Farkas Ádám munkásságát teljességében először a 2015-ben Szentendrén rendezett nagy életmű-kiállításán lehetett áttekinteni. A MűvészetMalom egész területét betöltő egyéni kiállítását ugyanakkor csak úgy tudta elképzelni, hogy azzal párhuzamosan a Képzőművészeti Egyetem Farkas Ádám-osztályának tárlata is megnyíljon. A tanítványait invitáló gesztus arra mutatott rá, hogy az akkor már huszonöt éve a Képzőművészeti Egyetemen oktató művész alkotómunkája szerves részének tekintette – és tartja ma is – a következő nemzedék számára az alkotás elősegítését biztosító tudás, tapasztalat átadását. Farkas Ádám életfelfogásában ehhez olyan alapvető, klasszikus értékek társulnak mint a család, a természet, a vallás és a kultúra megbecsülése.
Az 1960-as években induló, a modern művészeti orientációt kereső művészgeneráció tagjaként a hagyományos, figurális szobrászat újfajta értelmezési lehetőségeiből indult ki. Ehhez segítséget nyújtott az 1968–69-es párizsi útja, az ott ért hatások, valamint az olasz származású absztrakt szobrászművész, Émile Gilioli útmutatása, akinek műtermében asszisztensként dolgozott. Hazatérte után gyorsan, pár év leforgása alatt eljutott az organikus absztrakt plasztikai rendszerig. Munkássága rokonságot mutat a klasszikus avantgárd mesterek – Arp, Brâncuși, Moore, Giacometti, Noguchi –, valamint a szentendreiek közül Barcsay Jenő és Deim Pál jelszerű, formatömörítő művészetével. De megtaláljuk elődeit a negyvenes évek második felében alkotó, az Európai Iskolához tartozó szobrászok között is. Emellett közvetlen ismeretséget ápolt Ferenczy Bénivel, Borsos Miklóssal.
A folyamatos alkotni vágyás mind a mai napig jellemző rá. Fokozatosan alakult ki az a sokrétű tevékenységi forma, ami nemcsak nagy munkabírásra, de rendkívül jól szervezett napi munkabeosztásra enged következtetni, hiszen az alkotómunka mellett végezte az oktatói, szervezői teendőit. Farkas Ádám nevéhez kiemelkedő jelentőségű kisplasztikák, köztéri művek, emlékművek, szökőkútplasztikák, síremlékek, épületeken elhelyezett alumíniumreliefek, tájplasztikák kötődnek. A szobrászat mindegyik műfajában magabiztosan mozog, legkedvesebb anyaga a kő, de szívesen farag fából, a fémek közül a bronzot kedveli. Rajzai, sokszorosított grafikái különös módon egészítik ki azt a művészi világot, amit szobrászata képvisel. Első köztéri munkája Szentendréhez fűződik. Az 1973-ban a hét helyi művész számára kiírt pályázat megnyerését követően csak hét év után, 1980-ban állították fel a Duna-parton a Köszöntőszobor című alkotását, aminek az átfordulás, csavarodás plasztikai problémái mellett alapvető része, hogy érzékeltesse a város, a természet és a Duna nagyléptékű összekapcsolódását. Politikai emlékművei közül a pécsi 1956–os forradalmi, valamint az egykori börtöntábor helyén felállított recski emlékmű tömör kifejezésük és felemelő, katartikus hatásuk révén váltak a hazai köztéri szobrászat kiemelkedő darabjaivá. Köztéri szobrai megtalálhatók még Franciaország, Japán, Kalifornia terein és művésztelepein, mint ahogyan több műve jelentős hazai és külföldi gyűjtemények részét képezi.
Az évtizedek során egy rendkívül logikusan építkező életmű született: egyik forma logikusan következett az előzőből, az újabb alkotói periódus jól követhetően váltotta a megelőzőt. A korai figurális szobrok és a női test formarendjéből kiinduló organikus absztrakt nyelvezet, a hullámvonal alapú művek, a geometrikus és organikus plasztikai rendszerek, valamint a különféle formák kapcsolatait elemző alkotások, majd az ívszobrok megszületését azonban nemcsak plasztikai megfontolások eredményezték, hanem egy különleges életszemlélet is.
Farkas Ádám művészetében alapvető tájékozódási mérce a természet és annak törvényszerűségei. Ez kezdetektől fogva végigkísérte egész alkotói pályáján, és fokozatosan vált gondolkodásában egyre tudatosabbá, sőt egy idő múlva a határozott logikai ívet követő művészetelméletének alapjává. A természethez fűződő bensőséges kapcsolatát leginkább a szűkebb otthon, a dús vegetációval benőtt, a Bükkös-patakkal határos, az alkotómunkának is helyet biztosító szentendrei kert jelképezi. A természetben munkálkodó teremtő erő idővel egyre szélesebb összefüggésbe került, a Nagyharsányi Szoborparkban a két évig készült Kőesés című tájplasztika pedig a műalkotás részévé emelte. Egy hatalmas sziklakatlanban a kőesést megidéző, a hegy oldalában összegyűjtött kisebb, valamint a földre zúduló nagyobb kődarabok között csak néhány, alig észrevehető, élesen kifaragott sarok, geometrikus részlet őrzi a művész keze nyomát. A földkéreg láthatatlan mozgását, a sziklák lassú töredezését, a struktúrák átalakulását a valós idő múlásával mutatja be a műalkotás, hiszen elkészülte után is tovább él, újabb és újabb kövek hullnak alá, és kopásuk megállíthatatlanul halad előre.
Farkas Ádám gyakran visszatérő kérdése – Átalakítható-e a világ? – a művészi alkotómunka létjogosultsága mellett tágabban értelmezve a világ és a természet iránt érzett felelősséget is magában foglalja. A legújabb, Kényes egyensúly című, térbe nyitott, ritmikusan felfelé lépkedő, nagy ívű, lendületes gesztusokat magába foglaló, több darabból összeállított faszobra jelképesen sűríti magába Farkas Ádám művészetről vallott elképzelését. A plasztika a készítése során lehullott és összegyűjtött faforgácsokkal együtt látható a nemrég nyílt műcsarnoki kiállításban. A műtermi hangulat megidézése a figyelem középpontjába emeli az anyagot és az azzal párbeszédet folytató művészt: azt a cselekvő akaratot, a gesztust, ami létrehozza és megteremti a szobrot. Farkas Ádám megfogalmazása szerint: „A gesztus a teremtés dinamikus pillanata.” A gesztusok a szoborban kapnak végső formát. Annak a transzcendens, megfejthetetlen világnak, az őstudásnak a látható jelei, kultikus üzenetei, amelyet a művész is csak ösztönösen érez és közvetít. Farkas Ádám hat évtizedes munkássága erről tesz bizonyságot.
Bodonyi Emőke
