Ugrás a tartalomhoz

A kéktúrázás napja a Pilisi Parkerdőben

A Magyar Természetjáró Szövetség a hazai állami erdőgazdaságok és nemzeti parkok szakmai segítségével – hagyományteremtő céllal – invitálja a természetjárást kedvelőket a Kéktúrázás napjára, október 10-ére. A rendezvény lebonyolításában három szakaszon a Pilisi Parkerdő munkatársai is aktívan részt vesznek, figyelmet fordítva az aktuális járványügyi szabályok maradéktalan betartására és a túrázók biztonságára.

Az Országos Kéktúra története a múlt századba nyúlik vissza, amikor 1930-ban a Magyar Turista Szövetség döntött az egész országon áthaladó kék útjelzés irányáról, és kijelölte annak két végpontját. Az útvonal mai 1168 kilométeres hosszát csak a rendszerváltás után érte el, ekkortól lett a nyugati végpont az addig megközelíthetetlen Vas megyei Írott-kő csúcsa. Innen indulva a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóházáig kanyargó túraútvonal hazánk 79 kistáját érinti.

A Kéktúrát végigjárni jelentős kihívás egy természetjáró életében. A klasszikus felosztásban 27 szakaszra bontott útvonalat bárki teljesítheti bármennyi idő alatt: a lényeg a rendszeres túrázás öröme, és az ország természeti és kulturális látnivalóinak megismerése. Erre kívánja felhívni a figyelmet az MTSZ a hagyományteremtő Kéktúrázás napján, október 10-én. A nagyszabású, közösségi túranapon a résztvevők 70 – különböző távú és nehézségi fokozatú – túraszakasz közül választhatják ki a számukra legtesthezállóbbat. Közösen teljesítik így egy nap alatt az Országos Kéktúra 1168 kilométerét, 31550 méter szintemelkedését. Az ország természetjáróit megmozgató nap érdekessége, hogy a szakaszfelelősöknél lévő GPS-ek segítségével a világhálón egy valós idejű térképen nyomon lehet követni a túrázók mozgását, így a nap végére kirajzolódik majd az ikonikus útvonal képe, a Magyarország térképét átszelő kék vonal, az Országos Kéktúra teljes nyomvonala.

A Pilisi Parkerdő a 33-as, a 34-es és a 36-os szakasz szakmai vezetését biztosítja. A természetjárás élményét még teljesebbé teszi majd, hogy a túravezetők az egész program alatt egyfajta szabadtéri tárlatvezetést biztosítanak a résztvevők számára. Beszélnek az Országos Kéktúráról, ráirányítják a figyelmet a táj és a természet helyi érdekességeire, az erdő látnivalóira és értékeire, de mindemellett szó esik majd a tudatos természetjárás szemléletének mibenlétéről és az erdei etikettről is.  Természetesen mindeközben figyelmet fordítanak az aktuális járványügyi szabályok maradéktalan betartására és a túrázók biztonságára.

A Pilisi Parkerdő túrái:

33-ik szakasz: indulás 9.15-kor a Hűvösvölgyi villamosmegállóból. Táv 15 km, szintemelkedés 550 m.

34-ik szakasz: indulás 8.45-kor, a Solymári Rozália téglagyártól. Táv 19,1 km, szintemelkedés 700 m.

36-ik szakasz: indulás 8.45-kor, a Pilisszentlászló Községháza buszmegállóból. Táv 15 km, szintemelkedés 495 m.

A rendezvény ingyenes, ám a résztvevők létszáma túránként korlátozott, ezért érdemes időben regisztrálni!

Részletek kekturazasnapja.kektura.hu oldalon találhatók.

 

Bővebb információ / forrás:

Pilisi Parkerdő Zrt.

sajto@pprt.hu

További cikkeink a témában