Ugrás a tartalomhoz

Üzenet a hangjegyek mögül

Szentendre ad otthont április 9-13 között a népszerű ZeneVarázslat programsorozatnak, melyet a Vujicsics Tihamér Zeneiskola egykori növendéke, a több szállal is városunkhoz kötődő Várnagy Andrea zongoraművész szervez.

 

Arra a kérdésre, hogy mit írna a névjegykártyára, Várnagy Andrea gondolkodás nélkül válaszol: zongoraművész és anya. Rögtön hozzátéve, hogy ahogyan élete két legfontosabb szerepe között sem tudna választani, éppúgy nem tudna egyetlen projektet sem kiemelni legfontosabbként mindazok közül, amiket pályája során megálmodott és meg is valósított. Hiszen folyamatos négykezes koncertsorozatai mellett ugyanúgy egyformán közel érzi magához kárpátaljai zongorakurzusait, ahogy az egyszülős családoknak szervezett nyári zenei táborait, vagy a börtönmisszióként ismert művészeti reintegrációs programját, amely világszerte egyedülállónak számít. Mégis, a ZeneVarázslat programsorozat – amely egy több napos, rendkívül sokszínű négykezes zongoraverseny izgalmas kísérőprogramokkal kiegészülve – különleges helyet foglal el a szívében. Ahogyan Szentendre városa is. 

– Egri lányként talán nem véletlen, hogy az első ZeneVarázslat nemzetközi zongoraversenyt szülővárosomban rendeztük meg, ahol a bölcsője volt ennek a ma már nagy népszerűségnek örvendő négykezes fesztiválnak. Céljaim között szerepelt, hogy minél több városba eljussunk, ezért különleges öröm számomra, hogy az idén Szentendre ad otthont a programnak. Viszonylag rövid ideig, de annál meghatározóbb időszakban, 7-8. osztályos koromban éltem Szentendrén, ahol a Vujicsics Tihamér Zeneiskolában kaptam meg azokat a meghatározó impulzusokat, amelyek elindítottak a zenei pályán.

Bár Várnagy Andreát zenei pályája messzire sodorta városunktól, hiszen a szombathelyi konzervatóriumi időszakot Németországban töltött egyetemi évek, majd szinte folyamatos utazással töltött zongoraművészi karrier követte, családja több tagja, köztük édesanyja, illetve bátyja teljes családja a mai napig Szentendrén él. 

– Édesapám álma volt, hogy ebben a gyönyörű városban találjunk otthonra. Bár ő sajnos már nincs közöttünk, de példakép volt és marad is mindig számomra, minden bizonnyal tőle örököltem az álmok megvalósításának képességét. A zenére nevelés vágya és öröme, a pedagógiai elhivatottság pedig anyai ágról ered, hiszen édesanyám hosszú évekig volt a Barcsay Általános Iskola elkötelezett igazgatóhelyettese. Hálás vagyok, hogy bárhol koncertezem itthon és az országhatárokon kívül, mindenhol nagy szeretettel fogadnak, de az különösen szívmelengető, hogy Szentendrétől oly sok segítséget és támogatást kapok, amitől ismét igazán otthon érezhetem itt magam. Hiszem, hogy a boldog élethez a gyerekeknek gyökereket és szárnyakat kell adni, ahogy én is ebből a városból a családom biztatásával el tudtam indulni. Ahogy azonban én magam is haladok előre az időben, úgy érzem egyre fontosabbnak az emlékeket, a gyökereket. Ezért is nagy boldogság számomra ez az újra találkozás. 

A március 24-én lezárult versenyregisztráció szerint rekordszámú, mintegy 260 versenyzőt várnak az eseményre, ami gazdag és színes ingyenes kísérőprogramokkal kerül megrendezésre. A szervezők szándéka szerint a közönség ezeken az estéken a zenei életút különböző szakaszaiba nyerhet betekintést. Lesznek a fellépők között egészen fiatal, jelenleg a zeneiskolába járó növendékek, akik előtt ott van az amatőri karrier éppúgy, mint a legnagyobb művészpályák esélye, de színpadra lépnek majd konzervatóriumban és a zeneakadémián tanuló fiatalok, valamint a pályájuk zenitjén járó elismert művészek is. A programokra a www.zenevarazslat.hu oldalon tudnak regisztrálni.

Már hagyománynak számít, hogy a programsorozat két ZeneVarázslat koncerttel veszi kezdetét, melyekre idén közel hétszáz gyereket várnak. Várnagy Andrea partnere lánya, Farkas Lili zongoraművész lesz.

Április 12-én, a nagyszabású záró gálakoncert részeként bemutatásra kerül a Déryné Programmal közös produkciójuk, a Lélekhíd című klasszikus zenei mesejáték, melynek rendezője Kis Domonkos Márk, a főszerepet a zongoraművész idősebbik lánya, Farkas Laura színésznő alakít.

A programok közül kifejezetten izgalmas csemegének ígérkezik a péntek estére a Fő térre tervezett fényfestés is, melynek során a szentendrei óvodákban és iskolákban meghirdetett képzőművészeti pályázat díjazottjainak műveit is bemutatják.

 

Karlócai Beáta 

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.