A szentendrei Régi Művésztelep történetében 1995 sorsfordító év volt. A telep „gazdája”, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány – a művésztelep leromlott állapotára és fenntartási nehézségeire is hivatkozva – elrendelte a terület kiürítését, és az értékes ingatlan eladását tervezte. Tóth Antal művészettörténész úgy fogalmazott a Szakács Imre szentendrei vesszőfutása című tanulmányában, hogy a telepet ekkor gyakorlatilag „halálra ítélték”. A veszély valós és közvetlen volt. Nem csupán néhány műterem sorsa forgott kockán, hanem egy olyan történelmi művészeti központé, amely évtizedeken át meghatározó szerepet játszott Szentendre képzőművészeti életében és a város identitásában. Az alkotók tiltakoztak a terv ellen, miközben támogatókra találtak a szentendrei művészeti élet szereplői, civil szervezetei, valamint a városvezetés körében is. Hamar világossá vált azonban, hogy az alkalmi tiltakozás önmagában kevés lesz: olyan hivatalos szervezetre van szükség, amely jogi és szakmai értelemben is képviselni tudja a művésztelepet.
A tiltakozástól a szervezett fellépésig
A megmentésért folyó küzdelem egyik legfontosabb lépése a Szentendrei Régi Művésztelep Kulturális Egyesület létrehozása volt. Az egyesület 1997 novemberében alakult meg a telepen dolgozó művészekből. Megalakulása azért is volt jelentős, mert a művésztelep ezzel olyan közösségi és jogi képviseletet kapott, amellyel a Szentendrei Festők Társaságának 1951-es megszüntetése óta nem rendelkezett. Az egyesület elsődleges célja a művésztelep megmentése és önfenntartóvá tétele volt. Szakács Imre festőművész már alelnökként is vezette a munkát. Kollégái ezért kérték az elnök lemondását, majd egy év után – a korábbi elnök, Baska József támogatásával is – Szakács Imrét választották az egyesület elnökévé, aki a tisztséget – Tóth Antal tanulmánya szerint – nem pusztán tiszteletbeli feladatnak tekintette. Az Alapítvány vezetőivel folytatott tárgyalások mellett arra törekedett, hogy minél nagyobb nyilvánosságot teremtsen a telep ügyének. A legfontosabb felismerés az volt, hogy a művésztelepet nem elegendő pusztán az ingatlan eladásától megvédeni. A fennmaradáshoz azt is bizonyítani kellett, hogy élő, működő, országos, sőt nemzetközi jelentőségű művészeti központról van szó. A telep jövőjét ezért kiállításokra, szakmai kapcsolatokra és a történeti értékének bemutatására kellett építeni.
Nemcsak megőrizni, hanem láthatóvá tenni
Az egyesület munkájának egyik legfontosabb eleme a kiállítások szervezése lett. A 2003-ban a Vigadó Galériában megrendezett, A Szentendrei Régi Művésztelep hetvenöt éve című tárlat az egyesület tagjainak alkotásai mellett a korábbi művészgenerációk előtt is tisztelgett. A kiállítás vándortárlatként – a teljesség igénye nélkül – Bécsbe, Stuttgartba, Berlinbe, Kassára, Mikkelibe, Tallinnba, Rómába és Wertheimbe is eljutott. A művésztelep történetét és jelentőségét bemutató reprezentatív nagy album terve kezdetben pénzhiány miatt meghiúsult. A Vigadóban rendezett tárlatra azonban elkészült a művésztelep történetének első színes, kétnyelvű katalógusa, amely később a vándorkiállítást is kísérte. A nagy album tervét sem adták fel: 2007-ben a Corvina Kiadó gondozásában végül megjelent a Szentendrei Régi Művésztelep című könyv. A Művésztelepi Galéria programjában hangsúlyos szerepet kaptak a magyarországi és az európai művésztelepeket bemutató sorozatok, valamint a Magyar Festészet Napjának eseményei.
A cél már nem egyszerűen a túlélés volt. A művésztelepnek ismét helyet kellett szereznie Szentendre és az ország kulturális életében.
Szentendre felkerült a művésztelepek európai térképére
A fennmaradáshoz döntő jelentőségűnek bizonyultak a nemzetközi kapcsolatok. A szentendrei művésztelepet még Magyarország európai uniós csatlakozása előtt akkreditálták az Európai Művésztelepek Szövetségébe, az euroArtba, amelynek többek között a franciaországi Barbizon, a modern művésztelepek egyik legismertebb előképe is tagja. A felvétel nem volt egyszerű folyamat, és különösen nagy eredményt jelentett, hogy Szentendre elnyerte a szervezet éves közgyűlésének rendezési jogát, amelyért több ország is versenyzett. Az euroArt 2007-ben Szentendrén tartotta közgyűlését, amelyhez a történeti magyar művésztelepeket, valamint Barbizon francia és magyar kapcsolatait bemutató kiállítások társultak. Ugyanebben az évben a németországi Dachauban is reprezentatív bemutatkozást rendeztek. Mindez egyszerre növelte a művésztelep szakmai tekintélyét és tette egyre nehezebbé, hogy pusztán eladható ingatlanként tekintsenek rá. A telep fennmaradásának egyik legfontosabb biztosítékává az vált, hogy sikerült láthatóvá tenni valódi értékét: azt, hogy Szentendre és az ország művészettörténeti örökségének része, s egyben egy európai jelentőségű művésztelepi hagyomány és hálózat képviselője.
Megváltoztak a feltételek
A történet azonban nem zárult egyszerű és maradéktalan győzelemmel. Bár az 1995-ben megszüntetésre ítélt művésztelep fennmaradt, működésének feltételei később alapvetően megváltoztak. A 2010-es kormányváltás után új kulturális intézményrendszer alakult ki. A 2012-ben létrehozott Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., a MANK már az új kormányzati kultúrpolitika intézményeként vette át az alkotótelepek működtetését. Amikor a MANK átvette a telepet, az új galéria, az új közművek és a toronyban kialakított gondnoki lakás már teljesen elkészült. A műtermek felújítása idején az alkotóknak ki kellett költözniük, de nem kaptak ideiglenes műtermeket: mindenki oda ment dolgozni, ahová tudott, ha egyáltalán volt erre lehetősége. Szakács Imrének például ettől kezdve nem volt műterme. A felújítás után azonban nem mindenki térhetett vissza. Ettől kezdve a műtermek már nem állandó jelleggel tartoztak egy-egy művészhez: használatukra meghatározott időre szóló pályázatokat írtak ki. Míg korábban kizárólag a művésztelepen dolgozó alkotók döntötték el, ki kapjon műtermet, ezután már a minisztérium és a városvezetés is delegálhatott. Szakács Imre is pályázott műteremre, ám annak ellenére nem nyert, hogy az akkori szentendrei városvezetés is támogatta a pályázatát. Az egyesület még 2017-ig működött, de a régi tagok közül sokan meghaltak, az újonnan felvett fiatalok közül pedig egy sem nyert műtermet a Művésztelepen.
Herczku Nóra
