Szentendrétől pár kilométerre található Dömör-kapu, ahonnan nagyon szép sétákat és különböző hosszúságú és nehézségű túrákat tehetünk a Visegrádi-hegységben. Mehetünk végig csak aszfaltúton, de az úttal párhuzamosan futó gyalogösvényen is végig a patak mentén.
Dömör-kapu elnevezésű hely hazánkban két helyen is található: a Mecsekben és a Visegrádi hegységben is. Azonos etimológiája van a Visegrádi-hegységbéli és Mecsekben található Dömör-kapunak is. Elsősorban vízeséséről híres a természetjárók által is igen kedvelt, a Visegrádi-hegységben található Dömör-kapu, Szentendrétől északnyugati irányban. A szoros a Kapitány-hegy és a Bölcső hegy (Kolevka) között kanyarog. A régi – 1889-es leírások szerint – a 7 méter magas vízesés ma már csak mintegy 3 méter magasságból bukik le, de még így is a patak látványos vízesést alkot a híd alatt.
1891-ben az MKE Budapesti Szakosztályából jött létre a Magyar Turista Egyesület (MTE), mely fő céljának viszont már a középhegységi túrázás fejlesztését tartotta. A fellendülő idegenforgalom hatására kezdődött meg a menedékház építések kora. 1874-ben adták ki az első turisztikai évkönyvet, majd 1889-ben a Turisták Lapját is útjára indították. Ehhez az időszakhoz köthető a Pilis és a Visegrádi-hegység feltérképezése is. 1891-ben a Magyarországi Kárpát Egyesület helyét a Magyar Turista Egyesület vette át. Ezzel vette kezdetét az igazi országos turizmus, és ezzel egy időben egyre több kis helyi szervezet is alakult. A létrejött szervezetek működését és a turizmus terjedését az I. világháború kitörése jó néhány évre leállította, visszavetette. A trianoni békeszerződés után – mivel a Magas-Tátra és Erdély, a két legvonzóbb turistahelyek külföldi területté váltak – az erősen megcsonkított ország-maradványban turizmus nehezen indult újra.
A XIX. század közepére már kedvelt szórakozássá, időtöltéssé vált a természetjárás, számos kisebb-nagyobb csoport alakult az ország különböző vidékein, amelynek tagjai, ha nem is rendszeresen, de gyakran keresték fel a lakóhelyük közelében fekvő hegyeket, erdőket. Ezek a csoportok még nem szervezettek, a természetjárás, a kirándulás egy-egy lelkes híve gyűjti maga köré alkalomszerűen őket.
A mai Szentendrét 4 patak vize mossa, ezek délről indulva:
❖ Dera patak (eredetétől Csobánkáig Kovács-patak néven);
❖ Bükkös-patak (1920-as évektől vált hivatalossá és egyeduralkodóvá);
❖ Sztara-voda (Öreg-víz) patak;
❖ Sztelin-patak;
Patakvölgy Dömör-kapunál
A Bükkös-patak folyása azt az északnyugat-délkeleti irányú geológiai törésvonalat követi, mely Dömöstől a Szőke-forrás völgyén és a Király-kúti nyergen keresztül Szentendréig fut. Felszíni patakként valójában a Visegrádi-hegységben, mintegy 450 méteres tengerszint feletti magasságban a Dobogókő alatti Zsivány-sziklák közelében ered. A Királykúti-nyeregben eredő Király-patakkal – amely egyben vízválasztó is – a Király-forrás (régebbi nevén Kolacskovszky-forrás) vizét vezeti le – vízével megerősödve fut bele a sikárosi amfiteátrumszerű völgytágulatba.
A Bükkös-patak az egyik legismertebb, legkedveltebb, és legbővízűbb patak Szentendrén, és a 4 patak közül ez a leghosszabb (16 km) és ez a legnagyobb vízhozamú is.
A Bükkös-patak a Duna szentendrei ágába torkollik be, Szentendre belvárosától kissé délre. Érdekessége még a pataknak, hogy eredete Komárom-Esztergom megyében van, de ezen rövid kis szakaszának hossza nem sokkal haladja meg a 300 métert, ezt leszámítva Pest megyei területen folyik. A pataknak az évszázadok folyamán többször megváltozott neve sajátos várostörténeti útjelzőként is értelmezhető. A XIV. században Kékes-pataknak mondták, a folyása mentén fekvő kis hegyi falu, a mai Pilisszentlászló régi nevéből eredeztetve. Egy XVIII. századi kamarai térképen a Király-patak megnevezés feltehetően az akkori királyi, kamarai birtoklásra utal – illetve volt időszak, amikor a Király-kúti nyeregben eredő forrást – Királykúti-forrás – tartották patak-eredetnek.
A helyi névadásban nevezték Izbég-pataknak, minthogy a Szentendréhez csatolt egykori falun folyik keresztül, de hallgatott Malom-patak névre is, jó okkal, hiszen a hegyekből sebesen aláfolyó vize a középkortól kezdve egészen a huszadik század első feléig különféle, de főleg gabonaőrlő malmokat hajtott. Hívták szláv eredetű névvel Bucsinának is, ami a szerbül zúgást, morajt jelent, szlovákul pedig bükköst. Mindkét jelentés jól jellemzi a néha csendes, máskor félelmetes erővel és dübörgéssel a Dunát ostromló nagy múltú patakot. A Király-pataki ágat azért érdemes megemlíteni, mert szárazabb évszakokban ugyanis a dobogókői szakaszban nincs víz, az egyesült két ág így együtt folyik tovább a Som-hegy és a Bölcső-hegy mellett, egyre szűkülő, mintegy 200 méter hosszú völgyön átrohanva ér a dömör-kapui szűkületbe, majd Izbégen keresztül jut le Szentendrére, ahol a Dunába torkollik.
Számtalan kisebb-nagyobb vízeséssel tarkított útján összesen 16 kilométert, ezalatt 350 métert, kilométerenként tehát átlagban 23 métert ereszkedik – lényegesen nagyobb esése természetesen Dobogókő alatt, közvetlen az eredet környékén található, a Király-kúti völgytől viszonylag megszelídülve nyugodtabban kanyarog tovább az egymás után következő szurdokszerű völgyekben – és a legalsó völgyszerű szorosban zuhatagos vízesések alakultak ki. Dömör-kapunál a patak mindkét oldalán hatalmas sziklafalak közt halad.
Mint ahogy az a különböző korszakokban kiadott különböző szentendrei helytörténeti kiadványokból is kiderül, Dezsőfi Ferenc – az MTE Szentendrei Osztály ügyvezetője – a kedélyesen anekdotázó személy helytörténeti írásait az utókor képzett helytörténészei is kritikátlanul átvették, továbbfejlesztették. A túrák szervezésén, az új turistautak kijelölésén és a jelzések felfestésén, források foglalásán, az amatőr színészkedésen és turista-táncestélyek szervezésén túl az osztály néhány lelkes tagja megalakította a fényképező csoportot és a sí-alosztályt is. A fényképező társaságának egy tagja a debreceni amatőr kiállításon díjat is nyert. Az akkortájt mindinkább népszerűvé váló fényképezési technikák megismertetését, elsajátítását, propagálását is az osztály programjába illesztették. Dr. Dezsőfi Ferenc sok eredeti, saját maga által készített fotót hagyott az utókorra, amelyek egyben lokálpatrióta személyiségének és Szentendre közelebbi-távolabbi környezetének is lenyomata. De rendszeresen jelentek meg írásai, színvonalas beszámolói a Turisták Lapjában az osztály életéről, túráiról, hű korképet festve az akkori szűkebb és tágabb társadalmi viszonyokról, és számos adatot szolgáltatva a ma krónikásának.
A múlt század első felében számos színes- és egyszínnyomású képeslap tette ismertté országon belül és határokon kívül Szentendre természet alkotta, egzotikus remekművét – és ebből a népszerűsítésből az MTE Szentendrei Osztály sem maradt ki.
De mit is jelent a „dömör” szó?
Az oszmán, török eredetű szó „Demir Kapi” jelentése megerősített szoros, illetve vaskapu – ez pedig tökéletes összhangban van a helyszínnel. A Sikárosi-völgyben levő szorosban, ahol a Kapitány-hegy és a Kolevka között félkör alakú sziklafal zárja el a völgyet, a Bucsina patak hét méter magas vízesést képezve omlik alá. Talán télen a legszebb, ha kellő hideg van, és a patakban a víz megfagyva különböző alakzatokkal gyönyörködteti az arra járókat. Egykoron valóban egy szűk szoros volt, amely két oldalán a sziklafalak csaknem teljesen összeértek, a korabeli leírások szerint alig 15 méter. Ez a tény hadászati szempontból korántsem volt elhanyagolható. Innen a „dömör” szó jelentése, amely megerősített szorost jelent és eredete még a török időkre vezethető vissza.
A vízesésre a halálos ítéletet az 1920-as években a tőle nem messze megnyitott kőbánya hozta el. A patak jelentős gazdasági szerepet töltött be a múlt században. A malmok közül a legismertebb a Deim-féle malom volt, melyhez kertvendéglő is tartozott. A patak nagy eséséből eredő mozgási energiáját – az elkerülő csatornákra és nem a főágba – épített, felülcsapós malomkerekek hajtására használták. Egy 1808-ból származó térkép szerint hét vízimalom működött a patak mentén – köztük volt papírmalom is – amelyek közül ma már egyre sem találunk utaló jegyet. A legalsó – a Nérics-családról elnevezett – malom a mai piactér magasságában állt. 1932-ig működött, utána lakás céljára használták, az 1980-as években bontották le. A Deim-féle malom előtt egy 1899-ben ültetett hatalmas jegenyenyár ma is jelzi a malom helyét. E malom felett volt a Gernedl(i)-, e felett a Gilizer-malom, majd a Grúber-(Szentiványi)- és végül a Kéki-bánya magasságában a Klemm-féle lisztőrlő malom következett. A malmok üzemelésére duzzasztott víz igen kedvelt fürdőhely is volt, mely még a fővárosiakat is vonzotta. A patakmalmok kora évtizedekkel ezelőtt már lejárt – a legtovább üzemelő malom 1944-ig vízimalomként az izbégi Grúber-féle malom volt, a János utcai vashíd mellett, amely – követve a technika fejlődését – villamos hajtású malomként az ’50-es vége táján fejezte be földi pályafutását. A legtovább üzemelő malom – Grúber-malom volt – utolsó megmaradt emeletes épületét két-három évvel ezelőtt bontották el, ma már egy zárt lakópark áll a helyén.
Ma már valamiféle látható jele a patakparti malmoknak csak a Deim-malomnál fedezhető fel – a 123 éves jegenyefa képében.
A vízesés felett, ha egy kissé feljebb megyünk az út mellett, jobb oldalon egy mesterséges barlang szája tátong – teli avarral, szeméttel. A sziklaüreget a bánya működése ideje alatt robbanószer tárolására használtak, ma már Dömör-kapui barlangként emlegetik. Ez ma lezárt terület, mert igen omladékos. Egy kicsit tovább haladva az erdészeti út és a patakmeder közötti keskeny sávban található nyers óriáskő feltehetően valamilyen kultikus hely emlékét őrzi. A nyers kőbe vésett szöveget és évszámot (1862) egy keret és egy kereszt díszíti, amelyeket eredetileg sárga színű festékkel tettek feltűnőbbé, láthatóbbá. A festék nyomai még ma is felfedezhetők a kövön, mint ahogy sajnos az évszázados rongálások nyomai is láthatóak.
Ami érdekes, hogy a kőbe vésett szöveg egyáltalán nem utal keletkezésének körülményeire, okára. Ennek a kőnek bevésett szövegéből csak az derül ki, hogy a feliraton szereplő nevek viselői régi híres szentendreiek, akik úgymond „felújították” – azaz megerősítették e hely emlékét. Lehetett itt egy természeti csapás – villámlás – áldozataira emlékezés, de van, aki vízimolnárok szerelemféltésből elkövetett gyilkosságához köti az emlékhely létesítését.
Szofrics Pavle – szentendrei szerb tanító, a szerbek Szentendréhez, illetve a környékhez kötődésével foglalkozó – számos néprajzi munka alkotója, az 1900-as évek elején egy másik, a közelben található kőről a következőket írja: „a kőtől nem messze egy hatalmas csiszolatlan kő hever, amelyen a szájhagyomány szerint a Hold növekedését, a Hold fogyatkozását ábrázolják, de pont azon az oldalán fekszik, amelyen ezek az ábrák találhatók”.
Ma még nem tudjuk, hogy ez a csiszolatlan kő hol hever… De egy biztos, ennek a megtalált „ikon-kőnek” a felállításával nagy valószínűség szerint fontos lehetett valamilyen emlékezet megőrzése, hisz a korabeli – éppen 150 évvel ezelőtt történt – felújítás ténye is ezt erősíti meg. Az ikonkő eredete feltehetően az 1690-ben Szentendrére vándorolt szerb ortodox szerzetesekhez köthető, a kövön lévő szerb felirat nem árul el semmit az állítás körülményeiről. 150 évvel az Ikon-kő megszületése után a „HÓD” Honismereti Túraegylet, az MTE Szentendrei Osztály megtette, ami tőlük elvárható volt: a követ megtisztították az évszázadok alatt rárakódott mohától, és egy ismertetőtáblával látták el a helyet.
A Bükkös-patak számtalan kisebb vízeséssel tarkított útja, itt a Dömör-kapunál még ma is a legpazarabb, de a híd alatti vízesés a patak legnevezetesebb zuhataga. A parkolótól nem messze, a híd alá ma már rövid lépcsősor vezet a vízeséshez, amelynek nyáron is bőséges a vízhozama – amennyiben van elég csapadék. Sajnos a bányászat az egykor csodás sziklaszoros vízeséseit tönkretette. Dömör-kapu ma már egy megbolygatott vidék, annak minden jellegzetességével. A szép és látványos vízesésnél ugyan ma is vaskos andezit tömbökön bukdácsol le a patak – de a kőbánya működése során jó alaposan átformálta a tájat. Így az egykor még szűk szoros, azóta kétoldalasan hatalmasra és kagylósan-félkörívesen kiszélesedett, föltekintve jól láthatóak a csaknem függőleges és omlékony bányafalak, amelyek ma már csak néhány hollónak nyújtanak menedéket.
1929-es „Pilis turista kalauz” az alábbiakat közli:„A Dömörkapu (szerbül Demer-kapia, azaz Vaskapu) a Bükkös-patak völgyének keskenyre való összeszorulása, ahol a völgyfenéket 15 m széles amfiteátrumszerű sziklakatlanná alakuló sziklafalak zárták el, melyekről a patak vize zuhogva omlott alá. A mohos andezitsziklák és a környező szép erdő e helyet azelőtt a vidék legérdekesebb helyévé tették, melyet minden turista gyönyörködve nézett. A nagy kőbánya nyitása és a drótkötélpálya építése folytán a Dömör-kapu szépségei megsemmisültek.”
A Pilis útikalauz, 1974-es kiadása is említést tesz a Kőbánya működésének pusztító hatásáról: A Bükkös patak völgyének szurdokában egykor a víz útját széles sziklafal zárta el, és a víz több helyen szép zuhatagot alkotva esett alá. Ez a látványosság érdekes kirándulóhellyé változtatta. Amióta azonban a fokozott kőfejtés következtében a patak szinte évről-évre új medret kap, a szurdok szépségei megsemmisültek, és a táj a kőbányák érdektelen képét mutatja.
Szentendrén – tehát a városon belül is ebben az időben – 1936-ban – vágják ki a patakmenti sávból a Bükkös part nyárfáit, s szűnt meg árnyas jellege – a városi közvélemény nagy felháborodásra. Majd a régi játszótéren, a nagyhídnál 1965-ban a maradéknak esett neki az oktalan fejsze – a régi játszótér a mai Jókai tér helyén volt, a mai Apor hídnál.
1937-ben, a Dreher-uradalom területelzárásával elvesztette az Osztály a menedékházhoz vezető turistautak jelentős részét, de a Kőhegyet kedvelő turisták Pomáz és Szentendre felől továbbra is nyugodtan felkereshetik a pompás kilátást nyújtó fennsík kicsiny házát.
Nagyon sok tiltott terület van, ahol a tulajdonos jó szándékán múlik, az áthaladás engedélyezése, de nem mindig csak a tulajdonosokon múlik egy útvonal lezárása vagy megnyitása – sajnos egyes turisták tesznek is azért, hogy egy magánterületet ideiglenesen lezárjanak. Meg kell jegyezni, hogy egy időben működött kulcsosház Dömör-kapun – Petőfi pihenő néven, de ez inkább „csak” büfé volt, az 1966-os PILIS térkép alapján – de ez ma már a múlté. Ennek ellenére ma is éppen elegen látogatnak ide – és nem csak hétvégenként – autóval, sétálni, kerekezni, pihenni. A környék néha egy szentendrei sétáló utca forgalmával is vetekszik – de autóval csak a parkolóig lehet behajtani, a vízeséstől az erdészeti út sorompóval zárva, csak engedéllyel járható.
Beck László – HÓD Egyesület
Felhasznált irodalom
Turisták Lapja 1889 – 1944 közötti számai
Spanyol Éva A szentendrei Bükkös-patak természeti értékei: szakdolgozat
Török Katalin Érdekességek az ezeréves Szentendre múltjából
Török Katalin Szentendre Vidéke, 2009. szeptember 25. XXIII. évfolyam 34. szám
Már nem pergetik a vizet, már nem kelepelnek…
Török Katalin Szentendre Vidéke, 2009. október 16. XXIII. évfolyam 36. szám
Gyárak és kőbányák Izbégen
Franyó Rudolf Elődeink mesterségei és foglalkozásai
Kőbányák (Pest Megyei Könyvtár)
Máté György Ezer év a Bükkös mentén
Máté György Olvasnivaló Szentendréről, szentendreiekről
Benkovits György Hadifoglyok a kőzúzóban
www.szentendre.hu Szentendre régen és ma – internetes oldal
www.magyrturistaegyesulet.hu Magyar Turista Egyesület honlapja
Magyar Turista Vízimalmok Szentendrén 2009/10
Pilis turista kalauz 1929-es kiadás
Pilis útikalauz 1974-es kiadás
Címlapkép: Dömörkapu vízesés – 1958 – Fortepan / Lencse Zoltán
