2019. 09. 20.

péntek

SZENTENDRE időjárás

A kereszt, amely mindenkinek fontos

2019. május 14., 18:00

Idén ünnepeljük dr. Kucsera Ferenc káplán vértanúhalálának 100. évfordulóját. A Duna-parton álló emlékkereszt felújítása már korábban is szóba került: a város vezetése és a római katolikus egyházközség is fontosnak tartotta, hogy az 1993-ban állított, vasból készült emlékmű és környezete megújuljon az emlékévre. Ez meg is történt, de csak rövid ideig örülhettünk neki, ugyanis az újonnan elkészített korlát azóta már nincs a helyén.

A felújítás előzményei

Blanckenstein György plébános egy korábbi kérésére Kovács Endre, városunk jól ismert kovácsmestere április közepén munkatársaival leszerelte a keresztet és a keresztet tartó, sérült félgömböt. A keresztet restaurálta, és teljesen új gömböt – az eredetivel megegyező méretben, de vastagabb, időtállóbb anyagból – készíttetett fémnyomással. A gömbhöz szakszerűen rögzített keresztet pár nap múlva visszahelyezték a helyére, majd mindkettőt lefestették.

Közben a Városfejlesztési Iroda is elindította az emlékkereszt restaurálásnak folyamatát: szerződést kötöttek Lehoczky Tivadar és Jeges András fémrestaurátorokkal a kereszt és a gömb restaurálására, illetve néhány kiegészítő munkára az emlékmű környékén. Amikor az önkormányzati megbízás szerint a keresztet el akarták szállítani, akkor szembesültek a ténnyel, hogy az már nem a felújítás előtti állapotában van. A keresztet végül is elszállították a szakműhelybe, ahol átfestették tartós, időjárásálló festékkel, illetve elvégezték a kereszt lábánál, az emléktábla mellett másfél méter széles korlát rekonstrukcióját Szuromi Imre korábbi tervei alapján. A 60×150 cm-es korlát 14 mm-es négyzetvasból készült, pálcáinak tetejét a kereszt végein lévő díszítéshez hasonlóan alakították ki. Utolsó simításként az egész emlékművet egységesen átfestették, és a talapzat lábánál lévő bronz táblát a helyszínen megtisztították.

Az önkormányzat ezúton is köszöni Kovács Endre munkáját, aki térítésmentesen, felajánlásból végezte el a restaurálást, illetve Jeges Andrásnak, hogy befejezte a munkafolyamatot. Odafigyelésből, segítőkészségből, tenni akarásból mindenki jelesre vizsgázott.

Vandalizmus a felújítás után

Az emlékmű az előbbiekben részletezett munkálatok után elnyerte végső formáját, amelyet a felállításakor Szuromi Imre építész álmodott meg. Sajnos nem sokáig örülhettünk a szépen sikerült felújításnak. Az újonnan kialakított korlát ugyanis ma már, pár nappal a felállítása után, nincs a helyén, maradványait az emlékműtől mintegy 20 méterre találták meg. Elkeserítő volt szembesülni a csonk látványával, ezzel a teljesen érthetetlen és megmagyarázhatatlan károkozással. S ez ráadásul nem is az első alkalom, az emlékkereszt ugyanis az elmúlt 25-26 év alatt már több alkalommal is áldozatul esett a vandalizmusnak. Mindezekre való tekintettel Jámbor Ferenc, az idén felállított Igazgatási Rendészet vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy munkatársai a jövőben fokozott figyelemmel ellenőrzik a Kucsera-kereszt környékét.