Ugrás a tartalomhoz

Új kondigépek a tűzoltóknak

Január 2-án adták át a Szentendrei Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság konditermének új eszközeit, melyeknek megvásárlását 1 millió Ft-tal támogatta az önkormányzat.

Az átadáson Verseghi-Nagy Miklós polgármester elmondta, hogy nagyon örülnek annak, hogy sikerült bővíteni a konditerem felszereltségét. Hozzátette, hogy a város vezetésének fontos, hogy a tűzoltók jó körülmények között készülhessenek fel feladataikra, és hogy továbbra is megmaradjon a jó együttműködés. „Hálásak vagyunk, hogy tűzoltóink a kritikus helyzetekben helytállnak, ezért a magunk eszközeivel támogatjuk a munkájukat, és a továbbiakban is segítjük Önöket a jó munka, az eredményes felkészülés érdekében.”

Meskó László tűzoltó ezredes, kirendeltségvezető a katasztrófavédelem nevében megköszönte a támogatást. Mint mondta, fontos számukra az egészség és a jó fizikum megőrzése, mert munkájuk komoly állóképességet kíván. Egészségmegőrző programot is indítottak, melynek jó kiegészítése a korszerű konditerem, ahol a tűzoltóknak módjuk van a testépítésre és a fizikumuk erősítésére is.

Az átadás hivatalos részét követően a polgármester rögtön ki is próbálta az új futópadot, majd a vendéglátók körbekísérték őt és Petricskó Zoltán alpolgármestert az épületben. Megtekintették a gépjárműparkot, az oktatótermet és a híradó-ügyeleti helyiséget. Kiderült, hogy a tűzoltóknak a bejövő riasztástól két perc áll rendelkezésre az elindulásig, napszaktól függetlenül, tehát éjszaka is. A kirendeltségvezető elmondta, hogy a korábban önkormányzati támogatásból vásárolt kamerát rendszeresen használják, nagy segítséget jelent a füsttel elborított helyiségekben, mert alkalmazásával rövid időn belül megtalálják a bent tartózkodókat.

A kötetlen beszélgetésen szóba került, hogy sokan a helyi rendelet tiltása ellenére égetnek zöldhulladékot, ezért javasolták egy felvilágosító kampányt indítását a lakosok tájékoztatásra, ugyanis, ha ők kivonulnak, akkor bírságot kell kiszabniuk. Panaszolták, hogy az Ipar utcában lévő cégek nem takarítják az utat maguk után, ami komoly problémát jelent a számukra. Végül szóba került a 11-es főúton decemberben történt baleset, ahol komoly kár érte a tűzoltóságot: egyrészt kollégájuk sérülése miatt, másrészt a gépjárművük totálkáros lett, amelynek pótlása százmilliós nagyságrendű költséget jelent.

 

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.

Kiemelt kép a Választások 2024 című bejegyzéshez

Választások 2024

6 órától 19 óráig lehet szavazni abban a szavazókörben, amelynek névjegyzékében szerepel a választó.