intézményekkel összefogva valamit, amitől még szebb lehet az ünnep.
Sok vállalkozó látja most elég sötéten a jövőt, sokakban az is felmerült, lehet, hogy tavaszra kiürül a város.
Nem tudjuk, mi fog történni, biztosan nagyon kemény lesz a tél. De én nem vagyok hajlandó semmilyen szempontból elhagyni magam. Tőlem nagyon távol áll ez a szemlélet. Sőt, azt gondolom, ha egy üres város fogadna valahol, az is kitűnő lehetőség lenne arra, hogy megtöltsem színházzal.
Rist Lilla
Az írás a Szentendre és Vidéke 2022. november 9-ei lapszámban jelent meg.
Fotó: Fórum Színház
