2021. 12. 07.

kedd

SZENTENDRE időjárás

A sajátunkként szeretjük őket

2021. október 19., 13:54

A közterületen talált kutyák összegyűjtése és elhelyezése önkormányzati feladat, melyet a gyepmesteri telepek látnak el. Országszerte sok telep túlzsúfolt, a kutyák további mentésre szorulnak, a szentendrei gyepmesteri telepen azonban nem ez a helyzet. Helyszíni riport.

Izgatott ugatás, farokcsóválás, szomorú kutyaszemek: noha tisztaság és rend fogad a szentendrei gyepmesteri telepen, a lakók tekintetéből csak úgy süt a szeretetvágy. Az első kennel-lakó a soron egy rottweiler, aki bánatosan pislog rám. Állítólag megharapta gazdáját, ezért került ide: a hatályos jogszabályok szerint el kellene altatni, azonban a környéken nem találni olyan állatorvost, aki vállalná egy egészséges hároméves kutya eutanáziáját. Most a telepen dolgozó önkéntes csapat próbál számára fajtához értő befogadót keresni. Ő erről mit sem tud: búslakodik, mert nem érti, miért került hirtelen egykori gazdája ágyából egy betonkennelbe.

A legtöbb kutya utcáról, bejelentés alapján érkezik, magyarázza Tolnai József gyepmester. A közterületen talált kutyák elhelyezése törvényileg szabályozott, kötelező feladat, amit minden önkormányzatnak el kell végeznie. Ebből kifolyólag a gyepmester csak közterületen jogosult eljárni. „Ha valaki felhív minket, hogy talált egy kutyát, akkor megkérjük, várja meg ott, ameddig odaérünk. Ha hazaviszi, mi már nem hozhatjuk el.”

A gyepmesteri telepre bekerülő kutyák két hét elteltével örökbefogadhatóvá válnak, itt helyben azonban kevés örökbefogadás történik. Szinte csak fiatal felnőtt, vagy öregedő kutyák állnak a kennelekben, a legtöbben pitbull- vagy staffordshire-keverékek. „A kiskutyáknak nagyobb az esélye, az idősebbeknek viszont nehezebb gazdát találni. Van, hogy elvisznek egymás után hármat-ötöt, és van, hogy hónapokon keresztül nem jön senki”, mondja a gyepmester. Az önkéntesek kapcsolatban állnak külföldi állatmentő szervezetekkel is, de ez sem old meg minden problémát: „Németországba rottweilert, staffordot, pitbullt nem vihetünk ki: ők azok, akik hosszú időre itt ragadnak, mert rossz hírük van.” Ennek ellenére a telep nem túltelített, vannak üres kennelek. Altatáshoz is csak akkor folyamodnak, ha sérült, menthetetlen kutya kerül hozzájuk. „Ha olyan sérülése van balesetből – mert sajnos kerülnek ide elütött kutyák is – akkor állatorvosi tanács szerint döntünk. Persze az orvosok mindent megtesznek, hogy ez elkerülhető legyen.”

A telepre került kutyák jólétéről önkéntes csapat gondoskodik. „Itt minden nap sétálnak a kutyák. Nagyon komoly önkéntes csapatunk van, beosztják egymás között a napokat, mindig van itt valaki. Ők gondoskodnak a kutyák jó életminőségéről, hirdetik is őket.” A bentlakókon látszik is a foglalkozás eredménye: csóváló farokkal, bizalommal közelítenek a látogatók felé, csak néhányan védik a területüket.

Az önkéntes munka részleteiről a csapat egyik tagját is megkérdeztük. A név nélkül nyilatkozó önkéntes 14 éve dolgozik a telepen, hetente 2-3 napon át. „Gyerekkorom óta érzékenyen érint minden árva állat sorsa. Amikor szentendrei lakosok lettünk, nagyon megörültem, hogy a közelünkben van menhely és gyepmesteri telep is. Nem sokkal a költözésünk után találtam egy kiskutyát, de mivel akkor már két kutyánk volt, bevitettem a telepre a gyepmesterrel. Aztán mindennap kijártam a kutyushoz, addig-addig, amíg a férjemmel megbeszéltük, hogy befogadjuk. De közben annyira megszerettem az akkori kutyaállományt, hogy amikor csak tehettem, kimentem hozzájuk. Szépen-lassan kialakult, hogy heti két napom az övéké lett.  Imádom ezt a munkát. Ha anyagi helyzetem engedné, csak ezt csinálnám.”

Tizenkét társsal dolgozik, minden korosztályból. „Igyekszünk mindenkivel játszani, mozogni, figyelünk az egészségi állapotukra. Ha kell, takarítunk és etetünk, amit tudunk, megteszünk. Igyekszünk megtalálni nekik a tökéletes gazdát is, ami a legnehezebb feladat.”

Tappancs, a telep egyik régi lakója

A bekerülő kutyák gazdához kerülési esélye változó és kiszámíthatatlan. „Sajnos általában a legrosszabb korban kerülnek be a kutyák: 10-11 hónaposan már nem olyan cukik, mint babakorukban, és ilyenkor a legtöbb gazda nem tudja kielégíteni a mozgásigényüket. A következetes neveléshez sem értenek. Ezeket a fiatal kutyákat nagyon meg szokta viselni a rácsok mögötti élet. A másik nehezen örökbeadható réteg az öregebb, nagytestű kutyák. Nekik általában sok egészségügyi problémájuk is van, amikor bekerülnek.”

A nehézségek ellenére sikertörténetekkel is büszkélkedhet a csapat. „A legutóbb egy nagyon aranyos staffordshire terrier keverék szukának sikerül 2 és fél év után igazi „álomgazdit” találni. Már búskomor volt, mire betévedt a telepre egy hölgy, és a közel 25 kutya közül őt választotta. Pedig évekig kerestük a gazdit. Sajnos most is van olyan kutya, aki már 4 éve bent él, szintén staffordshire keverék. Túlnyomó részt ilyen kutyák végzik a telepen: a felelőtlen gazdák megveszik őket, mert “jól néznek ki”, de fajtaismeret hiányában a fejükre nőnek.”

Mi az, ami az örömök és csalódások kereszttüzében fizetetlen munkára inspirálja a csapattagokat, kérdezem. „Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy a munka minden részét szeretjük”, magyarázza. „Jó érzés segíteni nekik. A sajátunkként szeretjük az összes bent élő kutyát, tényleg nincs kivétel. A legnagyobb örömöt és töltést az adja, amikor bekerül a telepre egy zavart, ijedt kutya, aki az ólból sem mer előbújni, majd pár nap alatt már vidáman sétál, és a kezünkből eszik… Látni, ahogy elkezd bízni az emberekben, nagyon jó érzés.”

 

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény alapján önkormányzati feladat a település belterületén kóborló állatok befogása. Ezt a feladatot az önkormányzatok jellemzően gyepmesterrel kötött feladatellátási szerződés útján oldják meg. Szentendrén e szolgáltatás ellátásának felelőse a Városi Szolgáltató nZrt. (VSZ nZrt.), ahol a Hulladékgazdálkodási Divízió keretében működik a gyepmesteri szolgálat. 

A gyepmesteri szolgáltatások: A gyepmester feladata a gazdátlan vagy gazda nélkül kóborló ebek és macskák befogása és elhelyezése legfeljebb 14 napig, valamint az elhullott tetemek begyűjtése. A gyepmesteri telepre csak a gyepmester által befogott állat kerülhet. Miután a gyepmester átadja a befogott állatot a telepvezetőnek, a továbbiakban ő intézkedik az állat szabályzat szerinti tartásáról és dönt a további sorsáról (kiadás tulajdonosnak, átadás állatvédő egyesületnek stb.). A beteg állatokat minden esetben a gyógyulásukig, illetve maximum 14 napra elkülönítik.

A befogott állatot tulajdonosa akár a 14 napon túl is kiválthatja, ha kiegyenlíti a felmerült költségeket (befogási, állatorvosi és tartási díj) valamint a beültetett és regisztrált mikrochip árát. Harapott kutyát csak 14 nap után lehet kiváltani.

A kiváltás menete: a kutyát állatorvosi igazolás ellenében a telepvezető adja ki a tulajdonosnak, és az állat nyilvántartási lapjára felvezeti a kiadás okát és idejét. A nyilvántartási lap másolatát kérésre a tulajdonos is megkaphatja. Minden állat kizárólag oltási könyvvel és chippel ellátva kerülhet ki a telepről. (Azaz a chippel korábban nem rendelkező állatok esetén meg kell fizetni a chip behelyezést és regisztrációs költségét, valamint az oltás állatorvos által számlával igazolt díját és az oltási könyv árát is.)

Örökbefogadás a helyszínen kitöltött örökbefogadási nyilatkozattal lehetséges. A díja: az örökbefogadás költsége, valamint a chip és a regisztráció díjának összege (amennyiben az állat nem rendelkezett ilyennel).

A szentendrei gyepmesteri telep nem altatja el a befogott állatokat (kivéve súlyos sérülés esetén), hanem igyekszik civil szervezetek bevonásával új gazdát találni nekik. A telep nemcsak hazai állatmentőkkel, hanem nemzetközi szervezetekkel is tartja a kapcsolatot.

A GYEPMESTER ELÉRHETŐSÉGE: 

Tolnai József 

Tel.: +36 20 931 6948 (8:00 – 18:00-ig) 

A gyepmesteri telep címe: Szentendre, külterület 0272/3 hrsz. (a Szentlászlói út felől közelíthető meg) 

Ügyfélfogadási rend: hétfőtől péntekig 9:00 – 13:00-ig (hétvégén egyeztetés alapján) 

 

Vas Julianna

Megjelent a Szentendre és Vidéke 2021/15. számában.