Deim Pál művészetének egyik legfontosabb mű együttese a Golgota-sorozat, amely az áldozathozatal és a gyász témáját járja körül. Húsvét közeledtével időszerű felidézni néhány gondolatot ezzel kapcsolatban – különösen idén, a művész születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából.

„A szó minden értelmében szentendrei művész volt” – így jellemezte Németh Lajos művészettörténész Deim Pált, nemcsak a város iránti nosztalgikus szeretetére utalva, hanem szakmai identitásának és önazonosságának lényegi vonására is. Deim Pál, a város szülötte, már gimnáziumi évei alatt kapcsolatba került a Szentendrei Művésztelep egyik alapítójával, Bánáti Sverák Józseffel, aki rajztanáraként a művészi pályára bíztatta. Munkássága kezdetén hagyományos tájképeket, városképeket festett, amelyekhez közvetlen környezete biztosította az inspirációt. Legkorábbi tanulmányain feltűnnek Szentendre jól ismert helyszínei: a Duna-part, a Szamárhegy, a szűk sikátorok. Szellemi elődeinek is olyan művészeket választott, akik szorosan kötődtek a városhoz: Barcsay Jenőt és Vajda Lajost. Mindennek ellenére a hatvanas évek végére továbblépett a helyi művészeti hagyományok követésén, és olyan egyéni stílust alakított ki, amely előkelő helyet foglal el a magyar művészettörténetben. Életművét azonban lehetetlen a szentendrei hatások nélkül értelmezni.

Jellegzetes motívumkincsének (bábualak, stilizált cseppformák, ablakok és térsíkok) Szentendre a kiindulópontja. A Képzőművészeti Főiskola befejezése után módszeresen gyűjtötte a helyi motívumokat, ami nagyban hozzájárult egyéni stílusa kialakulásához. Egy Frank János által készített interjúban így foglalta össze korai alkotói korszakának lényegét: „Vajda nyomán kezdtem régi szerb vasvereteket, ‘Vajda-motívumokat’ gyűjteni. A kis dolgok végtelenségét kutatom, mert ezekben is benne lehet az Utolsó Ítélet drámaisága.” Ebben az időszakban vált a kereszt motívuma Deim Pál művészetének egyik központi elemévé. Amint Török Katalin a tavalyi Szentendre és Vidékében közölt cikkében felvázolta, a Golgota legkorábbi előzményei azok a hatvanas években készült festmények, amelyek a város jellegzetes keresztformáit jelenítik meg: a Tobakosok keresztje (1965), a Szerb temetőkereszt (1966) és az Utolsó bádogkrisztus (1967). Nem véletlen az sem, hogy a macedóniai Prilep kolostorában jött létre az a festménysorozat, amelyben kiteljesedtek a korai stíluskísérletek (Feljegyzések egy kolostorban I-VIII, 1968), hiszen az ortodox épületegyüttes a szentendrei pravoszláv tárgyi kultúrát idézte fel Deim Pál számára az ott töltött hetek során.

Bár a hetvenes évekre művészete elszakadt a konkrét látványtól, így a város motívumai is csak közvetett módon, illetve végletesen absztrahált formában jelentek meg képein, a kereszt fontos kompozíciós elem maradt. Központi elemmé akkor vált újra, amikor Deim érdeklődése egyre inkább az áldozathozatal és a gyász formái felé fordult. Az 1981-ben készült Kőműves Kelemenné című festményen a véráldozat kérdésköre jelenik meg, amelyet egy függőleges falra fektetett vízszintes bábualakkal fogalmazott meg. E kompozíció formai következménye a Golgota-sorozat, az önfeláldozás és a gyász képi megformálásának kiemelkedő példája. Ezeken a variációkon a függőleges oszlopon fekvő bábualak a keresztre feszítést szimbolizálja, a két megtört figura pedig a gyászoló Máriát és Mária Magdolnát. Deim Pál Golgota-képei a bibliai történeten keresztül filozófiai kérdéseket vetnek fel az áldozathozatallal, az élet és a halál értelméről alkotott narratívákkal, a hittel kapcsolatban. A művész így fogalmazta meg ezzel kapcsolatos gondolatait egy Kolozsváry Marianna által készített interjúban:

„Engem az érdekel, ami az egésszel összefügg. Azzal a végtelennel, amit csak sejtünk, de nem tudjuk, mi az. Végeredményben az ember minden tevékenységét – legalábbis a vallás, a hit dolgában – mindig ehhez próbálta kapcsolni. Valahogy belehelyezi a nagy áramkörbe, igazolandó, hogy nemcsak porszem, hanem igenis van örökléte, van értelme itt a Földön annak a 60-70 évnek. Minden eddigi kultúra arra épült fel, hogy ezt megörökítse, hogy ennek emléket állítson. S hogy az embert átsegítse egy-egy műalkotással vagy lenyűgöző objektummal a földi élet nehézségein, hogy érezze mindig a transzcendens kapcsolatot azzal a valamivel, amit elneveztek Istennek, végtelennek.”

A Golgota általános érvényű értelmezési lehetőségei elsősorban az absztrakt kifejezési módnak köszönhetők. Ezt támasztja alá, hogy a kompozíció 1956-os emlékművé válhatott Győrben, ahol a mártírhalál jelentés-rétegével gazdagodott, és a forradalom áldozatainak állít emléket. Az 1956-os emlékművek sorában rendhagyó módon Deim Pál kompozíciója nemcsak az áldozatokat, hanem a gyászolókat is kiemeli, hiszen ők azok, akik elszenvedik a veszteség fájdalmát és tovább örökítik az emléket. A Golgota-kompozíción feltűnő megtört figurák „rokona” a lehajló bábu, amely a Golgotához hasonlóan számos változatban elkészült. Azon a variációján, amely Barcsay Jenő halálára készült, a lehajló alak a gyász fájdalmát hordozza. Monumentális formában éppen Szentendrén állították fel: először az állomással szemben, ahol módosult tartalommal, a város „kapujában” álló, üdvözlő szoborként állt évekig. Később a Czóbel parkba helyezték át, miután a művész kérésének megfelelően zöldre festették, és itt már rügyként, az újjászületés szimbólumaként került újra értelmezésre. Így a fájdalmat kifejező bábualak, amely több műben visszatér, magában hordozza a remény ígéretét is. Mindez megmutatja, hogy a Golgota-sorozat vagy a Lehajló bábu variációi számos jelentésváltozáson mentek keresztül az évek során. Ugyanakkor a néhány egyszerű formára redukálódó művek szorosan kapcsolódnak a motívumokkal folytatott, korai formakísérletekhez, a keresztek, házfalak, árnyékok sematikussá váló és a látványtól végül teljesen elszakadó megformálásaihoz. Így bármilyen absztrakt és általános érvényű Deim Pál legtöbb kompozíciója, a letisztult formákban mindig benne rejlik Szentendre múltjának távoli emléke.

Deim Réka

művészettörténész

Deim Pál unokája

Címlapkép: Deim Pál: Tobakosok keresztje – 1965 olaj-vászon 90X110

A cikk eredetileg a Szentendre és vidéke 2022. áprilisi számában jelent meg.